Ünnep Dunaszerdahelyen: Legyőzte a DAC a Slovant
2023. 09. 17., v – 19:13
A labdarúgó Niké Liga 7. fordulójában a DAC hazai pályán 3:1-re győzte le a címvédő pozsonyi Slovan csapatát.
Bár a rangadót a DAC a hét folyamán folyamatosan vezette fel és a Niké Liga is számos programmal készült a „hónap mérkőzésére” a MOL Aréna körül, a megszokottnál egy fokkal visszafogottabb volt a hangulat Dunaszerdahelyen. Az első rendőrautóval is csak a stadion környékén lehetett találkozni körülbelül két órával a mérkőzés előtt. A hírek szerint a játékosok is nyugodtan érkeztek meg a helyszínre, a Slovan busza mellett pedig csak néhány hazai drukker jelent meg és egy petárda sem durrant.
A kezdőket sokan érdeklődve böngészték, a legnagyobb kérdés az volt, ki sérült a DAC-nál és ki lesz a középcsatár. Utóbbi végül az ex-újpesti Gouré lett, míg a túloldalon a Csallóközből távozó Blackman csak a cserepadon kapott helyet. A DAC csapatkapitánya Zseljko Gavrics volt.
Bár a hazai szurkolók is gyorsan „üdvözölték” a vendégeket, ahogy azt megszokhattuk, a Nélküled alatt először a pozsonyiak szidták minősíthetetlen hangnemben a magyarokat… A szerdahelyi B-közép látványos koreográfiával készült: a stadion előtt álló sárga-kék mezes drukkerek alatt a „bölcsőd az, s majdan sírod is” felirat íródott ki piros, fehér, zöld háttérrel.
A meccset a vendégek kezdték aktívabban, el is jutottak lövésekig, de igazán nagy veszélyt még az oldalhálót érintő sem jelentett. A hetedik percben a hazaiaknál Čermák beadására érkezett Gouré, de Borjan magához ölelte a labdát. A 11. percben Káčer vette észre a tizenhatos vonalán a védőjéről leváló Gourét, aki egyet még lépett a kapu felé, majd gyönyörűen tekert a hosszú felsőbe, 1:0.
Azonnal jött is az első kakaskodás, Barszegjan nem bírta magával, így ő, és kissé szigorúan Andzouana is sárgát kapott.
A 18. percben Kucka emelte magasra a lábát és rúgta kis híján fejbe Csingert. A Slovan csapatkapitánya akkor sem volt túl sportszerű, amikor a fejsérülés miatt az ápolás szándékával a pályára rohanó szerdahelyi Fegyveres–Nagy duó egyik tagjának véletlenül (?) útját állta.
Húsz perc után taktikusabbá vált a játék, kevésbé rohantak a csapatok, mint az elején. A DAC próbálta a földön kihozni a labdát de a Slovan letámadása nem nagyon ízlett Popovicséknak. Zavarba lehetett azonban hozni az égszínkékeket is. Éppen ez történt a 30. percben, amikor Borjan a tizenhatoson kívül vette át a labdát, Gouré megtámadta és elpöckölte azt, Čermák pedig azonnal eszmélve az üres kapuba emelt, 2:0.
A 37. percben jött az első nagy védés Popovicstól, aki Kankava lövését tolta szögletre. Ezt egy érthetetlen bírói ítélet előzte meg, amikor Pinto rúgta rá Csavricsra a labdát, mégis a vendégek jöhettek bedobással. Három perccel később Andzouana beadását Trusa csúsztatta a felső lécre, nem sok kellett az újabb gólhoz. A 45. percben Popovics védett újra, Abubakari kínálta meg őt jó 20 méterről. A túloldalon Andzouana lőtte volna ki a hosszú alsót, de Borjan védett, és Gouré ismétlésénél is belekapott még a labdába. A kis szöglet után Čermák lőtt, de újra hárított a pozsonyiak kapusa. Hiába birtokolta 60 százalék felett a labdát a Slovan az első félidőben, helyzetei a hazaiaknak voltak, akik öt kaput eltaláló lövésükből két gólt lőttek, míg a vendégeknél ez az adat 2/0 volt.
A vendégek edzője, id. Vladimír Weiss kettőt cserélt, Abubakari és Szavvidisz maradt az öltözőben, a helyükre Strelec és Marcelli érkezett. A hangulatról a hazai szurkolótábor gondoskodott, a pozsonyiaknak egy-egy fellángoláson kívül nem lehetett hallani a hangját. Elcsendesültek az 50. perc elején is, amikor Gemzický játékvezető büntetőt ítélt. A megszokottnál sokkal gyorsabb VAR-ozás után azonban visszavonta azt, hozzá kell tenni, hogy jogosan, Lovat fejét érintette a labda.
Az 57. percben Čermák ugratta ki remekül Gourét, aki középre passzolt, ahol az érkező Gavrics közvetlen közelről belőtte a harmadikat is. DAC-Slovan 3:0.
Sajnos nem lehetett sokáig örülni, a 60. percben Strelec harcolt meg egy labdáért a sárga-kék védők között és betalált, 3:1. A Slovan szurkolók újra elkezdték a szokásos magyarellenes rigmusukat. Jobb helyeken ilyenkor kivezették volna őket a stadionból… A gól ellenére viszont úgy tűnt nem voltak boldogok és egy jelentős részük maguktól hagyta el a szektorukat.
A pályán lévők sem tudták feldolgozni az eredményt, Kasia megdobta labdával a földön fekvő Gourét, amiért sárga lapot kapott. Adrián Guľa kettőt cserélt, Gouré és Káčer helyére Ramadant és Hercet küldte a pályára. A túloldalon Kucka és Pauschek helyére jött Tolic és Blackman. Utóbbit finoman fogalmazva sem fogadták kitörő örömmel a szurkolók, minden egyes labdaérintésénél megkapta a neki járó füttykoncertet.
Popovicsé volt a következő két védés, majd Tolic a kapufát is eltalálta, fáradni látszott a DAC és nehezen tudott kijönni saját térfeléről. A következő hazai támadást viszont a Messi-féle Barcelona is megirigyelte volna, de Ramadan a tiki-taka végén nem talált kaput. Kaša volt a következő aki távolról lőtt, a megpattanó labda nem sokkal a kapu mellett hagyta el a játékteret.
A hajrában jöttek az újabb cserék, a hazaiaknál Gruszkowski, Niarkhosz, majd Brunetti is beállt. A 89. percben pedig felharsant az „Álljatok fel!” rigmus, és elkezdődött az ünneplés. A vendégszektorban ekkor körülbelül öten lehettek még.
Blackman nehezen tűrte a fogadtatását, kis híján Herccel is összeakaszkodott, de gyorsan megbékéltek a felek. A játékvezető 5 perc hosszabbítást jelzett, amikor már talpon volt az egész stadion. A ráadásban nem történt már említésre méltó esemény. A DAC szervezett játékkal 3:1-re győzte le a nagy riválisát.
Gólszerzők: Gouré (11.), Čermák (30.), Gavrics (57.), ill. Strelec (60.)
Játékvezető: Gemzický. MOL Aréna, 8866 néző.
Sárga lap: Andzouna, ill. Barszegjan, Bajric, Kasia
DAC: Popovics–Pinto, Kaša, Csinger, Andzouana–Káčer (65. Herc), Dimun, Čermák (79. Gruszkowski)–Trusa (79. Niarkhosz), Gouré (65. Ramadan), Gavrics (88. Brunetti)
Slovan: Borjan–Pauschek (67. Blackman), Kasia, Bajric, Lovat–Kucka (67. Tolic), Kankaka, Szavvidisz (46. Marcelli)–Barszegjan (86. Sharani), Abubakari (46. Strelec), Csavrics