Search by category:
Egyéb kategória

Mivel válthatjuk ki az étolajat?

Az elmúlt év folyamán nagyot drágultak az étolajok, bizonyos típusokért háromszor többet fizetünk, mint korábban. Ha viszont ügyesen közelítjük meg a problémát, jól is kijöhetünk az új helyzetből.

Már korábban is foglalkoztunk az Ökotudat rovatban az étolajokkal, akkor annak kapcsán, hogyan érdemes megszabadulnunk a használt olajtól, s hogy hogyan nem. A két évvel ezelőtti hivatalos becslések is azzal számoltak, hogy legalább két évtizedbe telik, míg általánossá válik a lakosság körében, hogy a használt olajat nem a lefolyóba vagy az udvarra kell kiönteni, hanem leadni a gyűjtőpontokon. Most talán éppen az áremelkedés szab majd gátat az étolajok használatának.

Száz éve sem használjuk
Az étolajok az 1940-es években kezdték menetelésüket a világ élelmiszeriparában, térségünkben a legtöbb háztartásban mégis jóval később váltak általánosan használttá. A világ minden régiójában azzal a zsiradékkal főztek, amely a legkönnyebben elérhető volt: hegyvidékeken vajjal vagy birkafaggyúval, ahol sertéstartás volt, ott disznózsírral, a mediterrán térségben pedig olívaolajjal.
Bár nálunk mindegyik elérhető, egyedül a disznózsír jöhet szóba, ha pénzt is akarunk spórolni, és a rántott húsos ebédekről sem akarunk lemondani. Ha így teszünk, nemcsak a pénztárcánkat, hanem az egészségünket is kíméljük, hiszen nem juttatunk a szervezetünkbe annyi rákkeltő transzzsírt, mint az étolajban sült ételekkel.

Sütés helyett párolás?
Arról nem is beszélve, hogy minden, amit rántva fogyasztunk, elkészíthető minimális zsiradékon, párolással is. Kérdés, hogyan alakul majd a világpiaci helyzet, hiszen az étolajok gyártóinak és forgalmazóinak is az az érdekük, hogy termékeiket eladják. Közben kiderülhet az is, az olaj melyik versenytársa (pálmaolaj, kókuszolaj, repceolaj, lenolaj) tud nagyobb népszerűségre szert tenni. Addig is költséghatékony megoldás lehet, ha harmadára csökkentjük a háztartásban használt étolaj mennyiségét. Ha sikerül az átállás, a használt étolajtól sem kell már megszabadulnunk, vagyis egy problémával kevesebb.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/41. számában jelent meg a Háztartás mellékletben

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

 

Read More

Post Comment