Search by category:
Egyéb kategória

Heger: Nem lehet egyszerre teljesíteni az orvosok minden kívánságát

Nem lehet egyszerre teljesíteni az orvos szakszervezetek minden kívánságát – közölte Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök a közösségi hálón. Peter Visolajský, a szakszervezetek vezetője augusztusban azt kifogásolta, hogy több követelésüket nem teljesítették, és az orvosok tömeges felmondását jelentette be.

„Nehéz időket élünk. Még emlékszünk a világjárványra, Európa energiaválsággal küzd, közvetlen szomszédunk pedig háborúban áll. Nem tudunk egyszerre eleget tenni az orvos szakszervezetek minden igényének és kívánságának. Ez egyszerűen nem lehetséges” – mondta a kormányfő.

Megismételte, nem lát okot arra, hogy felmondjanak az orvosok. „Ha korábban nem hagyták ott a betegeket, és ilyen sokáig tűrték, hogy hosszú ideje hanyatlik az egészségügy, akkor most nincs valós okuk a távozásra” – tette hozzá.

Szerinte az utóbbi tíz évben a jelenlegi kormány tette a legtöbbet az egészségügyi dolgozókért. „A jövő év elejétől megvalósul minden idők legnagyobb béremelése, és a helyreállítási tervnek köszönhetően javítani tudjuk a munkakörülményeket, valamint a betegek kényelmét is” – tette hozzá Heger.

A kormány szerdán (szeptember 21.) jóváhagyta az egészségügyi dolgozók fizetésének emelésére vonatkozó javaslatot. Az orvosok és a nővérek béremelésén túl a javaslat a bentlakásos intézményekben és a mentőszolgálatoknál dolgozó egészségügyi személyzet fizetését is érinti, figyelembe veszik a ledolgozott évek számát is.

Augusztusban, miután az egészségügyi dolgozók fizetésének emeléséről tárgyaltak a kormányhivatalban, Visolajský felhívást intézett az orvosokhoz, hogy adják be a felmondásukat. Úgy fogalmazott, hogy a béremelés önmagában nem oldja meg a problémákat az egészségügyben. Rámutatott, hogy egyéb követeléseik is vannak, például rendbe kell tenni a kórházak finanszírozását, illetve be kell vezetni a DRG-rendszert.

Read More

Post Comment