Már a kutya sem kíváncsi A kis hableányra
Befutottak a magyar mozik hétvégi bevételi számai, és ez bizony már nem a hableányok kora, sokkal inkábba fenevadaké.
Balesetet szenvedett Michael Fassbender a Le Mans-i autóversenyen
Michael Fassbender versenyzőként részt vett a múlt hétvégén megrendezésre került 24 órás Le Mans-i autóverseny. A színész a verseny során elvesztette az uralmát a járművön, minek következtében egy falnak csapódott,…
Disney+: Ezekről a filmekről és sorozatokról nem érdemes lemaradni az idén
A Disney+ több tartalom 2023-as premierjét is bejelentette, köztük olyan alkotásokat, mint az októberben érkező, Marvel Studios által készített Loki (Loki) második évada Tom Hiddleston és Sophia Di Martino főszereplésével. Szintén a tervek között szerepel az…
Rákkal diagnosztizálták A sötét lovag színészét, Colin McFarlane-t
Colin McFarlane közölte a nyilvánossággal,, hogy korai stádiumú prosztatarákkal diagnosztizálták. A színész ugyanakkor azt is elmondta, örül, hogy az elmúlt nyolc évben rendszeresen járt kontrollra, ami lehetővé tette az orvosok…
Ilyen volt a 2023-as Budapest Comic Con
Kinn voltunk a 2023-as Budapest Comic Conon. A Ilyen volt a 2023-as Budapest Comic Con bejegyzés először Wide Screen-én jelent meg.
A Halálos iramban 10. rajongói teóriája szerint Letty és Cipher már nem emberek, hanem kiborgok
A Halálos iramban következő nagy húzása a szuperkatonák lesznek? Többen is robotok lehetnek? A A Halálos iramban 10. rajongói teóriája szerint Letty és Cipher már nem emberek, hanem kiborgok bejegyzés…
Itthon csak az új és eredeti filmek nem érdeklik a nézőket
Szokás szerint ami eredeti, az nem nagyon vonzotta a magyar mozizókat.
A magyar Transformers-rajongók kevesen vannak és nem elegen
Itthon az új Transformers volt a hétvége legnézettebb filmje.