Az eszköz nemcsak áramot spórol, hanem azt megállapítja, hogy melyik elektronikai készülékünk fog – belátható időn belül – meghibásodni. A találmányt, amelyen négy évig dolgoztak a kassai doktoranduszok, már a háztartásokban is tesztelték.
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy elfelejtettük lekapcsolni a villanyt vagy bezárni a hűtőszekrény ajtaját. Az új eszköz azonban azonnal jelzi, ha valamelyik elektromos készülékünk több áramot fogyaszt, mint kellene.
A mobiltelefonunkra küldött grafikonok segítségével pedig azt is láthatjuk, pontosan melyik elektronikai készülék használatával költjük el a legtöbb pénzt.
„Háztartásonként egy ilyen készülékkel akár 20-30 eurót is spórolhatunk évente” – hangsúlyozza Miroslav Michalko, az eszköz egyik feltalálója.
Az eszközhöz tartozó mobilos applikáció segítségével azt is megtudhatjuk, hogy melyik készüléket vigyük el szerelőhöz, vagy, hogy egyáltalán érdemes-e még megjavíttatnunk. Miroslav Michalko elmagyarázza, hogy az alkalmazás azt is észleli, ha a hálózatban található valamelyik eszköz nem működik megfelelően, és fennáll annak a lehetősége, hogy belátható időn belül meghibásodik.
(tvnoviny.sk, cszs)