A Tiszti Pavilon patinás dísztermében – vagyis a hagyományos módon – tartotta alakuló ülését az új komáromi képviselő-testület. A korábbi összetételhez képest még nagyobb súlyt képeznek a független képviselők, akik közül 19-en a 4KN csoport tagjai.
Mint ismeretes, Keszegh Béla polgármester maradt a város élén: a helyhatósági választáson 7121 voksot kapott, amely a szavazatok csaknem háromnegyedét, egészen pontosan 74,74%-át jelentette. A régi-új városvezető az elmúlt önkormányzati ciklusra visszatekintve az alakuló ülésen elmondta, nehéz időszakban kellett helytállni a koronavírus, az ukrajnai háború és a gazdasági válság következtében – s emellett az emberi kapcsolatok is szétzilálódtak. „A mai társadalomban nemcsak a véleménykülönbségekben kell eligazodni, de már a tények bemutatása is eltérő. Nem kell ezért elutaznunk az ukrán frontra, Komáromban is voltak, akik a város hanyatlását látták, mások szerint pedig mást mutatnak a tények. Romlott a politikai kultúra, pedig a játékszabályok tisztelete a konstruktív viták elkerülhetetlen eleme“ – fejtette ki, majd hozzáfűzte:
„A választók Komáromban egyértelműen kifejezték a véleményüket. 25 képviselőből 21-et újraválasztottak, ami igazolja, hogy szeretnék látni a megkezdett munka folytatását. Ilyen arányú újraválasztásra korábban nem volt példa a városban“.
Végül abbeli reményét is kifejezte, hogy a képviselőket összekötik majd a jó ügyek.
Nem történik változás az alpolgármesterek személyében: Varga Tamás továbbra is főállásban, Ondrej Gajdáč pedig részmunkaidőben látja el a feladatait. A képviselő-testületben ismét a Függetlenek Komáromért – 4KN csoport lesz a legerősebb. A tulajdonképpeni frakciót, amelynek tagja a két alpolgármester is, a következő személyek alkotják: Bende István, Bujna Zoltán, Filkó Gabriella, Horváth Attila, Ipóth Szilárd, Keszegh Margit, Kopják Angelika, Kovács Dávid, Molnár Marian, Patrik Ruman, Ryšavý Baltazár, Stubendek László, Szabó Csilla, Szayka Róbert, Szénássy Tímea, Vetter János és Vlček Erik. Pártszínekben egyedül a Szövetség tagjai kerültek be – frakciójukat Andruskó Imre, Orosz Örs és Tárnok Magda alkotják. Végül pedig függetlenként fognak dolgozni a testületben a régi motorosoknak számító Feszty Zsolt, Korpás Péter és Anton Marek.
Nem adódott gond a nyolctagú Városi Tanács és az öt szakbizottság felállításával sem. Utóbbiak között annyi változás történt, hogy az előző ciklusban működő idegenforgalmi bizottság megszűnt, míg a szociális és lakásügyit összevonták a közrendvédelmi bizottsággal.
Az ülésen – noha ez eredetileg nem szerepelt a programban – többek között foglalkoztak még a polgármester fizetésének emelésével is Horváth Attila (4KN) képviselő javaslatára, aki arra tett javaslatot, hogy a törvényes összeget annak harmadával emeljék. Amellett, hogy ezt szerinte a Keszegh Béla által elvégzett munka is indokolja, megemlítette a választók támogatásának mértékét is. A rövid vita során több képviselő részéről is elhangzott érvként, hogy számos környező város és község polgármesterei többet keresnek Keszegh Bélánál. Ahogy az egyébként ismeretes, a korábbi ciklusban Keszegh csak az alapfizetését vette fel. A képviselők végül – csupán egy tartózkodással – végül megszavazták a fizetésemelést, amely valamivel meghaladja majd a bruttó 5000 eurót.