Search by category:
Egyéb kategória

Változást csak összefogással lehet elérni

Változást csak összefogással lehet elérni

Kürthy Judit

2023. 03. 16., cs – 09:01

Nagymegyer/Izsap |

Nagymegyeren két helyszínen is tartottak megemlékezést, Izsap városrészben március 12-én, 3 órakor a temetőkertben, valamint a nagymegyeri református temetőben Nagy Rátz József, a város egykori bírájának síremléke előtt.

Izsap

Izsapon az Iqus polgári társulás szervezésében valósult meg a megemlékezés, ahol a köszöntő után Soóky Marián polgármester elmondta ünnepi beszédét, majd közösen megkoszorúzták a kopjafát, végül pedig elénekelték a Himnuszt.

Nagymegyer

Nagymegyeren március 15-én zajlott a megemlékezés, mely délután 4 órakor kezdődött. A hagyományosan koszorúzással egybekötött eseményen elsőként a Bartók Béla Alapiskola, valamint a Janiga József Művészeti Alapiskola növendékei adták elő ünnepélyes, irodalmi és történelmi összeállításukat. Köszöntötték Jankovics Gyulát a pozsonyi magyar nagykövetségről, valamint az önkormányzat képviselőit, a képviselő testületet, valamint a városi intézmények és az egyházak jelenlévő vezetőit.

 

Rövid kultúrműsort adott elő Czira Sára, aki a tápiógyörgyei Torockó Baráti Társaság kíséretében érkezett, ő 1848 Kossuth nótákat énekelt.

„Az a közösség, amely engedi, hogy múltja, őseinek jó, vagy téves cselekedetei homályba vesszenek, önmagát ítéli halálra, de ha a múltbéli emlékeit képes átmenteni a jövő nemzedékei számára, élni fog”

– kezdte beszédét Soóky Marián polgármester Nagy Rátz József szavait idézve.

„Ünnepet és megemlékezést tartunk a mai napon. Ünnepet, mert 175 éve tört ki a magyar forradalom és szabadságharc, amely a magyar nép szabadságáról és az osztrák iga alóli felszámolásról szólt. Megemlékezünk mindazokról, akik részt vettek ebben a harcban, akik életüket és vérüket adták a magyar szabadságért. 1897-ben Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc volt az, aki javasolta a magyar parlamentben, hogy március 15-ét nyilvánítsák nemzeti ünneppé. 1848. március 15 a magyar történelem talán legbátrabb napja. A magyarságnak választania kellett, választani, hogy milyen jövőt akar. A magyarok bölcsek voltak, mert belátták, hogy változásra van szükség, elismerték, hogy változást csak összefogással lehet elérni. Nem a kifogásokat keresték, hogy miért ne cselekedjenek”

– mondta beszédében a polgármester.

„Március 15-e fontos a magyar történelemben, mivel magában hordoz sajátos jelképes jelentéstartalmat, a szabadság, a fejlődés, a modernizáció és a nemzeti tudat érzését. Az ezen dátum által jelképezett korszaknak köszönhetjük gyönyörű Himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színének hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Pest-Buda, hivatalos nyelve pedig a latin helyett a magyar lett. Felelős kormányt választottunk, törvényeket alkottunk, eltöröltük a jobbágyságot, ezáltal a társadalmi egyenlőség is kimondatott”

– tette hozzá. A megemlékezésen közreműködtek még a tápiógyörgyei iskolásai, az ünnepséget követően pedig megkoszorúzták Nagy Rátz József síremlékét.

Read More

Post Comment