Search by category:
Egyéb kategória

Az EU elkötelezett a jogállamiság magyarországi megvalósulása mellett

Az EU elkötelezett a jogállamiság magyarországi megvalósulása mellett

Mészáros Richárd

2023. 05. 31., sze – 22:48

Az Európai Bizottság elkötelezett amellett, hogy a jogállamiság Magyarországon is megvalósuljon, amit világosan mutatnak az eddig meghozott, példa nélküli, Magyarországot érintő költségvetési intézkedések – jelentette ki Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén szerdán.

Reynders a jogállamiság és az alapvető jogok állítólagos magyarországi megsértésével, valamint a Magyarországnak járó, befagyasztott uniós forrásokról tartott EP-vitán elmondta, az uniós bizottság folytatja az eszmecserét Magyarországgal, hogy szavatolja az összes szükséges reform végrehajtását, hogy az ország megfeleljen minden megkövetelt kritériumnak.

A számos előrelépés ellenére az Európai Bizottság vonatkozó értékelése akkor készül el, amikor Magyarország benyújtotta első folyósítási kérelmét azt követően, hogy teljesítette a helyreállítási alap forrásainak lehívását lehetővé tevő, megkövetelt szupermérföldkövekre vonatkozó követelményeket – húzta alá az uniós biztos.

Johannes Hahn költségvetési uniós biztos azt emelte ki, hogy az uniós bizottság folyamatos kapcsolatban áll Magyarországgal és értékeli a 27 szupermérföldkő teljesítésére vonatkozó magyar javaslatokat. A követelések teljesítése elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország hozzáérhessen az alap forrásaihoz – mondta.

Amennyiben Magyarország megfelelő módon végrehajtotta a feltételességi mechanizmus keretében előterjesztett korrekciós intézkedéseket, és megfelel az Európai Unió Alapjogi Chartája feltételeinek a programok végrehajtása során, lehetővé válhatnak a kifizetések – mondta az uniós biztos.

Sophie in ‘t Veld holland liberális EP-képviselő felszólalásában azt mondta, nem szabad „pódiumot biztosítani” Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztség betöltése révén.

Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő szerint az EP-nek el kell gondolkodnia azon: megengedhető-e, hogy a magyar kormány határozza meg fél éven át az Európai Unió napirendjét.

Malin Björk svéd baloldali EP-képviselő szerint romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon, és képtelenségnek nevezte, hogy Magyarország álljon a tanács soros elnöksége élén.

Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő hangoztatott véleménye szerint nem engedhető meg, hogy az EU átadja a soros elnöki tisztséget Magyarországnak, ahol – mint mondta – rendeleti kormányzás van, ahol nem zajlanak „normális” demokratikus folyamatok.

Jean-Paul Garraud, a francia Nemzeti Tömörülés (FN) európai parlamenti képviselője azt mondta, az uniós tanács elnöki tisztségének elvételére irányuló javaslat Magyarországot és a magyar népet alázza meg. Akik azt mondják, hogy a szerződéseket védik, maguk sértik meg azt. Ez a totalitárius megközelítés nem elfogadható – jelentette ki a politikus.

Read More

Post Comment