A királyrévi kultúrházban mutatta be ifjabb Flórián László történész Izvinyite, agyin klop… című könyvét, amely három fiatal férfinak a nusali táborban megélt tapasztalatait foglalja össze. A könyvbemutató elején Szitás Schnábelt Karolina kultúrreferens a közönségnek elmondta, ifjabb Flórián László tanárként kezdte pályáját, külföldön tolmácsként és fordítóként, később itthon vállalkozóként, közalkalmazottként is dolgozott és még meg sem született, amikor édesapját, Flórián Lászlót a nusali internálótáborba hurcolták. Mivel az ott átéltekről tilos volt beszélni, ezért gyermekkorában nagyon keveset hallott édesapjától a táborban töltött évekről.

„Egyrészt megtiltották nekik, amikor elengedték őket a táborból, hogy bárminemű hírt adjanak arról, hogyan éltek ott, méghozzá olyan fenyegetéssel, hogy amennyiben erről beszélni mernek otthon, elpusztítják őket a családjukkal együtt. Érthető tehát, hogy háromszor is meggondolták, mit mondanak el róla, így néhány vidámabb történeten kívül nem sokat tudtunk meg apánktól. Feltételezem, hogy azért sem akart róla beszélni, mert attól tartott, hogy mint az a gyerekekre jellemző, elmondjuk az iskolában a többieknek. Sajnos a történelemkönyveink sem beszélnek erről a témakörről a mai napig”

– mondta el az Új Szónak a szerző.

A könyv kicsit furcsa címe magyarul azt jelenti, hogy Elnézést, egy poloska. Flórián László azért választotta ezt a címet, mert ez volt az egyik olyan kicsit vicces történet, amelyet az édesapjától hallott. Akkor hangzott el, amikor a munkatábor étkezdéjében az apja levesébe egy poloska esett, amit a táborvezető, akivel az ott töltött három és fél év alatt szinte baráti viszonyba került, kidobott a tányérból, majd zavartalanul folytatták az ebédet. A könyv a szerző szerint meglehetősen nehéz olvasmány, hiszen Fábián László, Fiedler Viktor és Pásztor Géza szenvedéseit írja le, akik a táborban váltak elválaszthatatlan barátokká. Felfoghatatlan, hogyan lehetett túlélni a megpróbáltatásokat, a bizonytalanságot, az embertelen bánásmódot, hazatérve a jogfosztottságot és az újrakezdés nehézségeit, az itthon maradt családtagoknak pedig azt, hogy körülbelül két évig semmit sem tudtak szeretteikről.

A könyv alcíme: Akik túlélték a Gulag poklát. A történész elmagyarázta, hogy Gulagnak a második világháború után létrehozott munkatáborokat nevezték, de ezeken kívül egy másik fajta tábor is működött, a gupvi, vagyis a Hadifogoly˗ és Internáltügyi Főigazgatóságé. Utóbbiba internáltakat és hadifoglyokat szállítottak, a Gulagba pedig bűnözőket, elítélteket, a szovjet rendszer ellenségeit, de a közbeszédben általában a Gulag szó terjedt el, minden fajta tábort így neveztek. A Kaukázus északi részén fekvő Nusalba marhavagonokba zsúfolva, két hétig tartó utazás és több mint 30 km gyaloglás után érkezett meg az a 2000-2500 fogoly, akiket tévedésből szállítottak oda egy másik, nagyobb tábor helyett, így nagyjából kétszer annyian osztoztak a fekvőhelyeken, mint amennyi a tábor befogadóképessége volt. A rabok, akiket előzetes értesítés nélkül, a munkahelyükön vagy az utcán gyűjtöttek össze, és háromnapos málenkij robotra vittek el, hamar rájöttek, hogy hosszabb lesz az út, és a 3-4 ezer m magas, havas hegyek között esélyük sincs arra, hogy elszökjenek, hiszen egyetlen erdei út vezetett a táborba, amelyet 10-12 őrtorony szegélyezett. Az elbeszélésekből kiderült, hogy valószínűleg a helyi lakosok sem éltek sokkal jobb körülmények között, mint a foglyok, csak annyi volt a különbség, hogy ők szabadok voltak. Flórián László szerint a könyv szereplőinek az adott erőt túlélni a poklot, hogy elválaszthatatlan barátok lettek, akik szabadulásuk után is tartották a kapcsolatot, családjukkal együtt összejártak. A naplóbejegyzéseket, levelezéseket is tartalmazó kötet egy részében az otthon maradt családtagok aggódása is megjelenik, illetve az, hogy hogyan próbáltak levelet küldeni külföldről azután, hogy a halálos betegségben szenvedő, hazaküldött foglyok hírt hoztak a táborban maradt társaikról. Az előadás végén Flórián László kitért arra is, milyen lehetett szembesülniük a megmenekült és hazatért foglyoknak a jogfosztottsággal, illetve hűségesküt tenni Csehszlovákiának ahhoz, hogy visszatérhessenek otthonukba. A történész azzal a gondolattal zárta a bemutatót, hogy a könyv legfontosabb célja és üzenete, hogy okuljunk a múlt hibáiból és ne engedjük, hogy megismétlődhessen.