Search by category:
Egyéb kategória

Mennyit adtál érte? Megjelent Durica Kati új regénye

Mennyit adtál érte? Ezzel a címmel jelent meg októberben Durica Katarina új regénye, amely olyan nőkről szól, akiknek nem lehetett saját gyerekük, vagy anyagi kényszerből másoknak segítettek abban, hogy nekik lehessen. Beszélgetésünkből kiderül, mely országok a béranyaság paradicsomai, de az is, hogy a könyv szerzője miért tölt egyre kevesebb időt a közösségi oldalakon

Brüsszelben élsz, van három gyereked és egy könyvkiadód, nemrég jelent meg az ötödik regényed. Hogy bírod az iramot?
Reggel elviszem a gyerekeimet iskolába, óvodába, utána napi nyolc órában az írással tudok foglalkozni, nincs más munkám. Sok írónak van, szerkesztést, tanítást vállalnak. Nekem ez a fő tevékenységem, két dologgal foglalkozom, az írással és a családommal.

A könyv utószavában azt írod, egy játszótéri beszélgetésből jött az ötlet. Tényleg csak egy véletlen dobta eléd a témát?
Azért nem teljesen. Mindig érdekelt az anyaság mint társadalmi jelenség. Máshogy gondolunk ma az anyaságra, mint ahogy néhány generációval korábban a szüleink, nagyszüleink. A környezetemben a legtöbb szülő úgy neveli a gyerekét, hogy borzasztóan odafigyel rá. Mit eszik, milyen iskolába jár, milyen hatások érik, hogyan lehet fejleszteni. A barátnőm csallóközi nagymamája még úgy szült, hogy a földeken kapálás közben elfolyt a magzatvize, hazament, megszült, pár nappal később pedig visszament a kapával befejezni a sort. Ma van bennünk egy erős késztetés, hogy a lehető legnagyobb odafigyeléssel, a legjobban csináljuk. A saját gyerek utáni vágyunk nagyon erősen belénk kódolt ösztön. Egy felnőtt nő hosszú percekig képes gügyögni az utcán, a plázában vagy akárhol, ha közelről megnézheti egy másik, idegen nő kisbabáját. Sok időt töltök játszótereken, szülinapokon vagy egyéb gyerekes programokon. A gyerekek ilyenkor játszanak, a szülők beszélgetnek, s egy idő után egyre őszintébbek vagyunk egymással. Több ilyen ismerősöm lett, az egyik gyereke petesejtdonor segítségével született, ott az anyuka idősebb, másnál meg kiderült, hogy a gyerekét béranya szülte.

Vagyis az ilyesmi egyáltalán nem számít ritkaságnak?
Tabutémáról van szó, amelyről nehéz nálunk nyíltan beszélni, mert sok morális kérdést felvet. Az Európai Unió tagállamaiban ráadásul a béranyaság illegális. Ennek ellenére soha senkit nem ítéltek el az unióban ilyesmiért. De kit is ítéljenek el? Vagy mi lesz a gyerekkel? Árvaházba kerül? Ha valaki behoz egy újszülöttet az unióba, nyilatkozni kell róla, hogy nem béranya szülte, ami abból áll, hogy a nyomtatványon beikszeli, hogy nem béranya szülte, és kész, soha senki nem kérdez róla már semmit. Közben sokan járnak, pontosabban jártak ilyen ügyben Ukrajnába, ahol erre a keresletre ráépült szinte egy iparág: kapcsolattartók, tolmácsok, lebonyolítók, weboldalfejlesztők dolgoztak azon, hogy Ukrajna szegényebb régióiban béranyákat és petesejtdonorokat toborozzanak, akik megszülik az uniós tagállamokban élő gyerektelen párok gyerekeit.

Ez ennyire egyszerű?
Nem minden esetben. Sokszor már a terhesség alatt kiderült, hogy nem lesz egészséges a baba, vagy a szülés közben történt valami váratlan bonyodalom, és az ilyen gyerekeket sokszor ott hagyták a megrendelők. Utóbbiak közt ráadásul nemcsak európaiakat, hanem kínaiakat is találni. Sokak számára a fehér bőrű, kék szemű, szőke ukrán nők megtestesítik a szépségideált. A megrendelő szülők nagyon pragmatikusan választanak, fontos számukra, hogy egészséges, sportos testalkatú, szép arcú legyen a petesejtdonor, meg legyen erős szálú haja, egészséges fogai, ne legyen szemüveges, és hasonlók.

Amerikai béranya-influenszerekkel is kommunikáltál. Náluk milyen a téma társadalmi megítélése?
Sokat számítanak a kulturális különbségek, Indiában például ugyanolyan kirekesztés és társadalmi megvetés övezi, mint a prostitúciót. Amerikában nyíltan beszélnek róla, gond nélkül elmondja a videóban a béranya, hogy először ügynökségen keresztül jelentkezett, de mivel a közvetítő iroda elviszi a pénz egy részét, a következő gyerekben a szülőkkel már ügynökségen kívül egyeztek meg, hogy az egész összeget a béranya kapja. Mint a legtöbb influenszer, ő is megmutatja, mit reggelizik, mit ebédel, hogyan sportol, milyen egészségesen él, és ezzel hirdeti a szolgáltatásait. Körbevezet a házában, elmondja, kire szavaz. Több olyan béranyával beszéltem, aki bevallottan Trump-szavazó, hívő keresztény, és hirdeti, hogy ha neki Isten egészséges méhet adott, miért ne segíthetne másokon. Látható másrészt az is, hogy a közösségi oldalakon mutatott képek egy kozmetikázott valóságot tükröznek. Hiába mondják, hogy ez a küldetésük, segíteni akarnak, a valóság az, hogy ha nem járna érte pénz, nem csinálnák. Hogy közben milyen traumákat élnek át, arról sem beszélnek sokat. Olyan is van, hogy valami kiderül a szülőkről, és nem akarják a szülés után átadni a babát, mert már nem szimpatikusak neki. Az ilyen eseteket gyakran perre viszik.

A regény cselekménye négy nő történetén keresztül fut, Krisztina és Rebeka sorsa szorosan összekapcsolódik, Vanda és Nóra viszont nem találkoznak.
Szerintem az olvasó érzi, hogy a téma által mindannyian össze vannak kötve, ami pedig a cselekményszálakat illeti, Vanda petesejtet adományoz, Nóra pedig kap, simán lehet, hogy éppen Vandáét.

Gyakran szerepeltetsz szlovákiai magyar helyszíneket a könyveidben, most például az egyik szereplő lakhelye Kovácspatak, ami egy üdülőtelep Párkány mellett, a Dunakanyarhoz közel. Miért esett erre a választásod?
Az az igazság, hogy mi nemrég odaköltöztünk, pontosabban egy picit ott is élünk, a nyarat ott töltöttük. Egy író azzal dolgozik, amit a környezetében lát, ezért úgy gondoltam, nemcsak Párizs meg Milánó lehet regényhelyszín, hanem Kovácspatak is.

A szlovákiai magyarok beszéde, nyelvhasználata szintén visszaköszön a szövegben. Ezeket hogy fogadják az olvasók?
Az elmúlt hetekben több könyvbemutatón jártam Dél-Szlovákiában, az itteni olvasók gyakran megjegyzik, hogy ez kimondottan tetszik nekik. Otthon a somorjaiak például jelezték, hogy rábukkantak aputra” szóra, amit tudtommal csak Somorján használnak. A magyarországiak ezekkel nem igazán tudnak mit kezdeni, inkább afféle határon túli egzotikumként tekintenek rá.

Kaptál meglepő reakciókat az új könyvre?
A Margó Irodalmi Fesztiválon tartott bemutatóra néhányan már úgy jöttek, hogy előtte elolvasták a könyvet. Egy nő, aki dedikáltatni jött, könnyes szemmel mondta, hogy nemrég járt Brünnben beültetésen, nagyon sok pénze van benne, a teste szét van roncsolódva, de sajnos most sem jött neki össze. Mintha kalapáccsal ütöttek volna fejbe. Egy perccel később jött egy nő, aki azt mondta, fel kéne gyújtani ezt az egészet, mert nem játszhatunk Istent, ez egy mesterséges valami. Két szélsőség, úgy vettem észre, ehhez a témához senki nem viszonyul semlegesen. Van, aki azt mondja, meg kell akadályozni, hogy ilyen mód beleavatkozzunk a természet dolgába, és a legszigorúbban fel kell lépnünk ellene, mások szerint, ha a dohányosok kaphatnak egészségügyi ellátást ugyanúgy, mint a nem dohányosok, akkor a termékenységi klinikák szolgáltatásait is elérhetővé kellene tenni.

Ez a második könyved, amely a saját kiadódnál, a Piros hónál jelent meg. Az utóbbi években inkább a kiadók megszűnéséről, semmint létrejöttükről hallunk, esetedben mi indokolta ezt a lépést?
Mindenben szeretem a függetlenséget, nehezen viselem, ha inkompetens emberek beszélnek nekem arról, hogy szerintük hogyan kellene kinéznie például a borítónak. A magyarországi könyvpiac átalakulásai sem mellékesek, az egész közeg nagyon átpolitizált. Egy tulajdonosváltásnál nem mindegy, hogy az új illetékesek szemében a te szerzői megítélésed milyen, és az mennyire fér bele az ő koncepciójukba. Ha nagy kiadó adna ki, nem tudnék főállásban írással foglalkozni, más is kellene a megélhetésem biztosításához. Mindenki meg van ugyanis a rendszerben fizetve, az írót viszont sokszor az út szélén felejtik. A Piros hó tulajdonképpen egy kis csapat, akikkel dolgozom, és úgy tálalom a könyvet, ahogy szeretném, nem érint, hogyan adják-veszik a fejem felett a kiadót. Az előző könyveim kiadásakor sok hibára lettem figyelmes a rendszerben, végül úgy gondoltam, én is meg tudom csinálni, és sikerült.

Viszont akkor téged terhel a nyomda, a papír, a terjesztés költsége. Még így is jobb saját kiadóval?
Abszolút. Úgy látom, egyre több szerző kacérkodik ilyesmivel, Péterfy-Novák Évának is én ajánlottam. A lényeg röviden, hogy ha az embereknek tetszik a könyv, meg fogják venni. Járok vidékre könyvbemutatót tartani, irodalmi estre, író-olvasó találkozóra, de külföldi nagyvárosokba is. Ilyen szempontból nagyon elhanyagolt közösségek a Nyugat-Európában élő magyarok. Brüsszelben is több ezer magyar él, hamarosan lesz itt is bemutató, idén voltam Bécsben, de megyünk Luxemburgba is.

A közösségi oldalakon sokan rövid időn belül nagy követőtáborra tesznek szert képeikkel vagy írásaikkal, sokszor kiadók szólítanak meg ilyen influenszereket, hogy könyvben kiadják írásaikat, így ők is egy szempillantás alatt írókká válnak. Mitől lesz ma valakiből író?
Attól, mint ötven vagy száz éve, hogy történeteket jegyez le, az emberek pedig ezeket olvassák. Vagy épp nem olvassák, hisz régen is voltak írók, akiket csak a haláluk után kezdtek el íróként kezelni. A közösségi média adhat egy nagy lökést, de számomra már egyre kevésbé érdekesek vagy vonzók ezek a felületek. Néha azt érzem, utálom a telefonomat, ha megint a képernyőjét kell néznem. Egyre kevésbé tartom komolyan vehetőnek az Instagramot és társait, a beállított fotók nézegetésével és lájkolgatásával töltött órák helyett inkább valós találkozásokat keresek valós emberekkel valós helyszíneken. Szívesen eljárok én is dedikáltatni kedvenc szerzőim bemutatójára.

Korábban te is tudatosan építgetted az arculatodat ezeken a felületeken.
Talán azért tudom ezt most már így kezelni, mert vannak olvasóim, és nem kell annyira a közösségi oldalakra támaszkodnom. Én író vagyok és nem influenszer. Viszont amikor a gyerekekkel otthon voltam, az aktív online jelenlét a világgal való kapcsolattartást is jelentette számomra.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/47. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Read More

Post Comment

Generated by Feedzy