Search by category:

A MOL Fehérvár meglepetésre idegenben 2:1-re legyőzte a Köln csapatát az Európa-konferencialiga-rájátszás első mérkőzésén. A hazai csapat esélyeshez méltón kezdte a találkozót, a székesfehérváriak védekezéssel indítottak és a 14. percben…

Nádszeg | Két egymást követő héten vendéglátóként raboltak pontokat, zselízi sikerük után a bellegszencseieknek hetet vágtak, élre álltak a mátyusföldiek. A nádszegiek elkapták a fonalat, augusztus elején ott folytatták, ahol júniusban abbahagyták. A Nyugat-szlovákiai V.…

Pozsony | Igor Matovič pénzügyminiszter és Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (mindketten OĽaNO) a nővérek béremelési javaslata után ismertették az orvosok és a mentősök fizetésére vonatkozó elképzeléseiket is. Az alapgondolat hasonló,…

Pozsony | Szlovákiában minden harmadik fiatal képtelen véleményt alkotni Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállásáról – derül ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség, a Globsec elemzőközpont megrendelésére készült felméréséből, mely egyúttal arra is…

A kormány béremelési javaslatot terjesztett az orvosok elé. Ezt a pénteki tárgyalás előtt közölte a Kormányhivatalban Peter Visolajský, a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) elnöke.  „Több kérdésünk is van, amelyeket meg kellene…