Első körben úgy néz ki, szlovákiai magyar szempontból most egy, a második verzióra hasonlító időszak jön. A szakértői kormány extravagáns magyar reprezentációja (miniszterelnök, miniszterek) után a végrehajtásba ezúttal nem került egyetlen itteni magyar sem, még államtitkári szinten sem. A parlamentben változatlanul nagyon kevés magyar képviselő van, elszórva, többen közülük pedig kimondottan jelezték is, hogy nem kívánnak nemzetiségi kérdésekkel foglalkozni. A parlament kisebbségi bizottságának alig van nemzetiségi tagja. A kisebbségi kormánybiztost visszahívták, e sorok írása idején nem is neveztek a helyére új embert. Ilyen helyzetben a jogkiterjesztésre nagyon kicsi az esély. Nem lesz kisebbségek jogállását szabályozó törvény – a kormányprogramban legalábbis nem szerepel, és nem is látszik, ki lenne a gazdája. A programból az olvasható ki, hogy a negyedik Fico-kormány azt a jogszintet szeretné tartani a nemzetiségek terén, amely most létezik. Fontos lesz azonban odafigyelnünk arra, hogy – szándékosan vagy véletlenül – ne csorbuljanak a jelenlegi jogaink.

Fontos, hogy megnevezzük és megpróbáljuk megóvni azokat az államigazgatási pozíciókat és intézményeket, amelyek ma a kisebbségek pártján vannak. Ebben a helyzetben ugyanis, magasabb szintű pozsonyi képviselet nélkül, stratégiai jelentőségűvé válnak a nemzeti kisebbségek – és ezen belül a magyarok – szempontjából.

Az egyik „harctér”, ahol lassan el is kezdhetjük kialakítani a védelmi állásokat, a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA). A kormány jelezte reformszándékát az alap terén, annak tartalma ma nem tudható. Hallani viszont, hogy potenciálisan korlátoznák az alulról választott, kisebbségeket képviselő bizottságok erejét, ami komoly visszalépés lenne a kulturális önkormányzatiságban. Ma nem világos a kisebbségi kormánybiztosi hivatal sorsa. Jogköreit tekintve ez a hivatal az elmúlt évtizedben elhalványult, de ettől még fontos szerepet tölt be a kisebbségvédelemben. Ha a kormány hosszú távon nem foglalkozna ezzel a hivatallal, nem töltené be a kormánybiztosi pozíciót, az tovább degradálná a kisebbségvédelmi intézményrendszert. Vannak további olyan kormányzati intézményeink, amelyek működése stratégiai fontosságú a magyarság szempontjából, ilyen például a kormány Kisebbségi Bizottsága, vagy az oktatásügyi minisztérium nemzetiségi főosztálya. Ezekre is oda kell figyelnünk.

Ezek azok a ma is létező intézmények, amelyek releváns pozsonyi politikai képviselet nélkül is működnek, és próbálnak valamiféle támaszt nyújtani a hazai kisebbségeknek, beleértve a magyarságot. Ha egy jobb széljárásban új törvényjavaslatokat kell írni (kellett volna…), akkor rosszabb időben arra kell koncentrálnunk, hogy védjük és támogassuk ezeket a hídfőállásokat.