Szlovákiai médiumok főszerkesztői állnak ki Marta Jančkárová mellett
2023. 02. 27., h – 20:50
Elutasítjuk az újságírók elleni ismételt támadásokat, kiállunk Marta Jančkárová kolléganőnk mellett – áll a szlovákiai lapok főszerkesztői által aláírt nyilatkozatban.
„Egyes politikusok célpontot csinálnak az újságírókból. Nyilatkozataikkal, amelyekben a nemzet árulójának és ellenségeinek nevezik őket, gyűlöletet szítanak velük szemben. Még Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ötödik évfordulója sem volt számunkra elégséges mementó” – áll a nyilatkozatban, amit hétfő délutánig huszonnégy szlovákiai lap főszerkesztője írt alá.
„Több médium újságírói is tapasztalnak hasonló támadásokat, amikor trollok és szimpatizánsok hada parancsként értelmezi a politikusok fenyegetéseit és hazugságait” – olvasható a közleményben azzal, hogy a szóbeli fenyegetés könnyen fizikai támadássá válhat.
„Elutasítjuk az újságírók elleni támadásokat. Kiállunk Marta Jančkárová és az RTVS mellett, akik semmi rosszat nem követtek el” – zárul a nyilatkozat, amit többek között Nyerges Csaba, az Új Szó főszerkesztője és Cs. Liszka Györgyi, a Vasárnap főszerkesztője is aláírt.
Az aláírók teljes listáját IDE kattintva tekintheti meg.
A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) büntetőeljárást indított a műsorvezető megfenyegetése miatt. Jančkárová azután kapott fenyegető e-maileket és telefonhívásokat, hogy Zuzana Čaputová államfő szerepelt a legutóbbi Szombati párbeszéd című műsorában, majd a február 25-én sugárzott műsor után is, amelyben a meghívott vendég, Marián Kéry (Smer) helyett párttársa, Ľuboš Blaha akart szerepelni, de az RTVS ezt elutasította és vitapartner nélkül ment le a műsor.