Nagy Csilla érdeklődése a kerámia iránt nem teljesen új keletű: rövid időn belül ez a második tárlata, melyen belül főszerephez jut a kerámia mint alapanyag. A tavalyi év végén nyílt Kifakuló föld című, Szőke Erikával közös kiállítása. A két alkotó különféle technikákkal és eljárásokkal közelített a monokultúrás mezőgazdaság tanulmányozásához, azt vizsgálva, hogy a modern mezőgazdasági termelés hogyan vezet a természet sokszínűségének eltűnéséhez.

Nagy Csilla munkájában ekkor jelent meg a kerámia. Az alapanyag a témával kapcsolatosan már csak azért is izgalmas, mivel használata a mezőgazdaság kezdeteire tett utalásként értelmezhető. A kerámia abban az időszakban tűnik fel, amikor az ember elkezdte gyűjtögetni a magvakat, a különféle terményeket: a tárolás, csakúgy, mint az étel főzésének szükséglete, kulcsszerephez juttatja az edényeket. Nagy Csilla az ember letelepedésének időszakát kezdte tanulmányozni, és ekkor vált számára fontos motívummá a mezőgazdaság és a patriarchátus kezdeteit szimbolizáló edény. A tavalyi tárlat tehát archaikus időkre reflektált azzal a szándékkal, hogy modern életünket érintő problémákat vizsgáljon: az alkotók számára sokkal inkább problematikus, mintsem romantikusan idealizált az ember és a természet viszonya.

Az a tárlat igazán erős hatást gyakorolt a látogatóra – ebben fontos szerepet játszott a kiállítótér is, mely az archaikus időszakkal összefüggő jelentésréteget hangsúlyozta ki (a helyszíne az At Home Galéria, azaz a somorjai zsinagóga volt). Nagy Csilla aktuális egyéni kiállításának szintén egy olyan tér szolgáltat helyszínt, mely ezt a hatást képes felerősíteni. A kiállítóhelyszín felénk talán kevéssé ismert – a szlovák képzőművészet történetének azonban fontos pontja.

A Pöstyéntől nem messze található Moraván (Moravany nad Váhom) kastélyának alapjait a középkorban tették le, jelenlegi kinézetét egy barokk stílusban kivitelezett átépítéssel kapta meg a 16. század végén. A kastély jellegzetes díszítőeleméről ismert: a homlokzat magasítására szolgáló mellvédszerű fal az egész épület tetőperemén végigfut – az egyik legszebb kastélyról van szó a térségben. Sok éven át a Szlovák Képzőművészek Otthonának adott helyet, miközben a nemzetközi képzőművészeti szimpóziumok gyümölcseiként készülő plasztikák a kastély körüli angolkertben gyűltek. A kastélyt a kétezres években azonban be kellett zárni a nyilvánosság előtt, a szimpóziumok megszűntek: a romos állapotba jutott épületnek nem sokan adtak esélyt. A műemléknek azonban szerencséje volt: egy tulajdonosváltást követően megkezdődtek a felújítások, sőt az új tulajdonosok azt is megígérték, hogy visszahozzák az épület képzőművészethez kötődő történetét. Mivel látták, hogy a teljes felújítás hosszú időt vesz igénybe, a kastélyt félkész állapotban, galériaként nyitották meg. Jelenleg váltakoznak a kiállítások és a felújítási munkálatok időszakai.

Aktuálisan három tárlat látogatható a kastélyban. Lucia Oleňová olajfestményeit és akvarelljeit a földszinten nézhetjük meg, Nagy Csilla objektumai két emeleti termet töltenek meg. A harmadik, Multi – layer Plein – air című kiállítás a Pozsonyi Képzőművészeti Egyetem szeptemberi, a kastélyban tartott szimpóziumának terméseit mutatja be. Az alkotásokat nézegetve bejárhatjuk a teljes épületet – és egy több évszázados, éppen felújítás alatt levő épületet bejárni, jegyezzük meg, önmagában is különleges élmény. Antik bútorok és vadásztrófeák mellett sétálunk, néhány terem nincs bevakolva, sőt van, ahol éppen leverték a vakolatot, vagy pedig a padlót cserélik.

Nagy Csilla kerámiaobjektumai olyan teremben kaptak helyet, ahol a falok éppen vakolásra várnak. A festékrétegektől megszabadított ódon falak archaikus hangulatot árasztanak, a magas kastélyablakokból árad be a napfény: adott is a közeg hangulata, mely abban segít, hogy a szemlélő figyelme az alapelemekre összpontosuljon – az életet adó fényre, a kristálytiszta levegőre. Ebben a közegben a romboló emberi tevékenység mementójaként elevenednek meg a szupergyomok, Nagy Csilla alkotásai, amelyek a monokultúrás mezőgazdálkodás, a haszonnövények nemesítése, a vegyszerek használata következményeként árasztják el természeti környezetünket.

Nagy Csilla ezúttal még részletesebben merül el a kerámiaedények formai és funkcionális elemeiben. Neolitikus, illetve későbbi korok rituális edényeit tanulmányozta, többek között az úgynevezett sue edényeket, melyeket a japán kultúra használt, és az ókori görög kultúra kernos edényeit. A kernos edények jellegzetessége, hogy apró poharakból, tálacskákból állnak össze, melyeket az ókori görög edénykészítők körkörösen kapcsoltak egy nagyobb tál szélére. Nagy Csilla objektumain ezek az apró részletek az archaikus kultúra és a mai kor összefonódását tematizálják: az edények részletei egyben az invazív növények szárra kapcsolódó magjaira emlékeztetnek, melyeket talán már a következő szélfuvallat szór szét a tájban.

A címadó „negatív érték” kifejezés az amerikai geográfus és szociográfus, Jason W. Moore-tól származik. Moore szerint a kapitalista mezőgazdasági termelés olcsó forrásnak tekinti a természetet, valóban azonban nem képes létrehozni egy új, valóban termékeny mezőgazdasági modellt. Részben az éghajlatváltozás hatásának tudható be, hogy az elmúlt néhány évtizedben az értéktöbblettől, tehát az olcsón megtermeltélelmiszertöbblettől társadalmaink egyfajta negatív értékig jutottak el.

Nagy Csilla számára az invazív növények, melyeket csupán gyomokként emlegetünk, a lázadás és a kapitalista gyakorlatokkal szembeni ellenállás szimbólumai – a mezőgazdasági termelés azon részei, melyek képesek a rendszert felborítani. Számunkra pedig figyelmeztető jelképek: ha nem vagyunk képesek ezekre a jelekre reagálni, megállíthatatlanul sodródunk a klímakatasztrófa felé.