Budaj egykor aláírta, együttműködik az ŠtB-vel, Fico a leváltását követeli
2023. 02. 01., sze – 11:46
Robert Fico, a Smer elnöke felszólította Zuzana Čaputová államfőt, hogy menessze Ján Budaj (OĽaNO) ideiglenesen megbízott környezetvédelmi minisztert.
Fico a SME oldalán megjelent hírre reagált, mely szerint Budaj együttműködött a kommunista állambiztonsági szervvel, az ŠtB-vel, erről dokumentumok kerültek elő. Fico szerint „estébés” tagja nem lehet egyetlen kormánynak, az ideiglenesen megbízott kormánynak sem.
„Óriási szégyen” – mondta Fico. Szerinte Budaj a legmocskosabb dolgot követte el, amit az előző rezsimben elkövetni lehetett, de az iratok felbukkanását nem nevezte meglepőnek. „Aláírta, hogy jelenteni fog az állam úgynevezett ellenségeiről” – mondta, hozzáfűzve, hogy ezzel megkérdőjeleződik Budaj bársonyos forradalom idején betöltött szerepe is. „Az egyik legnagyobb demokrata hordószónokot rajtakapták a legsúlyosabb bűntetten, amit csak elkövethetett” – folytatta Fico.
A Smer elnöke hozzátette, az ellenzék jelenleg nem indítványozhatja Budaj menesztését, mivel a parlament decemberben már megvonta a bizalmat az egész kabinettől. Ezért azt várja az államfőtől, hogy találja meg a módját Budaj leváltásának, és tárgyaljon erről Eduard Heger megbízott kormányfővel és Igor Matovičcsal, az OĽaNO elnökével.