Választás 2023: egységes arculat jellemző a Szövetség kampányára
2023. 09. 27., sze – 11:36
Kampányelemző sorozatunk 8. részében a legnagyobb magyar párt, azaz a Szövetség kampányát vizsgáltuk meg Mayer András marketingszakemberrel. A Szövetség kampányában egységes arculatot láthatunk, a párt stratégiája pedig megfontoltnak tűnhet.
2023. szeptember 30-án a választók nem kapnak kézhez egy egységes magyar listát, mivel a Szövetség mellett indul a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum körüli tömörülés, illetve a Szövetségből kivált Híd, amely a Mikuláš Dzurinda vezette Kékekkel közös választási listán lesz megtalálható. Mindenekelőtt azt elemeztük, hogyan kommunikálta a Szövetség a Híd vezetőinek távozását a pártból. Mayer szerint, a Szövetség véletlenül sem nevezte ezt a történést „pártszakadásnak”, ezzel pedig a jelentőségét próbálta csökkenteni. Azzal, hogy nem beszéltek róla, csökkentették a hír értékét. A Híd-platform vezetésének távozása egyfajta igazolásként szolgált az MKP szavazóbázisának, hogy nem kellett volna a hidasokat az egységpártba venni, de ugyanígy megerősítésként szolgált a hidas választóknak is, hogy nem szabadott volna megbízni az MKP-ban. Mayer szerint kommunikációs szempontból a hidasok távozása miatt kialakult válsághelyzetet a Szövetség kezelte jobban, hiszen a párt végig azt kommunikálta, egységes maradt, csupán pár ismertebb arc távozott. A választási listán a hidas helyeket feltöltötték, a Híd-platform brandjét pedig továbbra is használják, mintha mi sem történt volna.
Gyimesi mint ikon
Gyimesi György a Szövetség választási listájára lépve eredetileg a 150. helyet kapta, mivel azonban Tankó Vilmos lemondott a Szövetség listáján való indulásról, Gyimesi előrecsúszott a 149. helyre. Mayer szerint ez még kedvező is lehet marketingszempontból, mivel az emberek általában sokkal könnyebben megjegyzik a nem egész számokat, ezenkívül pedig mindig jobban emlékszünk a dolgok elejére és a legvégére. A 148. jelölt Halász Béla gútai polgármester, aki Gyimesivel közösen azzal kampányol: „Az utolsókból lesznek az elsők”. Mayer szerint, Gyimesi személyének több platform is teret ad, még akár Magyarországról is, hiszen többször is láthattuk őt az M1 műsorában is. Az által, hogy Gyimesi nem párttag, megfogalmazhat olyan karcosabb véleményeket is, amelyek nincsenek teljes összhangban a párt álláspontjával. A marketingszakember szerint ezt az előnyt Gyimesi tudatosan ki is használja. Ami a kampányt illeti, Gyimesi korábbi óriásplakátjai nem álltak teljes összhangban a Szövetség hivatalos kampányanyagaival. Ez lehet akár egy szándékos stratégia is, mivel a Gyimesivel szimpatizáló szavazókat fokozatosan próbálják a Szövetség felé vezetni, a Szövetség szavazóinak – akik pedig nem szimpatizálnak Gyimesivel –, próbálják megmutatni, hogy nem tagja a pártnak.
Óriásplakátok
Kezdetben szembe találhattuk magunkat Gyimesi plakátjaival, amik kissé elkülöníthetőek voltak a Szövetség többi kampányanyagától. Ezeken az exképviselő „A Gyimesi”-ként szerepelt, ezzel is kiemelve magát a tömegből. Viszonylag korán megjelentek Forró Krisztián, a Szövetség elnökének plakátjai is, amelyeken egyedül volt látható piros-fehér-zöld háttér előtt. Ma a legtöbb óriásplakáton 3 jelölt szerepel, ami Mayer szerint azért is előnyös stratégia, mivel a választó számára már ad egy ötletet, hogy a 4 rendelkezésére álló karikából 3-at hova tegyen. Ezenfelül a Szövetség arra is odafigyel, hogy a településeken helyi illetőségű jelöltek plakátjait helyezze el, így a régiónkban ismert arcokkal találkozhatunk szembe. A legújabb plakátokon az „Itt az idő, magyarokat a parlamentbe” üzenetet olvashatjuk. Mayer úgy véli, ez egy erős, cselekvésre ösztönző üzenet, ami veszély érzetét kelti a választóban. Ezzel a választás tétjét próbálják megmutatni, arra célozva, ha nem lesz magyar képviselő a parlamentben, az kedvezőtlen lesz a magyarok számára.
Kampányformák
A Szövetség különböző módszereket alkalmaz a kampányában. A már említett óriásplakátok mellett találkozhatunk a Szövetség képviselőivel a régiókban, door-to-door kampányban, különböző eseményeken, kolbásztöltéseken, de az online térben is. Alapvető céljuk ugyanis Mayer szerint a mozgósítás, ezért minden felületen törekednek elérni a magyar választókhoz, korosztálytól függetlenül. A választás napjához közeledve egyre több szlovák felület szólítja meg a Szövetség politikusait, hogy különböző beszélgetéseken vegyenek részt. Forró Krisztián a DenníkN egyik vitájában kimondottan offenzívan viselkedett. Mayer szerint a választók egy része Forró viselkedését értelmezheti tüzes energiaként is, így azon választók számára, akik temperamentumos vezetőre vágynak, ez a viselkedés nem feltétlenül taszító.
Nincs vita
A Szövetség elnökségi döntést hozott arról, a választás előtt nem vesznek részt semmilyen nyilvános vitában más magyar politikusokkal. „Ezzel ők lényegében ellenfelet választottak és kijelölték azt a teret, ahol ringbe szállnak” – mondja Mayer. Mivel a Szövetség arra építi kommunikációját, hogy az egyetlen magyar párt, aminek van esélye bejutni a parlamentbe, ha részt vennének mondjuk a Magyar Fórum vagy a Híd politikusaival közös vitán, azzal valós vetélytársként ábrázolnák őket. Ezzel a döntéssel így azt az érzést keltik a választóban, hogy a másik két párt nem jelent valós alternatívát. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a döntést, a Szövetség számára ez egy kedvező stratégia lehet.
Forró karaktere
Forró nevéhez nagyobb botrányok nem köthetőek. Több közéleti szereplő azon a véleményen van, hogy Forró a felelős azért, amiért nem tartotta egyben a pártot. A hidas politikusok kiszakadását így lehetne a nevéhez kötni, a Szövetség kommunikációja azonban sikeresen megfordította a dolgot, vélekedik a marketingszakember. Forró többször is azt kommunikálta, a hidasok távozásával megszűntek a párton belüli ellentétek, javult a munka.