Ja, és nem ám a fóliasátor alól! A kertből, ami gazos, göröngyös, ahová a tyúkok is be-beszaladnak kapirgálni, ahol felbukkan a vakond, a mandalinka (így hívtuk gyerekkorunkban, de utáltuk leszedni, begyűjteni a krumplibokorról), amit bizony öntözni kell, de a víz is drága, a bolti zöldség néha olcsóbb is, de mégis a házi, az otthoni sokkal finomabb.

Nem is akarok csupa zöldséget írni, inkább csupa zöldségeset. Ha már uborkaszezon van, volt a nyáron. Mert ezt szokták mondani, ha nem történik semmi érdekes, uborkaszezon van. Pedig, pedig… Igaz, a jó hírek már olyanok, mint a fehér holló, de mennyi rossz, mennyi gyilkolás, mennyi gyűlölet ebben a rövidke kis emberi életünkben.

Szóval a zöldségek dicsérete, avagy elfeledett zöldségek, elfeledett zöldségnevek, elfeledett zöldséges ételek, avagy finom ebéd, jó laktató szinte a semmiből. Jómagam igen szeretem a zöldséget, mindenfélét, amit lehet, nyersen is. Akár hétfőtől péntekig, vasárnapig, alig kell mellé más. Gyerekkoromban is sokat ettünk, hiszen minden megtermett a kertünkben, a cukorborsót ott helyben, a bokorról legeltük. A sóskát is szerettük, a spenótot, a tökfőzeléket, nem főételnek, nem köretnek, egyszerűen csak ebédre. Igazából ma is enném e hármat naponta: sóska, spenót, tökfőzelék. S ha igen dőzsölnék, akkor kaporszósz, jó hidegen a hűtőből. Fagyi nincs ettől jobb. Mostanában meg a kovászos uborka mellett nagyon megszerettem a kovászos cukkinit, a kovászos céklát, amiket magam készítek el. Mennyei manna!

Ahogy így elmélkedem a rengeteg vitamint rejtő zöldségekről, jókat mosolygok az olyan régi, elfeledett megnevezéseken, mint például a csucsorka, ami igazából burgonya, de lehet kolompér is vagy földi alma, a patyolattök meg sütni való úritök, a karórépa vagy csutri a retekre és a karalábéra emlékeztető ízű gyökérgumó.

S ha már sok volt a zöldséges mindenféle, akkor jöhetett mellé elég csikmák, suhantott leves, lapítus, gánica, dödölle, pulutyka. Ezeket a csodaszavakat még mi is használtuk gyerekkoromban, s milyen remek finomságokat rejtett a sok tündéri elnevezés, jó, olcsó paraszti ételeket. Sose volt okunk panaszra, de ki se dobtunk ám semmit. Szomszéd nénim meséli: tésztát gyúrtak, kinyújtották, megkenték tejszínnel vagy tejföllel, majd megsózták. Kockára vágták a zsemlét, és a tésztára halmozták. A derelyéhez hasonlóan „leragasztották”, ezután felvágták kis táskákra. Kifőzték tejben, miután megfőtt, kiszedték belőle, és zsírban megpirították. Volt olyan is, hogy a tejben hagyva levesként fogyasztották. Hej, de le is néznék ma már azt, aki ilyesmit főzne, pedig tán orvoshoz sem kellene annyit járni az elhízás, a magas koleszterin, az egyéb nyavalyák miatt.

Zöldséges ételek, zöldség, zöldség, mindenkori szószólótok vagyok, leszek.

Mindenesetre a napokban paszulyt főzök, amit a régiek babcsuszpájznak is mondtak, de paszulyfőzeléknek is hívható, s nem is kell mellé semmi más, csak egy kis rántott padlizsán.

Ezt a babot, pontosabban azt a babot, a gyerekkorit meg arról a kukoricaszárról téptük, amin az a szép kukoricacső növekedett, aminek a csúcsán meg az a haj nőtt, amit annyira, de annyira szerettük frizurába illegetni.

Ismerősöm panaszkodik: a forróság kiöl mindent, a kártevők lelegelik, megrágják, föleszik, a hirtelen eső lerohasztja a babot, a paradicsomot, az összes többit is, többe került a mag is, a palánta is, mint amit leszedünk, meg se éri, de azért más ám annak a kertinek az íze, mint amit hirtelen, erőszakkal érleltek be szinte művileg.

Szóval nincs a földön az a zöldség, amit én ne szeretnék, egyedül a salátalevesre fintorogtam gyerekként, de nálunk nem volt válogatás, hát nyámmogva, de megettem azt is, pedig magában a salátát nyersen is, köretnek is, bárhogy is igen szeretem. Ja, és a káposztatorzsa – hogy az is milyen csemege!