Az intézkedés éjfélkor lépett hatályba.
Kedd éjféltől határellenőrzést léptett érvénybe a cseh kormány a megnövekedett illegális migráció miatt a Szlovákiával közös határain. Az indoklás szerint a Szíriából tartó menekültek Szlovákián és Csehországon át haladnak Németországba.
Az intézkedés egyelőre tíz napig lesz érvényben, ezt követően újraértékelik a helyzetet. Ez idő alatt tárgyalásokat folytatnak majd a szlovák féllel is.
„Kimerítettük az összes hagyományos lehetőséget, amit a törvény biztosít” – mondta Vít Rakúšan cseh belügyminiszter. Hozzátette: a cseh rendőrség az év eleje óta mintegy 11 ezer illegális bevándorlót vett őrizetbe.
Rakúšan problémásnak tartja, hogy Magyarország nem tartja be a megállapodást, és nem fogadja vissza a menekülteket.
„Meg kell hoznunk ezt a megelőző intézkedést, hogy eltántorítsuk a migránsokat attól, hogy ezt az útvonalat használják” – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök.
A cseh belügy- és igazságügyi minisztérium jelenleg is dolgozik egy olyan módosításon, amely jelentősen megemelné az embercsempészetért kiszabható büntetést.
(Denník N)