Search by category:
Egyéb kategória

Machaj veszi át a közmédia irányítását

Pozsony |

Augusztustól változás jön a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezetésében, Jaroslav Rezník leköszönő vezérigazgató helyére Ľuboš Machaj érkezik – a parlamenti képviselők erről a csütörtöki szavazás során döntöttek.

A koalíciós nézeteltérések ellenére egy dologban sikerült megegyezniük a kormánypártoknak – a közmédia vezetése augusztus elején Machaj kezébe kerül. Meglepetés nélkül zárult tehát a választás második fordulója, Machajnak az első szavazás során is mindössze két voks hiányzott a győzelemhez. Az SaS legszívesebben Tibor Búzát látta volna Rezník székében, de miután a két legtöbb szavazatot begyűjtő jelölt jutott tovább a következő körbe, végül a liberális képviselők is Machajnak szavaztak bizalmat. A koalíción kívül Matuš Šutaj Eštok (Hlas), Ján Blcháč (Hlas) és Tomáš Valášek (Progresszív Szlovákia) is Machaj mellett döntöttek, illetve az OĽaNO-ból kivált Romana Tabák és Ján Krošlák is korábbi pártjával összhangban járt el.

Szakvélemény

A megbízatás augusztus 2-án kezdődik és öt évre szól. Az intézmény jelenlegi főnökét 29 törvényhozó támogatta, elsősorban az ellenzéki politikusokat sikerült meggyőznie. Gyimesi György (OĽaNO) a szerdai szavazás során egyedüli koalíciós képviselőként Rezníkre szavazott, csütörtökön viszont nem vett részt az ülésen. Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője pozitívan értékelte, hogy Gyimesi másodszor nem csatlakozott Rezník támogatóihoz. „Az, hogy ma nem volt itt és nem szavazott Rezníkre, mindent elárul” – tette hozzá, majd megjegyezte, feltehetően „tudatosított valamit”. Közölte, az egyes képviselők magánakcióival a frakció ülésén fognak foglalkozni.

A parlament médiabizottsága az igazgatójelöltek nyilvános meghallgatására egy 14 tagú szakmai csoportot is összeállított. A testület két jelöltet javasolt az RTVS élére – Tibor Búzát és Machajt. Rezníket azonban a szakértők többsége nem tartotta alkalmasnak a pozícióra. Az értékelésben, melyet a parlamenti képviselők is kézhez kaptak, kiemelik, Rezník egy rátermett menedzser, aki jártas a médiában. A bemutatott pályázattal kapcsolatban megjegyzik, tartalmazza a közmédia finanszírozásának megváltoztatására vonatkozó terveket, hiányzik azonban a hírközlésre fektetett hangsúly. „A jelölt képes az RTVS irányítására, jelenleg azonban erkölcsi szempontból sokkal rátermettebb jelöltek állnak rendelkezésünkre” – olvasható az értékelésben, melyben emlékeztetnek Rezník kudarcaira (az újságírók tömeges felmondására, Vahram Chuguryan, az RTVS hírközlési és publicisztikai részleg igazgatójának végkielégítését övező kérdőjelekre, illetve a manipulatív riportra egy nő halála és a koronavírus elleni védőoltás közötti összefüggésről), majd hangsúlyozzák, a meghallgatás során jelét sem látták önreflexiónak.

Machaj, aki a Szlovák Rádió programigazgatójaként is dolgozott, pozitív értékelést kapott a szakmai zsűritől. Elsősorban az erkölcsi és etikai integritását méltatták, de pozitívan értékelték azt is, hogy prioritásként kezeli a hírközlési részlegen kialakult feszültség megoldását.

Háttérbe szorulva

A magyar kisebbség képviselőjeként Juhász László, a Paraméter főmunkatársa vett részt a jelöltek meghallgatásán. A kisebbségi adással kapcsolatban elmondta, Machajnak nem áll szándékában csökkenteni a jelenlegi adásidőt, a projektjében azonban nem kapott kiemelt szerepet a magyar adás kérdése. „Voltak jelöltek, például Rezník, akiknek a kisebbségi programjuk és a magyar adással kapcsolatos elképzeléseik sokkal részletesebbek és konkrétabbak voltak” – véli a szakértő. „Elhangzott Rezník szájából egy ígéret, mely szerint a megválasztása esetén 2023 szeptemberében beindul a Pátria rádió 24 órás adása” – folytatta Juhász. Hangsúlyozta, Machajnak és a többi jelöltnek sem volt részletes fejlesztési elképzelése a magyar adással kapcsolatban, kivéve Rezníket, aki konkrét válaszokat adott a kisebbségeket érintő kérdésekre is. „A többi 7 jelölt esetében nagyon marginális szerepet kapott a magyar adás. Voltak jelöltek, akiknek a 40–50 projektjében nem is szerepelt a Pátria kifejezés” – mondta arra utalva, hogy a jelöltekre jellemző volt, hogy nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a tévé és a rádió magyar adásának.

Kihagyott ziccer

A kiválasztási folyamat kapcsán kijelentette, nagyon jó dolognak tartja, hogy egy szakmai testület is részt vett a folyamatban. A végső szavazással kapcsolatban viszont szkeptikus – kérdéses, hogy a parlamenti képviselők milyen mértékben veszik figyelembe a szakértők véleményét.

Kristián Čekovský (OĽaNO), a parlamenti médiabizottság elnöke a sajtótájékoztatón megerősítette, támogatni fogják az igazgatóválasztás megtisztítását a politikától. Úgy véli, a szakmai csoport létrehozása helyes lépés volt a választás átláthatóságának növelése irányába.

Rigó Konrád, a kulturális minisztérium volt államtitkára, a Szövetség Híd-platformjának elnöke szerint a koalíciónak megvolt az esélye, „hogy igazán jobbá tegyék az RTVS-t”, a vezérigazgató választásának reformja azonban elmaradt, így ismét politikai döntés született.

Amíg a közmédia vezérének választási módja nem változik alapjaiban, addig politikai mutyizás eredményeképp jó eredmény nem fog születni. Ez a kormánykoalíció mindössze annyira képes, hogy leszámoljon az előző érával, de újat, jobbat létrehozni már képtelen. A köztévé vezérigazgatójának megválasztása ennek tökéletes példája

– írja a közösségi oldalán. Rámutatott: „Nem elég azt mondani, hogy Jaroslav Rezník nem folytathatja, még akkor sem, ha ebben teljes az egyetértés”.

Zora Jaurová (Progresszív Szlovákia) szerint ismét megmutatkozott, hogy a választás során nem a pályázat színvonala a mérvadó, hanem a politikai alkuké és taktikai játékoké a főszerep. Emlékeztetett, a koalíció a kormányprogramban elkötelezte magát amellett, hogy az igazgatóválasztást politikamentessé teszi. „Nem tartották be az ígéretüket, ismét annak köszönhetően, hogy a Sme rodina blokkolta az új törvényt. Már csak annak örülhetünk, hogy nem olyan rossz az eredmény, mint amilyen lehetne” – zárta.

Read More

Post Comment