23 évet kapott a férfi, aki megfojtotta barátnőjét, és kivágta a szívét
2024. 10. 03., cs – 08:52
Jozef Hanuska, vagyis „Jožko, a szakács” brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg párját.
Jozef Hanuska brutálisan meggyilkolta élettársát, Patriciát. Fojtogatni kezdte, majd testének egyes részeit felvágta, szerveit – köztük a szívét – eltávolította. A nő ekkor ugyan már nem volt eszméleténél, de még élt. Egyesek szerint a szerveket el akarta fogyasztani, ügyvédje azonban cáfolta ezen feltételezéseket.
A 48 éves Patríciát január 4-én találták meg a rendőrök a pozsonyi Prievozská utcában lévő lakásában. A hír az egész országot megrázta, mivel kiderült, a nővel kegyetlen módon végeztek, szerveit a teste mellett találták meg egy vödörben.
Jozef Hanuska a bíróságon elismerte, hogy Patríciával a végzetes napon nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak, és ezután összevesztek. Szavai szerint dührohama során mindkét kezével megragadta barátnőjét, és fojtogatni kezdte.
A férfi október 2-án ismét bíróság elé állt, a szenátus végzése szerint 23 évet kell rács mögött töltenie. Az ítélet nem jogerős, Hanuska ugyanis fellebbezett a döntéssel szemben.
(čas)