Search by category:
Egyéb kategória

Alig lesz érezhető a januári nyugdíjvalorizáció – de azt ígérik, majd 2 év múlva nagyobb emelés lesz

Alig lesz érezhető a januári nyugdíjvalorizáció – de azt ígérik, majd 2 év múlva nagyobb emelés lesz
Mészáros Richárd
2021. 12. 23., cs – 17:33

2021. december 25., szombat – 08:00
Friss ikon
Off

Törzs

A nyugdíjakat mindig januárban szokták emelni. Az évek során többször megpróbálták átalakítani a nyugdíjrendszert, ám a módosítások főleg csak a nyugdíj összegének a kiszámítási módszerével és a nyugdíjkorhatárral voltak kapcsolatosak. A jelenlegi kabinet által beígért újabb nyugdíjreform egyelőre nem valósult meg, viszont a számítási módszert megváltoztatták, aminek a legtöbb szenior nem nagyon fog örülni, ugyanis 2022-ben az ideinél kisebb mértékű emelésre számíthatnak. A minimálnyugdíjakat pedig még tavaly befagyasztották, amit az idén nem oldottak fel, úgyhogy azok jövőre egyáltalán nem változnak, továbbra is maradnak a 2020-ban meghatározott szinten.

Várjuk ki a 4,9%-ot!

Jövő januártól mindössze 1,3%-os valorizáció lesz, ami az idei 2,6%-osnak csak a fele, a Szociális Biztosító költségvetési tervezetéből viszont arra lehet következtetni, hogy 2023-ban 4,9%-os, 2024-ben pedig 3,1%-os emeléssel számolnak. Ezt a kormány már jóváhagyta, csak ki kell várni. Az 1,3%-os valorizáció 109,5 millió euróba kerül az államnak, a 4,9%-oshoz 425,8 millióra lesz szükség, a 2024-ben esedékes valorizációra pedig 287,5 milliót kell elkülöníteni.

Megszűnt a fix összeg

Idén év elején a jövő évtől életbe lépő módszerhez képest egy picivel bonyolultabb mechanizmust alkalmaztak, aminek az eredménye az volt, hogy minden nyugdíjas járadékát megemelték, de nem egyforma mértékben. Ez egy százalékos, a nyugdíjas inflációt is figyelembe vevő, ugyanakkor fix összeggel is számoló valorizációs módszer volt, ugyanis még 2017-ben a vonatkozó törvénybe iktattak egy minimális, az átlagnyugdíj 2%-ának megfelelő emelést. A nyugdíjas infláció a Statisztikai Hivatal szerint 2021-ben 2,6% volt. Tehát a régi módszer szerint a Szociális Biztosító először megnézte, hogy a nyugdíjas inflációnak megfelelő 2,6%-os emelés mekkora lett volna, azt összehasonlították az átlagnyugdíj 2%-ának megfelelő összeggel, és a nagyobb tétellel valorizálták a nyugdíjat. Az öregségi nyugdíj esetében az átlagnyugdíj 2%-ának megfelelő minimális fix összeg 2021-ben 9,40 euró volt. Például 250 euró járandóság esetében a 2,6% kisebb volt (6,50 euró) a fix összegnél, ezért itt a 9,40 euró volt az előnyösebb. 361,50 eurós nyugdíj esetében a 2,6%-os tétel és a fix összeg egyforma volt. 361,50 euró feletti járandóságok esetében pedig jobban megérte a nyugdíjas infláció alapján kiszámított valorizációt érvényesíteni. Például 390 euró esetében a 2,6% már 10,14 euró volt.

2021-ben az öregségi nyugdíjak minimum 9,40-nel, a korkedvezményes nyugdíjak legkevesebb 9,10 euróval emelkedtek, a 70%-os munkaképesség-csökkenés miatt rokkantsági járadékban részesülők nyugdíját legkevesebb 7,80 euróval egészítették ki. 2022-től megszűnik ez a fix összeg, mindenki járandóságát egyformán, kizárólag a nyugdíjas inflációnak megfelelő mértékben valorizálják, ami a Statisztikai Hivatal adatai szerint ezúttal mindössze 1,3%. Minél alacsonyabb valakinek a nyugdíja, annál kisebb összeggel valorizálják. Idén a 250 eurós nyugdíjat megemelték minimum 9,40 euróval, ugyanez a nyugdíjas 2022-ben mindössze 3,37 euróval (a 259,4 euró 1,3%-a) kap többet, vagyis a járandósága januártól 262,77 euró lesz.

Nem kell kérni

A Szociális Biztosító a járandóságokat automatikusan valorizálja, az emelést nem kell kérni. Már elkezdték a nyugdíjak átszámolását, januárban már az új összegű járandóságot folyósítják. Az ügyfeleket levélben is tájékoztatják az év eleji valorizáció mértékéről és a módosított összegekről. Aki már most szeretné tudni, 2022-től milyen összegre számíthat, igénybe veheti az SP weboldalán közzétett elektronikus számológépet, mely a szükséges adatok megadása után azonnal mutatja a jövőre esedékes nyugdíj összegét.

Külföldi nyugdíj

Akik életük során külföldön (is) dolgoztak, azoknak nem a nyugdíjas inflációnak megfelelő mértékben valorizálják a nyugdíjat, hanem a korábban meghatározott nyugdíjhányadnak megfelelő mértékben. Előfordul, hogy valaki élete során több országban is vállalt munkát, és ideális esetben mindenhonnan folyósítanak számára a ledolgozott éveknek megfelelő nyugdíjhányadot. Most januárban a Szlovákiában jóváhagyott nyugdíjhányadot valorizálják arányosan. A külföldi nyugdíjhányad(ok) esetleges emeléséről az illetékes külföldi nyugdíjhatóság(ok)nál lehet érdeklődni.

Dolgozó szeniorok

Amikor valaki benyújtja a nyugdíjkérelmét, a Szociális Biztosítónak a nyugdíj kiszámításakor figyelembe kell vennie az összes olyan időszakot, amikor az adott személy része volt a nyugdíj-biztosítási rendszernek. Ha valaki nyugdíjasként tovább dolgozik, a munkaviszony befejezése után, ha akarja, kérheti nyugdíja átszámolását, illetve a biztosító ezt „saját magától” is megteszi, éspedig mindig év elején. Az emelést nem kötik a társadalombiztosítás megszűnéséhez, a dolgozó nyugdíjasok járandóságát akkor is átszámolják, ha még tart a munkaviszonyuk. Vagyis a munkavállaló szeniorok automatikusan kettős emelésre számíthatnak: a rendes éves valorizációra a törvény alapján megállapított nyugdíjas infláció mértékének megfelelően, valamint a ledolgozott időszak alapján kiszámított összeggel egyaránt megtoldják a nyugdíjat. Ugyanakkor az átszámolás időbe telik, pár hétig is eltarthat, úgyhogy a kettős emelést mindjárt januárban a nyugdíjas nem fogja megérezni, csak a törvényből kifolyó valorizációt. Az emelés mértékéről a biztosító az ügyfeleket írásban fogja tájékoztatni.

Bevezető

A nyugdíjasok ezúttal alig fogják megérezni a szokásos év eleji valorizációt: a járandóságok januártól csak pár euróval emelkednek. A leginkább csalódottak a kisnyugdíjasok lesznek, akik járandóságát 2022-ben a tavalyinál és az ideinél is kisebb összeggel egészítik ki, a minimálnyugdíjak pedig egyáltalán nem változnak. Az illetékesek azzal vigasztalnak, hogy 2 év múlva állítólag nagyobb emelés várható.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
B. Szentgáli Anikó

Read More

Post Comment