Hogyan élte meg az elmúlt hónapokat, Szandra terhességét, és a puszta tényt, Elza és Franciska érkezését?
Hazudnék, ha nem azt mondanám, hogy egyfajta rutinnal. Nem volt bennem sem stressz, sem félsz. Nyugodtan vártam a lányok világra jövetelét. Tizenkét és fél éves voltam, amikor az öcsém született. Mindent megtanultam mellette, amit egy apának tudnia kell. Tisztába tettem annak rendje és módja szerint. Aztán jött Lola, első házasságom gyümölcse, aki már tizenhárom éves. Az apaságot tehát nem most élem meg először. Úgy vagyok ezzel, mint egy jó edző, aki tudja, hogy körülbelül mi várható a focipályán. Jó, akkor hány napig nem alszom? Mikor is áll be a szoptatási rend? Mekkora ijedtségek lesznek az elején? Nyilván Szandra is majd gyakran fogja mérni a lányok súlyát, mert a nők atavisztikus félelme, hogy nem eszik eleget a gyerek. Nem ijeszt meg, hogy ez most duplán jött. Tudom, hogy olyan elképesztő terheket ró majd ránk, amiket öt év múlva már be sem vállaltam volna. Most viszont azt érzem, vagyok olyan fizikai és mentális állapotban, és a pályám is lehetővé teszi, hogy ennek százszázalékosan alá tudjam vetni magam. Nem lesz ez lehetetlen küldetés. Veszünk majd hozzá hivatásos segítséget. Lesz egy nörsz, aki besegít, hogy ne pistuljon bele a feleségem, és ne menjen rá a kapcsolatunk. Hogy legyen egy kis énidőnk, és ne egy élő hullával éljek két éven keresztül. A régi, azt ne mondjam, arisztokratikus rendszerben ott volt a szoptatós dajka, és volt, aki átvette a gyereket, amíg az anya egy kicsit pihent. Nem véletlenül alakult ki az sem, hogy generációk laktak együtt.

A paraszti világban is így volt.
Igen, jött a nagymama, a nagynéni. Akit tudott, besegített. Mondják, milyen szép, ha a nő egyedül bírja. A szocializmusban, az urbánus gyári munkásokkal indult ez el társadalmilag, amikor egyedül, szembeszélben kellett döglődni a panelben. Ez a felfogás szerintem idejét múlta. A családtagok segítenek egymásnak. Van is valami csodálatos ebben a szerveződésben. A természet valahogy elrendezi. Szeretem is nagyon, amikor összejönnek, körbegyűlnek a nők, tudnivalókat cserélnek, megbeszélnek, és támogatják egymást az anyaságban.

Mégis azt mondja, öt év múlva már nem vállalná.
Az emberi idő véges. Nem akarok olyan apuka lenni, aki hatvanöt évesen, a botjára támaszkodva nézi fia fociedzését. Aktív apuka vagyok, és az szeretnék maradni még sokáig. Két nappal ezelőtt Lolával este nyolcig pingpongoztunk. Ezt az aktivitást megérdemli a gyerek. Lola már most is önállóan jön-megy, vonatozik. Rakok alá mindent, segítem. Örülni fogok, ha még pár évig velünk akar nyaralni. A másik dolog pedig: nem engedhetem el magam, hiszen abból élek, amit csinálok. Nem lehetek beteg, nincs helye az alkoholizálásnak, nem hízhatok el… a mi hivatásunk megköveteli a fegyelmezettséget, és ez sok energiámba kerül. Szandrával bejött az életembe az új szerelem, és elváltam. Erre egyáltalán nem vagyok büszke. De negyvenévesen tettem. Hatvanévesen már nem nagyon lenne kedvem új életet kezdeni. Szerintem a gyermekvállalásnak is megvan az ideális időszaka. Öt év múlva talán már késő lenne.

Átsiklottunk az első kérdésemen, hogy miképpen élte meg Szandra terhességét.
Férfiként. Rosszul. A női test megváltozása nem egyszerű történet. Beszéltem olyan férfitársammal, akit a jól megismert női test teljes átalakulása izgalommal töltött el. Én alig várom, hogy eredeti állapotában kapjam vissza a feleségemet. És most nagyon diplomatikusan fogalmaztam. Ezt az átmeneti állapotot valahogy kibekkeli az ember.

Mikor kezdett igazán nehézzé válni a helyzet?
Csak az utolsó másfél hónap volt nehezebb. Szandra utálja a kiszolgáltatottságot. Szenvedett attól, hogy nem tudta egyedül felvenni a cipőt. Mindig mondja, hogy imád felnézni az erős férfiakra. Az édesapja is erős karakter, Szandrában pedig büszke feminizmus lobog. Attól a naptól fogva, hogy már nem tudta úgy ellátni magát, ahogy szerette volna, és legyőzte a türelmetlensége, olyan volt, mint egy zsörtölődő öregasszony. Egyébként nagyon jól viselte a terhességét. Nem volt sírás, hányinger, éjszakai lakmározás. Mindennap úszni járt. Azt sérelmezte csak, hogy fokozatosan elvesztette az aktivitását. Hogy sok mindenben gátolva érezte magát. Ezt nagyon nehezen fogadta el. „Ez már nem megy… erre már nem vagyok képes… ezt sem tudom már megcsinálni.” Sok minden idegesítette. Főleg, hogy három megállás után jutott fel a lépcsőn. Közben így is bájos volt, kilencven százalékban mindenen röhögött. Nagy hozadéka volt a terhességének, hogy ennyit nevetett. A hormonok hatása alatt sokszor valósággal viháncolt. És nem vesztette el az eredeti arcvonásait.

A szüléstől tartott?
Inkább csak attól, hogy nem lehetek mellette. Hogy külföldön leszek, sok száz kilométerrel távolabb tőle, amikor bekerül a kórházba. Szerencsére nem így alakultak a dolgok. Ott lehettem mellette. Lola születésénél is ott voltam. Az is megható pillanat volt, mint most az ikrek világrajövetele. A babák érdekében császármetszés volt. Ezzel el lehetett kerülni a komplikációkat.

Valóban megérezte valamiből, hogy várandós a felesége?
Egy veszekedés során olyan ponton kapott röhögőgörcsöt, hogy evidens volt számomra. A mi veszekedéseink ugyanis dinamikájukban kiszámíthatók, és általában tromfoló jellegűek. Szandra nem hagyja abba. Inkább sír, amikor én már irtó ideges vagyok. Ő arra nagyon ritkán tud úgy reagálni, hogy jól van, édesem, nyugodjál meg, értem… ő inkább újabb és újabb lépéseket tesz, és vagy megsértődik, vagy sírni kezd. Ezért volt nagyon furcsa, hogy amikor elindítottam egy jól bevált veszekedési formulát, ő elkezdett tiszta szívből röhögni. Minél idegesebb lettem, annál jobban röhögött. Ilyet nem szokott csinálni. A végén, amikor már eldurranni készültem, azt mondtam: esküszöm, te terhes vagy! Ráéreztem. És mint később kiderült, akkor már célegyenesben voltak a dolgok.

Később, az orvosnál…
… a monitoron is azonnal láttam. Az orvos még ki sem mondta. Csak nem mertem megszólalni, hiszen nem vagyok gyakorlott ultrahangos. De láttam, hogy van már ott valami. „Egyszerre jó és rossz, amit mondani fogok – szólt az orvos, mert nem tudta, hogyan fogadjuk majd a hírt. Nagyon megijedtünk. – Ikerterhesség!” Én soha nem akartam ikreket. Az egypetéjűeknél, ugye, mindenből kettőt vesznek, és ugyanolyat. De amikor megtudtam, hogy kétpetéjűek, akkor már semmi bajom nem volt. Egyébként sehol a családban, égen-földön nincsenek ikrek.

Ráadásul két lány.
Na igen! A királynak volt három lánya… Nekem is már három van. És már az jár a fejemben, hogy fognak majd bánni velük a férfiak. Hogy reagálok majd, ha megjelenik az első hányaveti kis ifjú paraszt, és teszi-veszi magát a kertemben? Kemény leszek, ezt már tudom.

És védőszent.
Nagyon jó fej vagyok bárkivel, de ha majd valami nem kívánt dolog éri a lányaimat, súlyos retorziók következnek, ebben biztos vagyok. Neveltetésemnek köszönhetően és az igazságérzetemből fakadóan valóban egy védelmező gorilla vagyok. Az egész családommal szemben. A lányainkra ez triplán lesz igaz.

Sóspuska?
Kalasnyikov!

Bokszolni is ezért kezdett el?
Régóta bokszolok. Apró lyukú lesz a szita, amelyen majd át kell verekedni magukat a férfiembereknek.

Jobban örült volna, ha két fiúgyerekkel bővül a család?
Én arra sem gondoltam, hogy ilyen nagycsaládos ember leszek. Hogy öten leszünk, ha elmegyünk valahova. Ez nem volt benne a jövőképemben. Egy fiút azonban nagyon preferáltam volna. Lehet, hogy a következő évek egyikében még megpróbálkozunk vele. De hogy a fiú az igazi…! Mindig lenéztem ezt a sötét gondolkodást. Persze, jó, ha fia is van az embernek, de azért azt a fajta szerelmet, amit a férfi a lánya iránt érez…! Én ezt tapasztalatból mondom. Egy nő iránt minden érzelmét ki tudja mutatni az ember. Lolával is így vagyok. Mintha a szerelmem lenne. Sírtam is már előtte. Ezt egy fiúval nem tehetem meg. Őt harcossá kell nevelni. Szerencsés vagyok, mert apám oda tudta adni nekem ezt a szeretetet. Biztos én sem lennék benne rossz, de így, hogy lányaim vannak, ez kényelmesebb útja az érzelmek kinyilvánításának. Az érzelmi áramlás ilyen szempontból egyszerűbb történet.

Az öccsével is szoros a viszonya.
Van egy nővérem is. Az féltesói viszony. Nagyon szeretem őt, de nem éltünk együtt soha. Elég harcias amazon volt. Súlyemelőedző lett belőle. Most az lesz nagy feladat, hogy Lolát beolvasszam a húgai mellé. Nagyon várom a következő két-három évet. Sok minden fog történni benne. Sokkal izgalmasabb dolgok várnak rám, mint az elmúlt tíz évben. Érdekes lesz. Nagyon fontos számomra Lola lelkivilága. A válás miatt szerencsére nem sérült. Most arra kell figyelnem, hogy az újszülöttek mellett ugyanazt a szeretetet kapja. Akkor is, ha ő most háttérbe szorul egy kicsit. Éreztetnem kell vele, hogy az apját nem veszítette el, nem túrta ki őt a fészkéből két kis sárkánygyík.