Most, hogy ülünk a robogó gyorsvonatban, és ablakán keresztül szippantjuk magunkba azt, ami elénk tárul, északra, majd kelet felé száguldva tárja fel a természet kevésbé ismert változó színezetét. Nocsak, mit látunk, a dimbes-dombos parcellákon most takarítják be a termést, a nálunk is jól ismert burgonyát. E kedves látvány vissza-visszaforgatja emlékeimet a távoli múltba, amikor minden család mindent megtermesztett a maga és állatkái számára. Igen, az állatkák szeretik a krumplit, ki-ki hogy, főve vagy még nyersen, alig megteremve a zöld bokor kivirágzásakor, a csemegének számító újkrumplit. Az őszi hónapokban a család apraja-nagyja nekiállt a szedésnek. Hol az igavonó állatok, hol az ekék fordították ki a földből a krumplit. A tehetősebb gazdák nagyobb területen már gyárilag készült berendezések segítségével, forgóekékkel szabadították ki a földből és dobták a felszínre, majd szorgos kezek vödrökbe, onnan zsákokba rakták. Később az igavonókat munkagépek váltották fel, mint volt látható a vonat ablakából. A kisebb kertekben kézi erővel és kerti szerszámokkal dolgoztak.
Ennek a növénynek nemcsak a föld alatti része értékes, hanem a föld feletti lombja is, ami az őszi betakarításig elszárad. Mint eledelt senki nem fogyasztja (kivétel a mandelinka, az is csak zölden), ezért a tűz martaléka lett. Ott, ahol tűz van, egyből megsült a krumpli, ami hideg tenyérben hűtve de finom! Nincs is párja sehol. Ehhez tartozott az akkori falusi gyerekek kötetlen szórakozása. Mindezt nehéz leírni vagy elmesélni, mai szemmel primitív, de szívből jött, és jobb szórakozás volt, mint a mai műtalálmányok. Ez így van mindennel, a modern világ minden szép emléket kiöl belőlünk. Csak sajnos, nagyon kicsi az érdeklődés. Ezért kell minden, múltat felidéző kezdeményezés. Ne feledjük, mások ezt helyettünk nem végzik el, ez csakis a mi feladatunk. Idézzük fel gyakrabban azt, ami megmaradt bennünk, mint szép emléket. Hiszen ez a kicsike visszaemlékezés is a mienk.

Puss Rudolf, Somorja