„A legjobban úgy lehet az emberekkel bánni, ha azt mondjuk nekik, amit hallani akarnak. Senkiben nem lehet megbízni, az embernek mindig a saját érdekeit kell szem előtt tartani. Gyakran vágyom rá, hogy mások csodáljanak, mert tudom, hogy tökéletes vagyok. Aki packázik velem, az mindig megbánja. Az erkölcsi értékek nem érdekelnek, azokért aggódjanak csak mások.” Ezeket a kérdéseket tették fel a tudósok a machiavellista, pszichopátiás és nárcisztikus személyiségjegyeket feltérképező kutatás során véletlenszerűen kiválogatott alanyoknak. A sötét triádnak, azaz a sötét hármasnak nevezett személyiségvonásokról a Pécsi Tudományegyetem pszichológusai, Bereczkei Tamás, Birkás Béla és Czibor Andrea írtak nagyon tanulságos könyvet A lélek sötét oldala címmel.  

Rivaldafényre vágynak

„Mindenkinek vannak tapasztalatai olyan emberekkel, akik szeretik a többieket kihasználni, manipulálni, gátlástalanul hazudoznak. Ez a taktika leginkább a machiavellistákra jellemző, ők vigyáznak arra, hogy a látszatot megtartsák, ne úgy gázoljanak át másokon, hogy az szembetűnő, sértő legyen. Azért veszélyesek, mert az áldozataik sokszor észre sem veszik, hogy kihasználták őket. Ezzel ellentétben a pszichopaták gátlástalanul átgázolnak másokon, nem érdekli őket, ki mit gondol” – magyarázza Birkás Béla, a könyv társszerzője.
A sötét triád tagjai közül csak a nárcisztikus személyiségek vágynak a rivaldafényre, ők szeretik leginkább a saját nagyságukat hirdetni, és másoktól is elvárják ennek elismerését. Ezért ők azok is, akik egy idő után leginkább fárasztják a környezetüket, és akikkel a legnehezebb együtt élni.

A csalás vitt előre

Az az egészben az érdekes, hogy ők mégsem okulnak ebből, mert mindennek ellenére mégis sikeresek. Ha nem lennénk azok, akkor nem alkalmaznák ezeket a stratégiákat. A közösség ugyanis nem mindig képes felismerni, hogy becsapták, manipulálják, sőt még ha felismeri is a helyzetet, akkor is tagad, mert szégyelli, hogy ennyire óvatlan volt.
„A megtévesztésre való hajlam és a manipuláció képessége egyszerre teheti ezeket az embereket sikeressé, ugyanakkor problémássá. Elég, ha egyszer felismeri az érintett közösség, kivel áll szemben, az adott személynek a továbbiakban már nehezebb lesz a dolga. A társadalom számára evolúciós haszna is lehet az ilyen stratégiák alkalmazásának, mert ahhoz, hogy valakit átverjünk, becsapjunk, sok csalafintaság, kidolgozott terv szükséges. Azt is mondhatnánk, hogy az önzetlenséghez nem kell sok ész, csak nagy szív, de a manipulatív embernek stratégiai érzékre, jó emlékezetre, kombinatív képességekre van szüksége. Létezik egy machiavellista evolúciós hipotézis, amely szerint a csalás és az ellene kidolgozott módszerek, a leleplező stratégiák vitték előbbre az emberiséget. Vagyis azért vagyunk ilyen okosak, mert a múltban is képesek voltunk arra, hogy a másikat úgy használjuk a saját céljainkra, hogy ebből nekünk sikerünk és hasznunk legyen. Az intelligencia evolúciójának a csalás és a leleplezés közötti összetett verseny volt a motorja” – magyarázza Birkás Béla. 

Színlelt önzetlenség

Akármennyire sikeresek ezek az emberek, a társadalomnak az válik hasznára, ha felismeri őket. Egy cég számára nagy hasznot jelenthet egy törtető machiavellista személy, de egyáltalán nem biztos, hogy a munkatársak is jól tudnak együttműködni vele.
„Ugyanakkor igaz, hogy a sikeres vadásznak már az ősközösségi társadalomban is többet néztek el, mert többet tett bele a közösbe. A társadalmi rangra vágyó manipulatív személyiségek nagyon jól tudják álcázni az indítékaikat, együttérzőnek, együttműködőnek, szociálisan érzékenynek mutatják magukat, ha kell. Ennek a machiavellisták a legnagyobb mesterei. Egyik kísérletünkben egy létező karitatív szervezet képviselője látogatott meg egyetemistákat, és felkérte őket, hogy segítsenek mentálisan sérült gyerekek állatkertbe kísérésében, idősotthonok takarításában, magányosok látogatásában és hasonlókban. Kétféleképpen tette fel a kérdést, anonim módon és nyíltan, amikor az osztályteremben, mindenki előtt lehetett jelentkezni. A machiavellisták közül háromszor-négyszer többen jelentkeztek a nyílt, mint az anonim csoportban. Ezt nevezzük színlelt önzetlenségnek: amikor a machiavellisták azt mutatják a többieknek, milyen remek emberek. A többiek között pedig már ott vannak a jövőben manipulálható áldozatok. 

Machiavelli kérdései

Hogy honnan lehet tudni, kinek vannak machiavellista vonásai? Erre még maga Niccolò Machiavelli (1469–1527) firenzei gondolkodó adta meg a receptet. Az általa feltett tíz kérdés egyike, hogy aki másokban megbízik, az keresi a bajt. Az igazi machiavellista gyanakvó, önző és törtető, de sajnos mivel a közéleti szerepre pályázókat nem tesztelik, sok machiavellista kerül komoly posztra. 
Ezekre az emberekre jellemző egyfajta stratégiai rejtőzködés. A sötét triád magas szintjével jellemezhető személyek a kutatók szerint gyakran jelennek meg vezető pozíciókban az üzleti és a politikai életben. Ez nem feltétlenül negatív, mindig szükség van olyan emberekre, akik vágyják és keresik a rivaldafényt, vállalják az ezzel járó felelősséget. A machiavellizmus ezért akár az erkölcsi aggodalmak félretételével is nagyon hatékony tud lenni a politikában. A pszichopátia már más dolog, erre jó példa, hogy egy háborús helyzetben nem mérlegelheti a katona, erkölcsös-e, amit a felettese mond, mert különben nem tud harcolni az ellenség ellen. A lényeg, hogy amikor visszatér a harctérről, félre tudja-e tenni ezeket a stratégiákat, helyre tudja-e tenni magában a valódi értékeket. Ha nem, akkor elindul egy folyamat, aminek a vége beláthatatlan. 
A sötét triád jegyekkel jellemezhető személyiség lehet egyszerű betörő és magas intelligenciájú sorozatgyilkos is. A machiavellista, nárcisztikus és szociopata személyiségre egyaránt jellemző, hogy az empatikus, proszociális érzelmeiket elfojtják. „Erre vonatkozóan végeztünk mágnesesrezonancia-vizsgálatokat, miközben machiavellista személyeknek különböző feladatokat adtunk. Találtunk egy olyan agyi felületet, amely képes elnyomni azokat az ösztönösen felnyomuló érzelmeket, amelyek az együttműködést szolgálnák. Amikor egy ember kap valamit a másiktól, természetesen feltámad benne a viszonosság érzése, hogy ezt szeretné meghálálni. Bennük is feltámad, de az agyi központban a refrontális kéreg egy része elnyomja az együttműködésre irányuló spontán érzelmeket, és így sikerül a manipulálás” – magyarázza Birkás Béla. 

Mindenki cinikus

„A pszichopátia esetében nagy szerepe van a genetikának, de a nárcizmusnál már az is szerepet játszik, ki mekkora figyelmet, törődést kapott gyerekkorában. A machiavellisták többnyire rideg, távolságtartó családokban nőnek fel, ahol az érzelmeket nem fejezik ki, mindenki célratörő és cinikus. A machiavellista a nárcisztikus személyiséggel ellentétben nem azt gondolja saját magáról, hogy felsőbbrendű, hanem hogy mindenki épp olyan gonosz, mint ő, tehát az emberi természet alapvetése, hogy pénzre, státusra, hatalomra vágyik, és amikor megkárosít valakit, akkor csak megelőzi őt, mert a másik ember ugyanezt akarja. A machiavellizmusnál közepes genetikai befolyást mérnek a szakemberek, vagyis leginkább a családi környezet befolyásolja az érintetteket. Nagyon jó stratégák, körmönfontak, és csak akkor csalnak, manipulálnak, ha ebből hasznuk származik. Egyébként rengeteg stratégiát használnak a színlelt önzetlenségtől az áldozat szerepéig. Amikor úgy kívánja a helyzet, visszavonulnak, de képesek sármosak lenni, bűntudatot kelteni a másikban, vagy megfélemlíteni, zsarolni őt. Kiapadhatatlan az eszközeik tárháza.” 
Ez a politikai tájékozottságot illetően nem túl jó hír. Résen kell lennünk, hogy átlássuk, ki akar manipulálni bennünket, és felismerjük, melyik közéleti szereplő viseli magán a sötét triád jegyeit. Amíg a választásokon indulókat nem vetik alá pszichológiai teszteknek, addig csak a mi éberségünkön múlik a dolog. 

Niccolò Machiavelli (Firenze, 1469. május 3. – Firenze, 1527. június 21.) itáliai író, filozófus, politikus, korának egyik legnagyobb hatású gondolkodója. Neve összefonódott a reneszánsz Firenzével és a gyakorlati politizálással. Máig legismertebb, egyben legvitatottabb munkája az Il principe (A fejedelem) című tanulmánya az állam feladatairól.  Aki meg akarja érteni Machiavelli filozófiáját, tudományát és művészetét, aki át kívánja tekinteni életének útját és fordulatait – annak mindenekelőtt azt kell tudomásul vennie, hogy Machiavelli nem volt machiavellista. A neki tulajdonított nevezetes mondatot, hogy „A cél szentesíti az eszközöket” nem ő mondta, nem ő írta. Ez a jezsuiták jelmondata volt, és Loyolai Szent Ignáctól származik. Attól kezdve azonban, hogy Machiavelli híres könyve, a politika alapelveit tudományosan vizsgáló „A fejedelem” című könyve elterjedt, majd beleépült a később kialakuló társadalomtudományba, a félreértések egész sora rakódott a szerzőre. Mégis, minden félreértés és torzítás ellenére helye a reneszánsz kultúra legnagyobbjai közt volt és maradt. Hiszen a társadalomtudományok előkészítése mellett vele kezdődik a történetfilozófia, ő a hadtudományok első klasszikusa, két vígjátékával a drámatörténet új utakra indítója.

Hegedűs Géza író, történész, egyetemi oktató