A moldovai biztonsági erők lezártak egy tavat, amelyben rakétaroncsdarabokat találtak
2023. 09. 28., cs – 19:31
A moldovai biztonsági erők csütörtökön lezártak egy tavat, amelyben rakétaroncsdarabokat találtak nagyjából negyven kilométerre az ukrán határtól.
A chisinaui belügyminisztériumnak a Facebookon közzétett tájékoztatása szerint fennáll a veszélye annak, hogy a robbanófej továbbra is a tó alján van.
Adrian Efros belügyminiszter személyesen látogatott el a helyszínre, a Hirbovat-tóhoz, amely mindössze néhány kilométerre található nyugatra a szakadár „Dnyeszter Menti Köztársaságtól”.
A közlés szerint a rakétát már szerdán megtalálták, de a sötétedés miatt a roncsdarabok összeszedését csütörtökre halasztották. Eredetüket és a rakéta típusát később fogják megállapítani a szakemberek. Mindazonáltal a Dnyeszter menti területről hétfőn számoltak be egy rakéta becsapódásáról egy olyan falu közelében, amely az ukrán határ mellett található.
Az ukrajnai orosz háborúban az utóbbi hónapokban ismét volt példa arra, hogy rakéta-, illetve dróndarabokat találtak az Ukrajnával szomszédos országok területén.