Milyen esélyekkel vág neki a Szövetség megyeelnökjelöltje, Berényi József a szombati választásnak Nagyszombat megyében? Elült-e már a párton belül az a konfliktus, ami az indulása körül alakult ki? Mik a következő választási ciklus legfontosabb céljai? Egyebek mellett erről kérdeztük Berényit, aki jelenleg is Nagyszombat megye alelnöke.
Kezdjük a most véget érő választás ciklus értékelésével. Mennyire sikerült az öt évvel ezelőtti vállalásokat teljesíteni?
Amikor a mostani választási ciklus kezdődött, nagyon jól alakultak Nagyszombat megye adóbevételei. Ilyenkor lehet az olyan létesítményeket felújítani, mint a sportpályák, vagy az uszodák. Ez volt a célunk. Egy dunaszerdahelyi és egy galántai iskolánál is felújítottuk az uszodát, a Vámbéry Ármin Gimnáziumban egy sportpályát rekonstruáltunk. Aztán jött a koronavírus-járvány, ami mindent átírt. De ennek ellenére folyamatos beruházásokat tudtunk megvalósítani a megye kezelésébe tartozó szociális intézményekben, iskolákban, kulturális intézményekben, valamint 500-ról 2,5 millió euróra emeltük a megyéhez beadható kisebb pályázatok keretösszegét. Ezzel nagyon sok község és polgári társulás élt, ebből valósítottak meg egyes rendezvényeket, vásároltak bizonyos eszközöket. Emellett útfelújításokat is végeztünk, hiszen a közutak kérdése a megye egyik legnagyobb problémája. Aki ugyanis Pozsonyba megy, az rajtunk keresztül kell, hogy utazzon. Nagy útfelújítások voltak a Csilizközben, Ekecs és Nyárasd között, de Galántán és Észak-Csallóközben is javítottuk az utakat, Csallóközcsütörtök és Lég között is sor került erre.
Nagyobb sajtóvisszhangot váltott ki, hogy a Nagyszombat megye fenntartásában lévő somorjai gimnázium épületében létrejött egy szlovák alapiskola, amely a város polgármestere, Orosz Csaba (Szövetség) szerint veszélyezteti a középfokú oktatási intézményt. Mi a megye álláspontja ebben a kérdésben?
Az alapiskolát az állam, vagyis az oktatási minisztérium hozta létre, a megye a bérleti szerződést biztosította hozzá, ami csak két tanteremre vonatkozik. Az alapiskola a gimnáziumnak abban a szárnyában kapott helyet, ahol a szlovák középfokú intézmény működik. A magyar gimnázium működésére nincs hatással. A szerződés két évre vonatkozik, ez után az alapiskolának új épületet kell keresnie. Ezt az időkorlátot a mi megyei frakciónk javasolta. De ezzel együtt sem támogattuk az alapiskola ilyen módon történő létrehozását, mert más megoldásra van szükség. Ha a mostani választás után ott leszünk a megyén, akkor továbbra is ezt az álláspontot fogjuk képviselni. Ha megkapom a bizalmat és megyeelnök leszek, akkor sokkal egyszerűbben meg tudjuk oldani, hogy máshol működjön ez az alapiskola. Hiszen azt be kell ismerni, hogy erre a szlovák nyelvű oktatási intézményre igény van. Csak éppen nem a gimnázium épületében kell működnie.
Vehetjük választási ígéretnek, hogy ha önt megyeelnökké választják, vagy alelnöki tisztséget kapna, akkor ennek a szlovák alapiskolának az ügyét úgy oldják meg, hogy az ne érintse a magyar oktatási intézményeket?
Sőt, úgy kell megoldani, hogy a szlovák gimnáziumot se érintse, hiszen ennek és a magyar gimnáziumnak van szüksége az épületre. Egy növekvő alapiskola ott helyproblémákkal fog küzdeni. Amennyiben erős jelenlétünk lesz a megyében, akkor Orosz Csaba képviselőtársammal azt fogjuk szorgalmazni, a kérdéses szlovák alapiskola máshol működjön.
Mennyire nehezítette meg a kampányolását az, hogy a jelölése kapcsán a Szövetségen belül voltak olyan hangok, amelyek nem tartották legitimnek az ön indulását?
A párt struktúráit teljes mértékben sikerült bevonni a kampányba. Már a kampányidőszak elején tisztáztuk, a Híd-, az Összefogás- és az MKP-platform képviselői is együtt fognak fellépni, hiszen így tudunk sikert elérni. Ezt következetesen mindenki be is tartja. A Szövetség Dunaszerdahelyi járásban lévő 42 polgármesterjelöltjéből 40-et személyesen meglátogattam, akik aláírásukkal igazolták, hogy támogatnak engem. Bízom benne, hogy az utolsó kettőt is meg tudom még látogatni. Galántán pedig kezdettől fogva megvolt a támogatottságom.
A jelölése körüli ügy tehát elült?
Együtt kampányolunk, együtt tudunk sikereket elérni. Másképpen ez nem megy.
Mik azok a legfontosabb célok, amelyeket a következő választási ciklusban elsőként szeretne teljesíteni?
Mivel energiaválság van és nagyon növekednek az árak, ezért ma az számít reálpolitikusnak, aki nem ígér lehetetlent, hanem például azt tervezi, hogy növeli az épületeink energiahatékonyságát, ami az iskolákra, szociális és kulturális intézményekre is vonatkozik. Mindent meg kell tenni azért, hogy ne legyen távoktatás, bejárhassanak a gyerekek tanulni. Ahogy a szociális intézmények működéséért, bővüléséért is mindent meg kell tenni. Ez ma a valós és reális ígéret. Aki ennél többet ígér, az nincs tisztában a lehetőségekkel. Az más kérdés, hogy ha hatékonyan le tudjuk hívni az uniós alapokat, akkor lehet például kerékpárutakat építeni, illetve fel lehet újítani több harmad- osztályú utat is. A költségvetésünk lehetővé teszi, hogy a mostani megyei szolgáltatások színvonalát meg tudjuk őrizni. Nagyon jó lenne, ha az Alkotmánybíróság úgy döntene, a kormány nem veheti el tőlünk azt a pénzt, amellyel a kabinet megkurtítaná a költségvetésünket. Nagyszombat megye éves költségvetése 230 millió euró, és ebből 19 milliót veszítenénk el, ha a kormány javaslata életbe lépne. Összehasonlításképpen: a megye a regionális buszjáratokat évente 25 millió euróval támogatja.
Az AKO közvélemény-kutató ügynökség október eleji felmérése szerint a jelenlegi megyeelnök, Jo- zef Viskupič (OĽaNO) toronymagasan vezet a támogatottság tekintetében, a kutatás szerint 42,5 százalék szavazott volna rá. A második helyezett a Smer és az SNS által támogatott Zdenko Čambal 19,6 százalékkal, míg ön 15 százalékos eredménnyel a harmadik. Hogyan látja az esélyét arra, hogy sikerül elnyernie a megyeelnöki posztot?
Egy közvélemény-kutatásnak sohasem szabad bedőlni. 2013-ban utolsónak mértek, de második lettem. Összesen nyolc szlovák nemzetiségű jelölt van, ilyen sokan még sosem indultak. Fontos kiemelni, hogy ők nyolcan a megye szlovák járásait is egészen jól lefedik. Ez azt jelenti, hogy ha a szlovák szavazók egyfajta regionális elv szerint fognak megyeelnököt választani, akkor elsülhet a magyar kapanyél. Van ugyan még egy magyar nemzetiségű jelölt, mögötte azonban nincs komoly párttámogatás. Nem is jött el az utolsó két televíziós vitára, míg én jelen voltam mindhárom ilyen műsorban. Ezekben is azt hangsúlyoztam, hogy egy magyar ember is el tudja vezetni Nagyszombat megyét. Ehhez nekem megvan a tapasztalatom, tudásom és ismertségem is. Persze rendkívül fontos, hogy bejussanak a Szövetség képviselőjelöltjei is.