Search by category:
Egyéb kategória

A Magyar Fórum választási pártot szeretne, a Szövetség inkább a listájára venné Simonékat

A Magyar Fórum választási pártot szeretne, a Szövetség inkább a listájára venné Simonékat

Czímer Gábor

2023. 01. 19., cs – 15:50

Pozsony |

Az előrehozott parlamenti választás előtti együttműködésről tárgyalt a Szövetség és a Magyar Fórum. Egyelőre nincs megállapodás, a jelöltlista állításának módjával kapcsolatban keresik a közös nevezőt. Februárban folytatják az egyeztetést. A Magyar Fórum a szlovák pártok színeiben politizáló magyarokat is bevonná az együttműködésbe.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a pozsonyi Devín hotelben tartott csütörtöki egyeztetés után elmondta, pártja nyitott az együttműködésre, a két szereplő programjának összeegyeztetésében nem lát problémát. „Az érdekeink közösek” – jelentette ki azzal, a szlovákiai magyarok és a déli régiók képviselete a fő cél. Abban azonban nem jutottak megállapodásra, hogy a két párt milyen módon működjön együtt. Erre ugyanis több lehetőség is kínálkozik. Így például az, hogy formálisan az egyik szereplő állít jelöltlistát és a másik párt politikusai ezen kapnak helyet. A másik megoldás szerint a két szereplő egy választási párt listájára lépne, amely lényegében csak az indulás jogi kereteit biztosítaná. Ez utóbbi megoldást a Szövetség gyakorlatilag elvetette. „A közösségünk szempontjából az az igény van, hogy egy párt képviselje az érdekeit. Egy következő lista, egy következő párt gondolatának felvetése ismét a megosztottság érzetét kelthetné” – jelentette ki Forró, és hozzátette: „El tudjuk képzelni, hogy a Magyar Fórum jelöltjei a Szövetség listáján szerepeljenek.” Majd arról is beszélt, a Magyar Fórum vezetésének azonban egyelőre más elképzelése van.

Simonék elképzelése

Simon Zsolt, a Magyar Fórum vezetője a találkozó után arról beszélt, azt szeretnék, ha minden magyar politikus egy listán indulna. Szerinte egy választási pártot kellene létrehozni, amely a listájára vehetné az összes szereplőt. Hangsúlyozta, ők ezt a megoldást preferálják. „Akik szlovák pártokból jönnek, azoknak is helyet kell biztosítani, illetve a Szövetség és a Magyar Fórum közötti arányok kialakítására is tettünk javaslatot” – mondta a listáról. Nem zárta ki azonban a Szövetség ajánlatát sem, ami szerint annak a pártnak a listájára léphetnének. Simon azonban hangsúlyozta, olyan megoldást akarnak találni, amelyben nem oldódik fel a Magyar Fórum. Kiemelte, egy közös magyar lista állítása az elsődleges céljuk. A saját és a Szövetség jelöltjein kívül szerinte egy ilyen listán helye van azoknak a magyar politikusoknak is, akik eddig szlovák pártokkal működtek együtt.

Simon és az OĽaNO-sok

A Magyar Fórum vezetői a napokban tárgyaltak már Grendel Gáborral, a parlament alelnökével, aki a NOVA párt vezetője és az OĽaNO frakciójában ül. „Grendel Gábor nem zárta ki, hogy egy ilyen projekt része legyen” – mondta Simon a közös magyar listára vonatkozóan. Gyimesi Györggyel, és Cseh Péterrel, az OĽaNO két magyar parlamenti képviselőjével is egyezetetni szeretnének, de a Magyar Fórum vezetője szerint a szlovák pártok színeiben, a régiókban tevékenykedő politikusokat is meg szeretnék szólítani.

Grendel a Magyar Fórum vezetőjének kijelentésére reagálva lapunkkal azt közölte, jelenleg csak azt zárja ki, hogy olyan kormányt támogasson, amelynek a Smer, a Hlas vagy valamelyik szélsőjobboldali párt lenne a tagja. „A NOVA párt, amelyet képviselek, eddig nem döntött arról, milyen felállásban és kivel köt szövetséget” – tette hozzá azzal, ahhoz szeretne hozzájárulni, hogy minél kevesebb demokratikus szavazat vesszen el.

Gyimesi pedig lapunknak úgy nyilatkozott, ő sem zárkózik el az egyeztetéstől. „Számomra a magyar közösség és az általam vallott konzervatív, nemzeti lapú értékrend képviselete a legfontosabb. Ha ehhez bárki tud és képes kapcsolódni úgy, hogy az a magyarság számára megtartó és erősítő legyen, azzal kutya kötelességem leülni tárgyalni a részletekről” – közölte a képviselő, és hozzátette, a politikusok egóharca sehová sem vezet. „Ezt láttuk Simon Zsolt esetében is” – jelentette ki.

Kivel igen, kivel nem?

A Szövetség és a Magyar Fórum találkozója után Gál Zsolt, az utóbbi alelöke arról beszélt, ha a parlamentbe jutnának, akkor semmilyen körülmények között nem lépnének kormányra azokkal a szereplőkkel, aki a Kotleba-féle, szélsőjobboldali ĽSNS listáján indultak, így a Republikával sem. Hasonlóképpen határolódtak el a Smertől is. A Hlasszal való együttműködés kapcsán azonban nem húztak ilyen éles vörös vonalat. Az alelnök szerint ha a választás után valamiféle nagykoalíció alakulna ki, amelynek az összes demokratikus erő, így a jobboldali pártok és a Hlas is a része, akkor megfontolandónak tartják, hogy a magyar politikai képviselet is csatlakozzon-e ehhez. Gál szerint ennek azonban elég alacsony az esélye, hiszen jelentős a valószínűsége annak, hogy a Hlas a Smerrel vagy szélsőségesekkel lépne koalícióra. A Magyar Fórum vezetői kijelentették, ha a Hlas úgy alakítana kormányt, hogy azon a demokratikus erők egy jelentős része kívül marad, akkor abban ők biztos nem vesznek részt. A Szövetség egyébként semmilyen formában nem zárta ki a lehetséges partnerei közül a Hlast. Azonban az előbbi párt alelnöke, Mózes Szabolcs a csütörtöki egyeztetés után arról beszélt, ez nem olyan kérdés, amelyen ne tudnának megállapodni a Magyar Fórummal.

Autonómia-mentesen

Gál, aki szakmáját tekintve politológus, közgazdász, a pozsonyi Comenius Egyetem Politológiai Tanszékének oktatója arról is beszélt, egy közös magyar listának akkor van esélye a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos eredmény elérésére, ha meg tudja szólítani az egykori Híd szavazóit. Gál kiemelte, a Magyar Fórum együttműködési feltételei között pedig az is szerepel, hogy a közös lista programjában ne szerepeljen a magyar területi autonómia követelése. A Magyar Fórum alelnöke szerint mindez azért van így, mert a szlovák nyilvánosság szemében ez egy vörös posztó.

A csütörtöki találkozón a Szövetség részéről Forró Krisztián pártelnök, Sólymos László, az Országos Tanács elnöke és Mózes Szabolcs alelnök vett részt. A pozsonyi Devín hotelben tartott egyeztetésen a Magyar Fórum elnöke, Simon Zsolt, alelnöke, Gál Zsolt és Bindics László, a párt szerdahelyi járási vezetője várta őket. A két párt következő találkozójára a Szövetség pozsonyi székházában február elején kerül sor.

Read More

Post Comment