Egy új tanulány szerint a napi folyadékbevitel mennyisége több tényezőtől függ.
A napi nyolc pohár víz fogyasztására vonatkozó ajánlás nincs tudományos tényekkel alátámasztva – állítják a Science című folyóiratban megjelent legújabb tanulmányban az Aberdeeni Egyetem kutatói. A tudósok szerint azonban a szervezet tényleges vízigénye egyénenként változó. A legtöbb embernek pedig elég csak 1,5–1,8 liter vizet meginnia a szokásosan ajánlott két liter helyett.
„A legtöbb tudósnak fogalma sincs, honnan származik a napi nyolc pohár víz megivására vonatkozó ajánlás” – mondta Josuke Yamada, a japán Nemzeti Biomedikai Fejlesztések Intézetének munkatársa.
Az Aberdeeni Egyetem kutatóinak tanulmánya 5604 személy bevonásával történt, kiknek életkora 8 naptól 96 évig terjedt. A résztvevők 23 országból származtak és vízfogyasztásukat vizsgálták. A tanulmány szerint a szervezet vízigénye sokkal inkább az életkortól, a nemtől, a környezettől és a végzett tevékenységektől függ.