Hőszigetelt menedékház gyermekekkel érkező menekülteknek
2023. 10. 16., h – 13:58
A polgárőrség tagjai Nyitra megyével, az Érsekújvári Járási Hivatallal és a tűzoltósággal együttműködve a napokban hőszigetelt menedékházat emeltek a főút mentén a tűzoltóság közelében, ahol a gyermekeikkel érkező menekült édesanyák húzhatják meg magukat.
A javarészt Szíriából érkező menekültek ügyintézése korábban az idegenrendészet kirendeltségén zajlott, ám a lakótelepen élő érsekújvári lakosok tiltakoztak emiatt. Elsősorban amiatt panaszkodtak, mert az idegenek szemeteltek a környéken és a közeli boltoknál, vagy a parkokban tanyáztak. A rendőrök szerint sem szabálysértést, sem bűncselekményt nem követtek el. A válságstáb ülését követően, szeptember elsejétől a város peremén, az Érsekújvári Járási Tűzoltó Parancsnokságudvarában várakoznak a menekültek, rendőri felügyelettel. Az ipari negyedben korábban a megengedett sebesség 70 km/óra volt, most már a helységnév táblától 50 km/óra. A belügyminisztérium az idegenrendészet kihelyezett részlegét három irodai konténerben nyitotta meg. A legtöbb menekült Szíriából való és több mint egy hónapja úton van. Törökországot, Görögországot, Szerbiát és Magyarországot emlegették útvonalként. Korábban asztalokat, padokat állítottak fel a tűzoltóság udvarában egy nyitott sátorban.