Például Umberto Eco magyarul ismét megjelent, zseniális zsebkönyvét, Az ősfasizmus szagát, mely klasszikus, egyben kortárs is. Nem kötelező, de erősen ajánlott. Öt felkínált írás az erkölcsről, mely rendkívül könnyedén, gyorsan olvastatja magát. Festőien, költőien és keresetlenül, mégis következetesen, világosan (ritkán ködösítve). Oknyomozó jeremiád, mely egyben egy szellemes civil beszélgetés színhelyéül is szolgál. Szóbeli tettlegesség. Diszkrét diskurzus, mely állandóan nyomoz, értésünkre adva: szükség esetén nyílt sisakkal harcol. Ösztönző információ-, vélemény- és felhívásfolyamat, „mely megfosztja az olvasót attól a lehetőségtől, hogy a számára érdektelennek hitt oldalakat lapozgatva váratlan vagy nem kívánt hírekbe botoljon.” Bizakodó kollázs a harmadik évezred kilátástalanságairól, mely az aktuális problémák végiggondolására ösztönöz. Felkérés a sajtóhoz és a politikusokhoz: gyakrabban tekintsenek a világba, és ritkábban a tükörbe.

Az eredetileg folyóiratokban megjelent publicisztikák és előadásszövetek a megjelenésük óta eltelt 25-30 esztendő alatt sem vesztettek szellemi frissességükből, aktualitásukból. Gondolatok háborúról, bevándorlásról, toleranciáról, a média politikai kisajátításáról, istenhitről – és leghangsúlyosabban: hogyan tudja újabb és újabb köntösben be-lopni magát a mindenkori életünkbe a fasizmus? Melyek azok a jellegzetességei egy államhatalomnak, amelyek alapján felismerhető e félelmetes ideológia? Tételesen felsorolja ezeket a sajátságokat, így mindenki számára eldönthetővé válik: felrémlik-e a fasizmus ködképe abban a rendszerben, amelyben él.

A fasizmus kusza totalitarizmus képét mutatja. Nem fogja össze szilárdan egységes ideológia; változatos politikai és filozófiai eszmék összessége. Rendezetten zavaros, strukturált összevisszaság. Ellentmondásoktól nyüzsgő méhkas, melyben különös gondolkodásmód és érzésvilág lapul. Kulturális szokások sora, ködös, sötét ösztönök halmaza és kiszámíthatatlan, ősi mozgatórugóké. Ismét egy kísértet, amely bejárja Európát (hogy a világ más tájait ne is említsük). Olasz válfaja volt az első, mely katonai liturgiát, folklórt, sőt még viseletet is kreált – ez utóbbi külföldön nagyobb sikereket ért el, mint Armani, Benetton vagy Versace.

Az egybegyűjtött írások – melyek az esetlegesség nyelvén is olvashatók – a sokféle téma ellenére mind etikai jellegűek. Azt vizsgálják, mit lenne jó tenni, mit nem kellene tenni, illetve mit nem szabad megtenni semmiképp. Szerzője nem fúj harci kürtöt, kritikus szemmel azonosítja, mi az, ami hellyel-közzel kielégítő módon megfelel az igazságról alkotott elképzelésünknek. Magára vállalja az emberiség tisztviselőjének szerepét. Rendelkezik az ellenőrzés intellektuális eszközeivel. Értelmiségi szerepe nem csak abból áll, hogy felkutassa a kétségeket, és megmutassa. Legfontosabb kötelessége, hogy kritizálja is saját útitársait („»gondolkodni« annyit jelent, hogy a Szóló Tücsök szerepét játsszuk”).

Ecce Eco. Umberto Eco (1932–2016). Olasz esszéista, irodalom-kritikus, középkorász, szemiotika-professzor, tudománytörténész. Nem mellesleg világhírű regényíró. Halhatatlan és hajthatatlan tréfamester. Dereng körülötte egy kis fényudvar: ezen alapszik a magafajta, nem vallásos ember erkölcsi értékrendje, világi vallásossága. Bemutatja, miben hisz, aki nem hisz. Vándorlásról és toleranciáról szól. Arról, amit nem tűrhetünk. Mert, ha „elfogadjuk a tűrhetetlent, saját identitásunkat kérdőjelezzük meg.” Decens, (m)érvadó detonációival megteszi a kötelességét. Robbanásainak lenyomatai tartalmazzák mindazt, amit érdemes kinyomtatni. A jogosan ostorozott, csalárd médiával ellentétben nem talál ki híreket, és nem tupírozza hírré azt, ami nem az. Nem csak a két kávé között elcsípett hangulatjelentéseket közli. Figyelmeztet a rendszeres gondolkodás, az olvasás fontosságára, hisz’ a napilapok böngészése a modern ember reggeli imája. (Bár a posztmoderné lenne!) Kiszól a lapozóhoz is, lassú nevelése megkívántatik: „…messziről közelítem meg a kérdést. Miközben szemantikai problémákon elmélkedtem, bizonyos erkölcsi kérdések is világosabbakká váltak számomra – és ne aggassza, ha egyesek a nehéz nyelvezetünk miatt panaszkodnak, bizonyára a tömegtájékoztatás »kinyilatkoztatása« tette pehelykönnyűvé gondolataikat. Tanulják csak meg a fárasztó gondolkodást, mert nem könnyű sem a titok, sem a bizonyosság.” Vagy, ahogy Ionesco mondaná: „csak a szavak számítanak, a többi üres locsogás.”

Vigyázzunk, nehogy e szavak értelme feledésbe vesszen, az ősfasizmus még itt ólálkodik körülöttünk! Olykor civil ruhában.

Kaszás Dávid