Search by category:
Egyéb kategória

Az eltépett vagy összefirkált szavazólap is érvényes

A szombati összevont választáson akkor is érvényes lesz a szavazat, ha a szavazólap foltos, szakadt, gyűrött, ha neveket írtak rá, vagy húztak át rajta. Annak azonban egyértelműnek kell lennie, hogy kire szavazott a választópolgár.

„Ha egyetlen jelölt nevét sem karikázták be, vagy ha több nevet karikáztak, mint ahány jelöltet választani lehet, a szavazás érvénytelen. Érvénytelen akkor is, ha például egynél több polgármesterjelöltet karikázunk. A szavazólapokon tett egyéb módosításokat nem veszik figyelembe” – mondta a TASR hírügynökségnek Zuzana Eliášová, a belügyminisztérium szóvivője.

A választópolgár úgy adhatja le szavazatát, hogy a szavazólapon bekarikázza a jelöltek sorszámát. A képviselők választásakor a választópolgár több jelöltet is karikázhat, de legfeljebb annyit, ahány képviselő választható a szavazókörzetben. Ha hibázik, az elrontott szavazólapot az erre kijelölt urnába kell dobni, és újat kell kérni a választási bizottságtól.

Az összevont választáson a szavazópolgár szín szerint különböztetheti meg az íveket. A kitöltött szavazólapokat a megfelelő színű borítékba, majd az urnába kell helyezi. Az önkormányzati választást fehér, a megyeit (VÚC) kék színnel jelölik.

Az összevont választást szombaton tartják. A szavazóhelyiségek reggel 7-től este 8-ig lesznek nyitva. Szavazni csak az állandó lakhelyen lehet. Polgármestert és önkormányzati képviselőket, valamint megyeelnököket és megyei képviselőket is ezen a napon választunk.

Read More

Post Comment