Lejtőn az új építésű lakóingatlanok ára
2023. 05. 31., sze – 23:20
Az új lakás vásárlását fontolgatóknak megérte várni az üzlet nyélbe ütésével – derül ki a Statisztikai Hivatal és a jegybank legfrissebb ingatlanpiaci felméréséből, amely szerint a tavalyi csúcsokhoz képest az elmúlt hónapokban már csökkent az új építésű lakóingatlanok ára.
„A szlovákiai ingatlanárak 2023 elején befagytak, az új házak és lakások árának a negyedéves csökkenését a régebbi ingatlanok enyhe drágulása tompította” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője, aki szerint az új ingatlanok árai csaknem 3 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez képest. Az ingatlanárak alakulása Szlovákia egyes régióiban 2023 elején is változékony maradt. Az előző negyedévhez képest Szlovákia nyolc megyéjéből ötben már az összes ingatlantípus ára csökkent, három régióban ugyan emelkedtek az árak, de csak nagyon kis mértékben. A legnagyobb áresést, több mint 9 százalékosat Besztercebánya megyében mérték, amihez a régebbi lakóingatlanok több mint 12 százalékos árcsökkenése járult hozzá a legnagyobb mértékben.
A lakóingatlanok árának a csökkenését a jegybank felmérése is megerősítette. „Míg tavaly nyáron a lakóingatlanok négyzetméterenkénti országos átlagára elérte a 2714 eurót, az idei év első negyedére ez 2556 euróra esett vissza” – mondta el lapunknak Roman Vrbovský, a jegybank elemzője. Az egyes ingatlantípusok között azonban látványos különbségek vannak. Míg a családi házak négyzetméteréért az idei első negyedévben átlagosan 1931 eurót kértek, a lakások esetében ez 2796 euró volt, és kiugróan nagy különbségek tapasztalhatók az egyes lakástípusok között is. Az egyszobás lakások négyzetméterenkénti átlagára 3185 euró körül mozgott, amit a kétszobás (2912 euró) és a négyszobás (2608 euró) lakások követtek. A háromszobás lakások négyzetméterenkénti átlagára 2595 euró volt.
Regionális szempontból továbbra is Pozsony megye vezet, 3023 eurós négyzetméterenkénti átlagárral. Pozsonyt leginkább Kassa megyének sikerült megközelítenie, ahol ugyanez 2220 euró. A déli, magyarok által nagyobb számban lakott megyék közül Nagyszombat megyében 1869, Besztercebánya megyében pedig 1760 euró a négyzetméterenkénti átlagár, a sereghajtó pedig Nyitra megye, ahol ez 1435 euró.