Az ĽSNS tagjai felszólították az ellenzék többi tagját, közösen próbálják meg megakadályozni a parlament októberi ülését. Ezt egy pénteki sajtótájékoztatón mondta Martin Beluský (ĽSNS) parlamenti képviselő. Kritizálta, hogy az ellenzék támogatja a koalíció javaslatait, és azt gondolja, nem akarnak előrehozott választást.
Beluský azt mondta, az ĽSNS képviselői támogatni fogják azokat a törvényeket, amelyeket jónak ítélnek, de amelyekkel nem értenek egyet, azokat nem. Ezt azzal magyarázta, hogy a többi ellenzéki párt nem blokkolja a koalíció működését. Az, hogy sikerült megnyitni a jelenlegi ülést, Beluský szerint azt jelenti, nem tudtak élni a lehetőséggel, hogy három hónapra blokkolják a parlament működését. Pedig ilyen esetben az alkotmány értelmében az államfő feloszlathatná a parlamentet. Bírálta a Smert, amiért jóváhagyta az ülés napirendjét, és azt mondta, nem fogadja el azt az érvelést, amely szerint ezt azért tették, hogy az alkotmány módosításáról tárgyalhassanak, azzal a céllal, hogy lerövidítsék a választási időszakot.
Beluský kijelentette, a többi ellenzéki képviselő nem tesz meg mindent azért, hogy megállítsa a kormányt, hiszen megszavazzák a koalíció javaslatait. Úgy gondolja, valójában nem is akarnak előrehozott választást, hogy ne kelljen válság idején kormányozniuk. „Továbbra is arra szólítjuk fel a többi ellenzéki pártot, hogy próbálják megakadályozni az októberi ülést, vagy blokkolni a további koalíciós javaslatokat” – zárta a képviselő.