2023 legjobban várt filmjei: a nagyágyúk
Temérdek premierre számíthatunk 2023-ban is, amelyek között lesznek olyan darabok is, amelyek igazi csemegének számíthatnak majd a filmkedvelőknek. Ezekből szedtünk össze most húszat.

Katonai műholdtechnológiát tesztelhetett Észak-Korea
Az elszigetelt ország legújabb rakétakísérlete során egy katonai felderítő műhold műszereit próbálták ki sikeresen a hivatalos álláspont szerint.

Ki jut el előbb a Holdra? NASA vagy SpaceX?
Bátran kijelenthetjük, hogy egy második űrverseny vette kezdetét, aminek az egyik legfontosabb rövid távú célja a Hold újbóli meghódítása.

A nap képei #965 – Karácsony a JWST segítségével
A James Webb űrteleszkóp modelljén visszatükröződő karácsonyfa az ESA ESTEC létesítményében.