Lassan látszik már, mikor fejeződhet be a Szent András-bazilika felújítása
2023. 12. 20., sze – 14:37
Az idei ősz végére végetért a lassan 270 éves templom szentélyének renoválása. Többek közt várat még magára a 18. századi freskók restaurálásának befejezése, és sort kell keríteni majd az orgona rendbetételére is.
Aki az elmúlt másfél évtizedben rendszeresen figyelte a Komárom egyik legfőbb jelképét jelentő Szent András-bazilikát, az megszokhatta, hogy folyamatosan zajlott körülötte a munka. A külseje még 2008 és 2018 között újult meg, egy ideje pedig a belső térben is komoly tevékenység zajlik, amely avatott restaurátori, műemlékvédelmi és művészettörténeti szaktudást igényel. Ennek az egyik leglátványosabb eredménye a szentély rendbetétele. Az összhatás itt magáért beszél: a hófehér, de díszes felületű falak látványát az oltár mellett az ízléses megjelenésű ajtók és ablakok teszik még változatosabbá – miközben a mennyezet freskói „nyitottá” teszik a felső részt a mennyei világ ábrázolásával. Monumentális, mégis visszafogott barokk pompa ez. A restaurálás mellett itt és a főhajóban is kicserélték a villanyvezetékeket és a világítást, így nem maradt el a „világi” infrastruktúra modernizálása sem.
A szentély javítására két éve még a Magyarország által meghirdetett templomfelújítási program keretében kaptak pénzt – egészen pontosan 500 ezer eurót. Még zajlik a négy díszes márvány ajtótok felújítása, de ez az eddigiekhez képest már gyakorlatilag nem zavarja a bazilika rendes működését. A szentély terében két restaurátor, Juraj Puškár, Ján Hromada vezetésével zajlottak a munkák. „A műemlékvédők a feltárás alapján tudták, hogy az egész szentélyt freskók borítják, amelyek a dán Carl Frederik Sørensen művei. Csupán a középső ovális rész nem volt lefestve. Első körben nem tartották szükségesnek a restaurálást, ám amikor elkészült a dokumentáció, s látták, milyen kiváló állapotban vannak a freskók, akkor felülírták a saját döntésüket. Mégiscsak restaurálni kellett őket, s ezért húzódott el egy évvel a szentély javítása. 330 négyzetméternyi freskóról van szó” – magyarázta lapunknak Kiss Róbert esperesplébános, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke. Emiatt további 120 ezer euróra volt szükségük, amelyet az egyház végül saját költségén oldott meg.
A két földrengést és egy nagy tűzvészt is túlélt bazilika felújításáról mára már elmondható, hogy gyakorlatilag egy nemzetközi összefogás segítségével valósul meg: a Magyarország és Szlovákia által biztosított összegek mellett a költségeket Nagyszombati Főegyházmegye saját forrásból is állja. A 18. század közepén épült bazilika belterének nyugati oldalára 700 ezer eurót kaptak a szlovák kormánytól, 220 ezret tesz ki az önrész, további 180 ezret pedig még elő kell teremteni valahonnan. Valószínűleg a keleti oldal is ugyanennyi összegbe fog kerülni. Ha néhány év belül ezzel is elkészülnek, akkor a főhajó Franz Anton Maulbertsch által festett freskói újra teljes pompájukban fognak ragyogni.
Ha mindezt sikerül befejezniük, adódnak még további feladatok is. A mellékoltárokat és a szószéket legalább szakszerűen meg kell tisztítaniuk, ám az értékük miatt ehhez is szaksegítségre lesz szükség. Végül néhány éven belül sort kéne keríteni az 1864-ben Carl Friedrich által összeállított értékes orgona rendbetételére is, amely előreláthatólag 4-500 ezer euróba kerülne. Kiss Róbert azonban bizakodó, áthidalhatónak látja az összes, esetleg még felmerülő akadályt. Ahogy fogalmazott, már látni vélik, mikor ér véget a Szent András-bazilika teljeskörű felújítása.