Szlovákia a posztmečiari években a koalíciós politikai kultúrában mártózott meg alaposan, annak persze az összes kihívásával. Visszatekintve mégis úgy tűnik, hogy ez nem rossz tapasztalat a friss demokráciáknak. A koalíció ugyanis mindig kompromisszumot jelent, és éppen ezt kell megtanulniuk azoknak az országoknak, amelyek posztszovjet vagy más autoriter rezsimekből próbálnak demokráciát építeni.

Eközben Magyarország az alkotmányozó többség többszöri beszavazásával a parlamentbe úgy döntött, hogy a kormányzatot nem teszi ki koalíciós kényszernek, sőt még a parlamenti kontrollnak is egyre kevésbé, hiszen a domináns párt „kormánypárt”, és inkább a kormányzat ellenőrzi a parlamentet, mint fordítva, a másik modellben, amikor a parlament levált minisztereket, szétszed koalíciókat, felelősségre von kormányzati szereplőket.

Az európai uniós intézményi kultúra egyértelműen egy kompromisszumközpontú kultúra. Huszonheten sose tudnának megegyezni anélkül, hogy mindenki engedne valahol. Azokban a nemzetállamokban, amelyek otthon is koalíciós kényszerben edződnek, vagy amelyeknél a tartományok, a régiók alkotnak államszövetséget (mint Ausztria, Németország), nagyobb a gyakorlat abban, hogy a különböző szintű kormányzati döntéshozatal realitását megértsék.

Magyarország ebből a szempontból kettős hátrányban van, hiszen egyrészt koalíció több mint egy évtizede nincs érdemben, és az államszerkezet is centralizált (mint a francia), amely helyzetből nagyon nehéz hozzácsiszolódni az európai döntéshozatal stílusához. Nem ledolgozhatatlan ez a hátrány, a diplomaták és uniós kormányzati szakértők természetesen nem kell, hogy újratermeljék kötelezően a hazai politikai kultúrát, de a rekrutációban és promócióban elkerülhetetlenül benne lesz ez a kockázat.

A szlovákiai magyarság helyzete ebből a szempontból adná a lehetőséget, hogy a folyamatos egyezkedésben edződve sikeresek legyenek az uniós pozíciók körül, amelyhez viszont éppen a többségi szlovák politikának kéne odaengedni a saját kisebbségi politikusait. Egy másik kihívás.

Az biztos, hogy a kompromisszum mindig a demokrácia győzelme. Ezt akkor a legkönnyebb így felfogni, ha nem az egók küzdelmeként látjuk a politikát, hanem csoportok által korlátozott időre választott képviselők folyamatos tárgyalásaként. Egy harmadik kihívás….