Mint ahogy az is, mely élethelyzet generálja számunkra a mély levegő vételét. Tudni kell, és kész. Az élet velejárója, és ha földi szempontból gondolunk bele, valójában tényleg ez az, ami elengedhetetlen a létezésünkhöz. A levegővétel. Értelemszerű, hiszen enélkül szó szerint nem tudnánk tovább lépni. Olyannyira a mindennapjaink része, hogy észre sem vesszük, mennyire természetesen tesszük. Mégis vannak olyan pillanatok, amikor mély levegőt veszünk. Nem azért, mert tovább kell lépnünk, hanem mert fizikálisan szükségünk van a mély lélegzetre. Ezekből kellene több.

Ugyanis ez az, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni. A mindennapjaink során a legtöbbször csak sebtében vesszük a levegőt, gyorsan, nem törődve azzal, valóban a szükséges mennyiséget kapja-e meg szervezetünk. Holott, a felszínes levegővétel csupán felszínes létezést hordoz magában.

Néha szükségünk van arra, hogy mély levegőt vegyünk, kizárólag így érezhetjük át a pillanatok mélységét.

Azt már pontosan tudod, milyen, amikor mély levegőt kell venni, mert épp valamit el kell engedni, vagy tovább kell lépni. Hát most mi lenne, ha életed örömteli, boldog vagy egészen egyszerűen csak hétköznapi történései közepette is vennél egy mély levegőt, élve, megélve ezáltal – mélyen – a pillanatot, elraktározva magadban ennek nemcsak fájdalmas vagy keserves oldalát, hanem élve és megélve a pozitívat is.

Szöveg Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép