Még mindig nem tudni, kik tölthetik be az SaS minisztereinek távozása után üresen maradt tárcavezetői tisztségeket. A kormány vezető politikusai arról beszélnek, szakembereket állítanának a minisztériumok élére, a lépéseikért pedig az egész kabinet viselné a politikai felelősséget, nem az egyes koalíciós pártok.
Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök a szerdai kormányülés után nem akarta elárulni, hogy sikerült-e a koalícióban az SaS távozó minisztereinek pozíciójára állított jelöltekben megállapodniuk. Még arról sem tájékoztatott, hogy milyen fázisban van ez a folyamat. „Abban állapodtam meg az államfővel, hogy ezt először vele beszélem meg” – tette hozzá. Csak annyit mondott, a tárcák élére szakembereket szeretnének kinevezni, akiért a kormány egésze, illetve ő mint miniszterelnök viseli majd a politikai felelősséget.
Új koalíciós szerződés
Boris Kollár, a Sme rodina vezetője, parlamenti házelnök a Rádio Express politikai vitaműsorában arról beszélt, úgy tudja, Zuzana Čaputová köztársasági elnök a távozó SaS-es miniszterek lemondásának elfogadásával együtt az új tárcavezetőket is ki szeretné nevezni. El akarja ugyanis kerülni, hogy a kormány valamely másik tagját ideiglenesen kelljen megbízni valamelyik minisztérium vezetésével. A Sme rodina alelnöke, Milan Krajniak munkaügyi miniszter szerint Sulíkék távozása után új koalíciós szerződést köthetnek, vagy a meglévő megállapodást egészíthetik ki egy függelékkel. „Ebbe az új szerződésbe bele kellene foglalni azokat a prioritásokat, amelyeket az egyes partnerek meg szeretnének valósítani ebben a kormányban” – magyarázta Krajniak. Hozzátette, ők az energiaár-növekedés kezelését, a végrehajtási amnesztiát, a szülői bónuszt, az idegenforgalmi szektor segítését és hasonló intézkedéseket szabták a kormányban maradásuk feltételéül. Krajniak elmondta, a távozó SaS-es miniszterek helyét betöltő új tárcavezetők a három megmaradt kormánypárt konszenzusos jelöltjei lesznek. Így nem egy-egy koalíciós párt viseli majd értük a politikai felelősséget. „Azt gondolom, az egész működésért közösen fogjuk viselni a felelősséget” – jelentette ki.
Igor Matovič pénzügyminiszter, az OĽaNO vezetője szerdán kijelentette, a gazdasági miniszteri poszt vállalása a közelgő energiaválság idején nagyon komoly feladatot jelent. „A gazdasági minisztériumot ebben a helyzetben elvállalni öngyilkos misszió” – tette hozzá azzal, a tárca élére energetikai szakembert akarnak kinevezni. Az SaS távozása után szabadon maradt többi minisztérium vezetésére is szakembereket, nem pártjelölteket keresnek. „Ez a klasszikus és a szakértői kormány kombinációja lesz” – jelentette ki. Egyben, Ivan Korčok távozó külügyminiszter kivételével, kritizálta a távozó SaS-es tárcavezetőket, mert szerinte nem végezték jól a munkájukat. Matovičnak nincs problémája a Sme rodina feltételeivel. A végrehajtási amnesztiát külön kiemelte, mint olyan intézkedést, amelyet az OĽaNO is támogat.
Parlamenti ügyek
Az SaS távozásával a párt leköszönő miniszterei és államtitkárai érvényesítik a parlamenti mandátumukat, és visszaülnek a törvényhozásba. Branislav Gröhling távozó oktatási miniszter helyett most Milan Laurenčík (SaS) ül a parlamentben, aki így elveszti a mandátumát. Laurenčík azonban a törvényhozás alelnöke, így erre a posztra új személyt kell választani. Az SaS vezetője, Richard Sulík azt szeretné, ha a távozó külügyi államtitkár, Martin Klus kerülne a tisztségbe. Hasonlóképpen kérdéses, mi történik majd azon parlamenti bizottságok elnökeivel, akiknek a pozícióit az SaS kormánypártként szerezte meg. A törvényhozás házelnöke, Kollár szerint nem kell őket leváltani. Egyébként Sulíkék ki is jelentették, csak akkor hajlandóak támogatni a kormány javaslatait, ha jelöltjeik a parlamenti bizottságokban a helyükön maradhatnak. Ezzel azonban Matovič és Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter sem ért egyet, szerintük nem kellene sokkal több ilyen pozíciót kapniuk, mint az ellenzéki pártoknak.
Ahogy arról beszámoltunk, hétfőn benyújtotta lemondását Mária Kolíková igazságügyi és Branislav Gröhling oktatási miniszter, valamint Ivan Korčok külügyi tárcavezető is távozik posztjáról. Richard Sulík gazdasági miniszter még múlt héten lemondott. A négypárti koalíció lényegében szétesett, kisebbségi kormányzás következik.