A 2022. február 24-én megindult, Ukrajna elleni orosz offenzívát követően a Nyugat és szövetségesei példátlanul gyorsan vezettek be egy sosem látott méretű és folyamatosan bővülő szankciós rendszert Oroszországgal szemben. Ami Iránnal 10 évig tartott, az a Putyin-rezsimnek 10 nap alatt a nyakába szakadt, és a Kreml a különböző államok és szervezetek részéről rövidesen több mint 5000 konkrét szankcióval szembesült, többel, mint Irán, Venezuela, Mianmar és Kuba együttvéve. A hivatalos orosz jegybanki tartalékok mintegy felét, ami nyugati számlákon volt, befagyasztották, számos orosz bankot letiltottak a SWIFT (Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication) belgiumi nemzetközi elszámolási rendszerről, megtiltották az orosz értékpapírokkal való kereskedelmet, számos fontos személy ellen vezettek be egyéni szankciókat, zárolták a vagyonukat (a lista folyamatosan bővül), exportkorlátozásokat vezettek be az olyan stratégiai fontosságú technológiai termékekre, mint a repülőgép-alkatrészek, félvezetők vagy kettős felhasználású (tehát a hadiiparban is használt) áruk. Az Európai Unió fokozatosan behozatali tilalmat rendelt el az orosz acéltermékekre, cementre, gumira, fára, szeszes italokra, kaviárra, aranyra stb.

A felsorolás hosszan folytatható, de a lényeget úgyis a legfontosabb orosz exportcikknek tekinthető nyersanyagok, főként a fosszilis energiahordozók jelentik. Ezekre viszont csak késve és részben vonatkoztak a szankciók. Viszonylag korán és teljesen csak a szén behozatalát tiltották meg, az orosz olaj tengeri importjára csak 2022. december 5-én hirdettek embargót (ezt követte 2023. február 5-én a finomított olajtermékekre kivetett tilalom), és az EU az Egyesült Államokkal, az Egyesült Királysággal és néhány Európán kívüli fejlett országgal közösen hordónkénti 60 dolláros ársapkát léptetett életbe az orosz olajkereskedelemre. Csakhogy a vezetékes behozatal (egyebek mellett Magyarországra, Szlovákiába) kivételt kapott. A földgáz behozatalára máig nem vonatkozik szankció, a nukleáris fűtőanyagra (amellyel az unió 5 tagországában 18 reaktorblokk üzemel) pedig komolyan fel sem merült. Így a legfontosabb területen a szankciók felemásak maradtak.

Másrészt viszont több mint 1000, Oroszországban is működő nemzetközi nagyvállalat jelentette be, hogy önkéntesen a szankciós rendszer által megkövetelteken túl is korlátozza (bő 500) vagy teljesen beszünteti (521) ottani tevékenységét. Ami persze nem megy mindig egyszerűen, mert Putyin rezsimje túszként használja a cégek oroszországi vagyonát és alkalmazottait.

2022 novemberéig Putyin örülhetett

A valaha volt leginkább szankcionált országként az orosz gazdaság 2022 végéig meglepően jól működött. A GDP, a foglalkoztatottság vagy a rubelárfolyam nem zuhant be drámai mértékben, sőt az elszabadult energiaárak miatt a csökkenő kivitel ellenére is nőttek a költségvetési bevételek az olaj- és gázeladásból, a külkereskedelmi mérlegben és az állami költségvetésben is többlet mutatkozott. A propaganda közben azt harsogta, hogy a Nyugat a szankciókkal magának árt, hogy Európa nem bírja ki orosz gáz nélkül a telet, az emberek fagyoskodni fognak. Ahogy Timothy Ash, az RBC BlueBay Asset Management feltörekvő piaci elemzője jól összefoglalta: „Az inváziót követő néhány hónapban, ahogy Európában közeledett a tél, minden arra utalt, hogy Putyin kalkulációja bevált. A nyersolaj hordónkénti ára közvetlenül az invázió után 20-25 dollárral, 105 dollárra emelkedett. Ezalatt a gázárak az égbe szöktek, néhányszor több mint 20-szoros emelkedést produkálva, míg a piacok a gáztározók töltöttsége és Európa téli túlélési lehetőségei felett aggódtak a csökkent orosz kínálat idején. Olyan témák voltak napirenden, mint a tömeges elégedetlenség, az energiaelosztás szabályozása és a kínálat akadozása, ami potenciálisan katasztrofális csapást mérhet az európai növekedésre és a gazdasági aktivitásra. Úgy tűnt, az orosz olaj és energiahordozók vásárlását korlátozó nyugati szankciók ellentétes hatást értek el, Oroszország kezére játszva növelik az árakat és feljebb pumpálják az orosz bevételeket. Novemberben a költségvetés nyersolajból származó bevételei nagyjából egyharmaddal nőttek az előző év azonos időszakához képest, magabiztos orosz kormányzati előrejelzéseket táplálva.”

Ráadásul az elektromos áram piaca úgy működött, hogy a villamos energia ára a gázból előállított áram árának a függvénye volt, ezért a gázárakkal együtt az áram ára is kilőtt. Röviden: úgy tűnt, Putyin osztja a lapokat, és az Európai Unió csúnyán pofára fog esni.

A felszín alatt már dagadtak a problémák

A makrogazdasági adatok azonban már ebben az időben is jelezték, hogy csak a felszínt kapargatjuk. Az orosz valóságot jobban ismerők már ekkor figyelmeztettek, hogy a mélyben súlyos válság van kibontakozóban. Közéjük tartozott például Vlagyimir Milov orosz politikus és közgazdász, aki egykor a kormánynak dolgozott, de 2002 után a Putyin-rezsim egyre hangosabb kritikusa lett, és olyan ellenzékiekkel működött együtt, mint Borisz Nyemcov vagy Alekszej Navalnij. Milov egy brüsszeli agytrösztnek (Wilfried Martens Centre for European Studies) írt, tavaly novemberben megjelent tanulmányában ágazatról ágazatra haladva részletesen elemzi (akkor még rendelkezésre álló hivatalos adatok alapján) a helyzetet. Pár ízelítő: 2022 szeptemberéig éves alapon az orosz autógyártás 77,4 százalékkal, a tehervagonok gyártása 32, a kisebb autóbuszoké 51, a mosógépeké 58, a hűtőszekrényeké 42, a transzformátoroké 23 százalékkal esett vissza. A földgázkivitel 40%-kal, a nem energetikai export 13%-kal a belső kiskereskedelmi forgalom 10%-kal esett. Ehhez járultak még olyan tényezők, hogy a mozgósítás megindulása után csak tavaly októberben – az orosz gazdasági minisztérium becslése szerint – a munkaerő 600 ezer fővel csökkent, ők vagy bevonultak vagy külföldre menekültek a behívók elől. Az általános kép már fél éve is az volt, hogy a képzett, tapasztalt munkaerőt igénylő, a nyugati technológiák behozatalától függő ágazatokat ütötte meg a legjobban a válság. És ez még csak a kezdet, hosszabb távon súlyos problémák lesznek a belföldi légi közlekedésben, sőt az olajkitermelésben és finomításban is a nyugati technológiák hiányában. Persze ne legyünk naivak, tudjuk, hogy nagyban megy a csempészés, de az jóval drágább és megbízhatatlanabb, mint a háború előtti modell.
Minden probléma ellenére a felületes megfigyelőnek tavaly decemberig úgy tűnhetett, hogy az orosz gazdaság nagyjából rendben van, „a szankciók nem működnek”, sőt visszafelé sültek el, Európa került mély válságba. Aztán decembertől jött az orosz feketeleves, és kiderült, ha valami visszafelé sült el, akkor az a Gazprom energiafegyvere volt.

Semmi gáz – mert van és lesz gáz

A 2006-os és a 2009-es gázválságnak ébresztőként kellet volna hatnia az orosz gáz behozatalától erősen függő, főleg volt szocialista országok számára, a 2014-ben megindult, Ukrajna elleni orosz agresszió pedig a végső jelzés volt, hogy Oroszország teljességgel megbízhatatlan partner, sürgősen szabadulni kell a tőle való függőségtől. A Baltikum és Lengyelország ettől kezdve erősen dolgozott is az oroszokról való leváláson, a többiek már nem annyira, a legnagyobb fogyasztó Németország pedig ellenkező irányba ment.

A nyaktörő tempójú német energetikai átalakulásban egyszerre próbáltak szabadulni az atomerőművektől és a széntüzelésű hőerőművektől, és mivel ezeket lehetetlen volt rövid és középtávon megújulókkal kiváltani, az a kézenfekvő megoldás született, hogy átmenetileg, áthidalásként jó lesz az olcsó orosz gáz… A Krím 2014-es orosz elcsatolása után „bölcsen” úgy döntöttek, hogy megépítik az Északi Áramlat II. gázvezetéket, és hogy az önsorsrontást a tökélyre emeljék, a németországi stratégiai gáztározók egy jelentős részét is átadták az orosz gázipari monopólium, a Gazprom kezelésébe… Az Északi Áramlat Oroszországot Németországgal a tenger alatt közvetlenül összekötő második vezetékpárjáról a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy tisztán politikai projekt. A hatalmas költségvetéssel megépült, majd soha üzembe nem helyezett vezetékek feladata nem az Európába irányuló gázszállítások növelése volt, hanem az, hogy Ukrajnát kikerülve ezeken keresztül áramolhasson a gáz.

A Gazprom – nyilván tudva az Ukrajna elleni invázió tervéről – gondoskodott róla, hogy Európába már 2021 őszétől jóval kevesebb földgáz jusson, a gáztározókban pedig a szokásosnál jóval kevesebb tartalék legyen. Így amikor megindult az invázió, a gáz és a hozzá kapcsolódó áram ára az egekbe szökött, és nagyot ugrott a nyersolaj ára is. Az orosz állami bevételek csúcsra jártak, Európa kelletlenül is Putyin ukrajnai háborús kalandjának fő finanszírozójává vált. A nyomást fokozandó Moszkva elkezdte tekergetni a gázcsapokat: 2022 májusában teljesen elzárta a Lengyelországba tartó Yamal gázvezetéket, nyáron pedig az Északi Áramlat I-es vezetéken is megszűnt a szállítás (a II-est, mint mondtuk, sosem helyezték üzembe). A gáz lényegében csak a kisebb kapacitású török (Török Áramlat) és balkáni vezetékeken, valamint paradox módon Ukrajnán keresztül áramlott tovább Európába. Ekkor teljes volt a pánik, úgy tűnt, Európa gázellátása télen összeomlik, Putyin ravasz módon térdre kényszeríti az öreg kontinenst. Ráadásul a megugró energiaárak újabb olajat öntöttek az amúgy is elszabaduló infláció tüzére, minden egyben volt egy tökéletes viharhoz. Itt fontos újra hangsúlyozni, hogy a gáz nem a nem létező uniós szankciók miatt nem jött, hanem mert a Putyin-rezsim által kézi vezérelt Gazprom letekerte a csapokat.

Csakhogy a Kremlben megfeledkeztek arról, hogy az energiafegyver igencsak kétélű, hogy az Európai Unió és Oroszország között kölcsönös függőség áll fenn, és a bizalmat egyszer és mindenkorra eljátszották. Az EU bámulatos gyorsasággal talált alternatív forrásokat: felpörgették a vezetékes importot Algériából és Norvégiából, valamint a cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatalát (Katarból, az Egyesült Államokból stb.), miközben lényegében teljesült a fogyasztás mintegy 15%-os visszafogása, emellett besegített a rendkívül enyhe tél és a gyenge ázsiai (főként kínai) kereslet is.

Eközben Oroszország elvesztette a legfontosabb piacát, amelyet az 1970-es évektől épített ki, és nem tudott alternatív piacokat találni. Mert egyszerűen nincs sem elég alternatív csővezeték (például Kínába), sem LNG-terminál és -tanker, sem kínai kereslet az orosz gázra. A Gazprom a nyakán maradt földgázt jobb híján elégette (szaknyelven elfáklyázta), hogy ne kelljen lezárnia a kutakat – ami nehezen vagy egyáltalán nem visszafordítható döntés. Ezzel egyébként óriási környezetszennyezést okozott – nesze neked globális felmelegedés.

Az EU-ba irányuló orosz export 2022 végére a korábbinak a hatodára esett és ezen a szinten be is ragadt (1. grafikon), de az unióban így is van elég gáz, sőt a tározók töltöttsége jóval magasabb a tavalyinál, több mint duplája a 2022-es szintnek. Miután kiderült, hogy lesz elég gáz, a földgáz határidős ára a hollandiai TTF gáztőzsdén szabadesésbe kezdett: a 2022-es augusztusi csúcsot jelentő 339,2 euró/megawattról mára kevesebb mint a tizedére, 30 euróra csökkent – ez a 2021 júniusi árszintnek felel meg.

Ezzel párhuzamosan az EU jórészt levált az orosz olajról is, csekély vigasz a csővezetéken jövő behozatalra adott kivétel – ez a korábbi orosz export alig tizedét érinti. És végül, valószínűleg pár éven belül a Roszatom részeként működő, 18 uniós reaktorblokkot nukleáris fűtőanyaggal ellátó Tvel is elveszti a piacait, mert az érintett 5 ország gőzerővel dolgozik az orosz fűtőelemek kiváltásán. Nem is beszélve az új reaktorok építéséről: itt Magyarország kormánya egyedül maradt azzal a tervével, hogy a Paks II. beruházást a Roszatommal valósítsa meg (a csehek már 2021-ben kizárták a Roszatomot a Dukovany atomerőmű bővítéséből, a finnek pedig kukázták az új Hanhikivi erőmű tervét). A legszebb az egészben az, hogy Putyin rendszere lényegében önmagát sakkozta ki az EU energetikai piacáról, ahol már soha nem fog sikerülni olyan fontos beszállítóvá válnia, mint korábban.

A költségvetésben egyre nagyobb lyuk tátong

A jóval kevesebb és egyre olcsóbban eladott földgáz mellé társultak az olajexport zuhanó bevételei. A nyersolajnak ugyan sikerült főleg Indiában és Kínában alternatív piacot találni, de csak nyomott áron. A két ország – visszaélve az oroszok szorult helyzetével és a nyugati ársapkával – az irányadó északi-tengeri Brent olajtípushoz képest mintegy 40 százalékkal olcsóbban veszi meg az orosz Ural olajkeveréket. 2023 januárjában például az Ural hordónkénti ára átlagosan alig 50 dollár volt, míg a Brenté csaknem 78. Csakhogy a 2023-as orosz büdzsét 70,1 dolláros átlagos hordónkénti olajárral számolva tervezték…

2022 végétől az orosz költségvetés elkezdte érezni, hogy erősen visszaestek a kőolaj és a földgáz exportjából származó bevételek (2. grafikon), ezek súlya hagyományosan 40 százalék körüli, vagyis nagyon magas, miközben főleg az ukrajnai háború miatt alaposan elszálltak a kiadások. 2022 decemberében egyetlen hónap alatt 3,9 billió (ezer milliárd) rubeles költségvetési hiányt sikerült összehozni. Anton Sziluanov pénzügyminiszter kénytelen volt elismerni, hogy ezzel a várt többlet helyett a 2022-es évet 3,3 billiós (mintegy 47 milliárd dolláros, a GDP 2,3 százalékának megfelelő) hiánnyal zárta az államháztartás. 2023 úgy kezdődött, hogy az előző évhez képest 35%-kal estek a bevételek (ezen belül 46%-kal az olajból és gázból származók), miközben 59%-kal ugrottak meg a kiadások. 1,76 billiós hiány alakult ki, a teljes 2023-as hiánycél több mint fele egyetlen hónapban összejött. Április végére már bőven túl is lépték a 2023-as 2,93 billiós hiánycélt (3. grafikon). És nem látni a kiutat.

Sokatmondó, hogy a Gazprom már nem hoz nyilvánosságra adatokat pénzügyi helyzetéről, és 2023-ra nem közölte a szokásos éves gázexportra vonatkozó előrejelzését. A fordulatot jelzi az is, hogy Alexander Novak orosz miniszterelnök-helyettes 2022 decemberében már úgy nyilatkozott, Oroszország kész újraindítani a gázszállítást a Yamal vezetéken (amit májusban maga a Gazprom zárt le), de úgy látszik, erre az unióban már nincs igény.

Túl sok választási lehetősége nincs a rendszernek. A nyugati tőkepiacoktól el van zárva, a kínai szövetségesek nem mutatnak nagy hajlandóságot az orosz adósság finanszírozására, így marad a hazai lakosság felé történő belső eladósodás, ez azonban nagyon korlátozott. Tavaly decemberben a rezsim elkeseredettségében az elvileg a jövőbeli nyugdíjakra félretett állami tartalékalaphoz nyúlt, és egyetlen hónap alatt 38,1 milliárd dollárnyit égetett el belőle. Azóta az alap enyhén nőtt, május elsejével 162 milliárd dollár volt benne, de ennek a fele kevésbé likvid (könnyen pénzzé tehető) eszköz. Nyilvánvaló, hogy az alap tartalékai hónapok alatt elfogyhatnak, ha ezzel próbálják betömködni a költségvetésen támadt lyukakat. Jobb híján  marad még az adóprés kétes kimenetelű növelése egy hírhedten gyenge adómorállal bíró országban, meg a fedezet nélküli pénznyomtatás, ami előbb-utóbb megdobja az inflációt, és bedönti a rubel árfolyamát. És esetleg a csodavárás, hogy hátha újra  egekbe szöknek az energiaárak. Ha ez mégsem következne be, akkor a jelenlegi trendek alapján az orosz költségvetés és gazdaság egy éven belül komoly válsághelyzetbe kerül.

Az igazi paradoxon az, hogy a hadszíntéri események, főleg a várt ukrán ellentámadás hamarabb megingathatják Putyin rendszerét, mint az orosz gazdaság állapota, mert a harctéri helyzet még a gazdaságinál is rosszabb.

Gál Zsolt
A szerző politológus, közgazdász, a pozsonyi Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Magyar Fórum alelnöke