Nagymegyeren szép számú közönség várakozik a Fortuna ligás szakolcaiak elleni mérkőzésre. Egy rendezőt próbálunk megkérni, segítene-e nekünk megszerezni a mérkőzés jegyzőkönyvét, de a „nem nagyonˮ válasszal elintézettnek tekinti a dolgot.

A lelátón sem olyan vidám a hangulat. „Elmész máshová, és cethalakat fogsz, Megyeren bezzeg semmitˮ – jegyzi meg szomorúan egy bácsi mellettünk.

A szerda délutáni kupameccsen többen vannak ugyan, mint egy átlagos bajnokin, de azért marad szabad hely a lelátón… hiába, a szakolcaiak Fortuna ligás létükre sem számítanak nézőcsalogató csapatnak.

A mérkőzés egyébként olyan, mint ahogy azt látatlanban megjósolnánk. Az V. liga délkeleti csoportjában szereplő hazaiak a védekezésre fókuszálnak, míg az élvonalbeli vendégek az első perctől kezdve dominálják a játékot.

Az persze túlzás, hogy a szakolcaiak lefocizzák a pályáról a nagymegyeri csapatot: az első 25 percben egyetlen komoly helyzetet sem tudnak kidolgozni, így szinte a semmiből szerzik meg a vezetést. Ekkor Štursának elég volt egy beadás után az a kevés hely is, amit kapott, és közelről a hálóba pöckölt.

A hazai szurkolóknak nincsenek nagy reményeik, azt azonban elégedetlenül állapítják meg 30-35 perc elteltével, hogy szeretett csapatuk nemhogy helyzetig, de még az ellenfél tizenhatosába sem jutott el.

A második félidőre semmi sem változik, a nagymegyeri cserék nem hoznak változást. A szurkolók a sok kapkodás miatt mérgelődnek, és nem véletlenül: a tartalékos szakolcai csapat, amelyben ezúttal csak két Fortuna ligás alapember kap szerepet, egy kicsit nagyobb odafigyeléssel simán zavarba hozható lenne.

Az 57. percben Šebesta megduplázza a vendégek előnyét, innen pedig érezhetően már csak a győzelem aránya a kérdés. Főleg azután, hogy a 60. percben három olyan játékosuk érkezik a pályára, akik rendszeresen kezdőként kapnak lehetőséget a Fortuna Ligában.

Esni kezd, a mérkőzés még monotonabbá válik, így jobb híján azon szórakozunk, hogyan próbálja két néző egymásnak megmagyarázni az öt cserelehetőség három játékmegszakítással szabályt. „Az a fontos, hogy mennyi idő telik el köztükˮ – állítja egyikük. A hazaiaknak továbbra sem megy a helyzetek kialakítása, de érezhetően felbátorodnak, így a hangulat egyre oldottabb. Az utolsó szó végül a szakolcaiaké, az elfutó Baumgartner góljával 3:0-ra alakul a végeredmény.

A kilátogatók a lefújás után tapssal köszönik meg a mérkőzés nagy részében dicséretesen védekező hazaiaknak a játékot, akik egy védelmi hiba után a 82. percben akár szépíthettek is volna.