A Pozsonyban történt halálos gázolással összefüggésben Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter szigorítaná az ittas vezetésért járó büntetést. A szabályszegésért járó büntetés szigorítását javasolja Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter is, aki azonban saját ötlettel állt elő.
Mikulec elmondta, munkacsoportot hív össze, ezt követően pedig egy, az ittas vezetésért járó büntetés szigorításáról szóló javaslatot terjeszt a koalíciós partnerei elé.
Emellett Matovič a hétfői koalíciós ülésen javasolni fogja, hogy azon sofőrök járművét, akik szervezetében több mint egy ezreléknyi alkoholt mérnek, kobozzák el az állam javára. Ezt később árverésre bocsátanák, az így befolyt összegből pedig a balesetben sérülteket, súlyosabb esetben az elhunytak rokonait támogatnák. Ugyanígy járna el a kölcsönzött autók esetében is.