A mögötte álló nagymama korú falubeli rákontráz, ők hármas ünnepet ülnek, összejöttek a születésnaposok, de egy névnapos is van köztük. Természetesen ők is kényelmesebben férnek el a kerti hűsölőben, viszi a díszítésnek való kis lámpásokat, vidám mintás papírpoharakat és tányérokat, mert nagy kondérból esznek. Nem tudom, hogyan alakultak a családi ünnepségek, de valószínűleg azokat is elmosta a hétvégi eső. Eláztatta a Szent István-napi ünnepségek egy részét is, holott a szervezők hetek óta készülődtek a nagy eseményre. Nem kímélte a zselízi népművészeti fesztivál vendégcsoportjait és közönségét sem a bőséges égi áldás. A minap még iszonyú szárazságra panaszkodtunk, korábban meg arra, hogy a koronavírus-helyzetben nem lehetett találkozni, együtt ünnepelni. Most megjött a várva várt eső, és fényesre mosta a színpadokat, a szabadtéri nézőtereket, ülés nem maradt szárazon, és a szervezőknek óráról órára újabb döntést kellett hozniuk. Emlékszem, amikor átvettem a zselízi kastélypark kapujánál a karszalagot pénteken kora este, még azt mondták a szervezők, ne is emlegessük az esőt. Nem fog esni és punktum. Néztem a nézőtér padjainál készülődő gyerekeket és a szüleiket, akik nagy odafigyeléssel fonták a varkocsokat, igazgatták a legénykék kalapkáit, mellénykéit. Megható volt, ahogy a tekintetükkel büszkén simogatják a csöppségeket, mielőtt elindulnak a színpadhoz vezető kis hídon. Akkor még én is azt bizonygattam, hogy idefelé jövet nem láttam komor esőfelhőket a zselízi égbolton. Komáromnál viszont már szemerkélt, mi több, az egyik szembejövő furgon fiatal sofőrje kissé alábecsülte az egyre szaporább esőcseppek erejét. Olyan vehemensen vette be a kanyart, hogy a szemem láttára repült ki a szántóföldre. Még soha életemben nem láttam fél méterrel az úttest felett szállni egy furgont, felsejlett közben a sofőr arcán is a rémület, ahogy görcsösen kapaszkodik a volánba. A kocsi valami csoda folytán nem borult fel, odabent landolt a kukoricásban. Zselízről hazajövet a frissen aszfaltozott, az előző napok forróságától még mindig gőzölgő utak peremén bősz villámok cikáztak, mintha pótolni akarnának megannyi elmaradt tűzijátékot, és olyan égzengés támadt, hogy minden zajos koncertet lekörözött volna. Még a legcudarabb vihar után is kikönyökölnek az első napsugarak a felhők mögül, és pont ilyennek tűnt néhány lelkes szervező megjegyzése, amit a zivatarok miatt elmaradt programokhoz fűztek. „Mindent bepótolunk, mert jövőre is lesz ünnep, jövőre is lesz fesztivál!”