Search by category:
Egyéb kategória

Egy-két szlovmagy összehajol

Egy-két szlovmagy összehajol
Sánta Szilárd
2021. 11. 06., szo – 07:47

2021. november 7., vasárnap – 15:00
Friss ikon
Off

Törzs

És tényleg, megint arról beszélünk, hogy a felvidéki magyar politikusok mást sem tettek, csak tülekedtek a vályú (vagy hogy pontosabban idézzünk: az államalkotó nemzet kukája) körül? Ráadásul még pirospozsgásak is?

Mi az, hogy a katalánokhoz meg a baszkokhoz hasonlítgatsz minket? Hát persze, hogy nem vagyunk olyanok! Hogy is lehetnénk? És hogy félünk? Komolyan azt kéred számon rajtunk, miért nem feküdtünk mindannyian keresztbe az úton, amikor jöttek, hoztak-vittek, vettek, akármi…? Epét hányni könnyű. Megmondani a vulgártutit. Egyszerűsítve kinyilatkoztatgatni. Csak hát: a realitás.

Perlekednénk Soókyval, de nem nagyon lehet. Egyrészt, mert a szerző jó másfél évvel ezelőtt itt hagyott minket – meg ezt a szöveget. Ezt a vélhetően-tudhatóan utolsó, színpadra szánt szöveget, amely Assziszi Szent címmel a Dialóg nonprofit szervezet produkciójában került színre, és most (időnként) a Komáromi Jókai Színház Benkő Géza Stúdiószínpadán látható. Érezhetően, tételezetten összegzés, utószó, búcsúzás a darab. A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd, az Egy disznótor pontos leírása és A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti alkotta monodráma-trilógia után Soóky László búcsúja tőlünk, és a mi búcsúnk Soókytól. Már csak ezért is illik meghallgatni, meghallani a szavait.

Másrészt pedig – illik, nem illik ide vagy oda –, egy idő után azon vesszük észre magunkat, hogy nincs vitázhatnékunk a szerzővel. Mert Soóky egyes tételeibe ugyan bele lehet kötni, de az az összkép, amit tükörként az arcunkba tol, az bizony éles és pontos. Hála az égnek, hogy a rendezőnek és a szereplőknek köszönhetően hol önfeledten, hol kissé feszengve, de könnyezve röhöghetünk a saját nyomorunkon. Ha úgy tetszik, annak a közösségnek az állapotán, amely végletes aránytévesztésben él és szemléli önmagát: miközben bokrétának véli magát a világ kalapján, a fennmaradás elemi feltételeinek sem tesz eleget.
Soóky persze keserű, ironikus, vicces, keserűbb, szarkasztikus, még keserűbb – Telihay Péter, az előadás rendezője viszont talált egy remek, működő formát, hogy mindezt ne maró lúgként küldje le a torkunkon. A tér, ahova bevezet bennünket, egyszerre idézi a polgári kabarék, a kortárs stand-upok meg az örök érvényű dáridók miliőjét, az előadás pedig mindegyik műfaj eszköztárából szuverén módon kölcsönöz is ezt-azt. Ez itt a szlovákiai magyar vircsaft. A nagy (ejtsd: kis) szlovákiai magyar hakni. Ahol, ha klasszikusan értelmezzük a nézői szerepünket, helyet foglalhatunk a széksorokban, de ha bátrabbak vagyunk, a színpad előterében elhelyezett kis asztaloknál is letelepedhetünk. Bor, szódavíz ingyen; a legrosszabb, ami történhet velünk, hogy nekünk szegezik a kérdést, ugyan, ismerjük-e a felvidéki magyar himnuszt. Ahol Klaudia, a főszereplő asszisztense (Molnár Xénia) leharcolt dizőzöket és szlovmagy kultúrfelelős asszonyságokat egyszerre megidéző bájjal tesz eleget a feladatainak. Ahol az összetákolt pódiumon Assziszi Szentünk (Culka Ottó) – úgy is mint megélhetési szent, a Jednotában csak művész úr –  zúgó géptapsra jelenik meg. Aztán ripacskodik egy kicsit, meg elkomolyodik, ki- és beszól, kérdésekkel jön, hol válaszol, hol elhallgat, rárippant egyet, kikacsint, aztán énekel, imitál, karikíroz, parodizál, figuráról figurára vált… Hangsúlyozottan produkciót nézünk, amely hangnemből hangnembe csúszik; mire elmélyül, már jön is egy fricska: nem kell ezt vérkomolyan venni, csak tréfálkozunk itt, egymás között. Így könnyebb, nem igaz?

Szokás mondani, hogy a színház az élet tükre. Az Assziszi Szent Telihay Péter rendezésében kivételesen pontos tükre a szlovmagy létezésnek. Összejövünk, összehajolunk, értjük egymást, értjük a bennfentes poénokat. Egy bő órán át együtt, egy hullámhosszon vagyunk. Egyfajta öröm, valami jó érzés is bimbózni kezd bennünk: van itt minden, kérem, szlovákiai magyar kabaré, szlovákiai magyar dáridó, még David Attenborough is beszél rólunk. Ez nem semmi. Ez valami. Vagyunk. Aztán persze ennek is vége, leoltódnak a fények. Elhallgatunk, hazamegyünk. Ki-ki hova.

Culka Ottónak azért járna az a lovagkereszt. A Kicsiny falum, ott születtem én… és a Kombiné, kombiné… példátlanul erős értelmezéséért és művészileg hiteles tolmácsolásáért.

A Dialóg nonprofit szervezet előadása
Rendező: Telihay Péter
Szereplők: Culka Ottó, Molnár Xénia

Cím
Soóky László: Assziszi Szent (abszurd játék) 

Bevezető

Nem lehet megállni, hogy ne vitatkozzunk Soókyval. László, mi van, hát karóval jössz ránk? Ráadásul rögtön a nagy felvidéki magyar rengeteg erdőben kivágott fából gatterelt karókkal meg majomkenyérfából készült, idegenszívű karókkal?

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Lakatos Krisztina

Read More

Post Comment