Search by category:
Egyéb kategória

Ez a férfi lehet a felelős a Zoch utcai balesetért

A vasárnap esti baleset négy halálos áldozatot követelt, két személy kritikus állapotban van.

Az egész országot megrázó baleset vasárnap este történt a pozsonyi Zoch utcai megállónál. Egy részeg sofőr hajtott bele a buszra várakozókba. Több áldozatot méterekig sodort magával, a súlyos ütközés következtében a mentősök szerint négy személy vesztette életét, hatan megsérültek, közülük ketten kritikus állapotban kerültek kórházba.

Hamran István közölte, hogy a sofőr szervezetében 1,6 ezrelékes alkoholszintet mértek, a baleset után agresszívan viselkedett a rendőrökkel és a mentősökkel is. Utasa szintén részeg volt. Sérüléseikkel kórházba kerültek, de már kiengedték őket. A pluska.sk információi szerint az említett sofőr a Siketlimpiai Bizottságának tagja, Dušan D. Amikor megkérdezték, hogy tisztában van-e a történtekkel, csak annyit válaszolt, hogy semmit sem tud. Arról azonban nem nyilatkozott, hogy alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt-e.

Fotók a sofőrről a galériában!

A négy halálos áldozatot követelő, vasárnap esti baleset okozójának vérében 1,6 ezreléknyi alkoholt mértek. A gázoló a balesetet követően agresszíven viselkedett a rendőrökkel és a mentősökkel – tájékoztatott Hamran István országos rendőrfőkapitány.

Hamran szerint a férfi a megengedett sebesség többszörösével hajtott. „Az alapján, amit láttam, nincsenek féknyomok” – mondta.

A balesetben négyen elhunytak, hatan megsérültek, közülük két személy állapota kritikus, jelenleg is az életükért küzdenek.

„Néhány polgártársunk taníthatatlan, a rendőrség minden bizonnyal szigorúbb büntetést fog kiszabni. Az elkövetőt a helyszínen elfogták, utastársát könnyű sérülésekkel szállították kórházba, azóta pedig már kiengedték” – tájékoztatott Hamran.

A rendőrfőkapitány szerint a balesetet okozó férfi utastársa is alkoholt fogyasztott, az ő vérében egy ezreléknyi alkoholt mértek.

„Ha valaki ilyen állapotban volán mögé ül, nem csoda, hogy elveszíti uralmát a jármű felett. Megdöbbentő, hogy egy sofőr képes ilyenre, ezt követően pedig még agresszívan is viselkedik a rendőrökkel és az egészségügyi dolgozókkal” – fűzte hozzá.

Hamran elmondta, a Zoch utcai buszmegállónál rendszeresen ellenőrzik a járművek sebességet, és szondáztatják a vezetőket. Hozzátette, a tragikus végkimenetelű balesetet biztonsági kamerák is rögzítették. „Súlyos büntetések lesznek, ez nyilvánvaló” – zárta.

Mint ismert, Pozsony belvárosában vasárnap 22.24-kor a buszmegállóban várakozó emberek közé hajtott egy ittas sofőr. A mentők tájékoztatása szerint négy ember meghalt. A rendőrség arra kéri a tragikus baleset szemtanúit, hogy jelentkezzenek a rendőrőrsön.

(Denník N)

Read More

Post Comment