Mert erre bizony karriert lehet építeni, főleg amióta sokan „a gasztronómia is kultúra” jelmondattal kérnek támogatást kajára-piára fókuszáló, háttérzeneként koncerteket is kínáló fesztiválokra, rendezvényekre, és amióta a plázamozikban szinte kötelező a popcorn-kóla kombó.

A büfét ügyesen működtetni nagy művészet, legalább akkora, mint színpadra vinni a Carmina Buranát vagy más háttérzenét. A Magyar Állami Operaház főigazgatója szerint például milliókat hozhat a felvonások közti büfészünet. Akinek nem jön ki a matek, vizsgálja meg az ottani árakat: egy kávé 1040 forint, egy deci bor 2000 (abból a fajtából, amelynek palackját a boltban 860 forintért árulják). Ha Carl Orff nak lett volna fi karcnyi üzleti érzéke, eleve hosszabbra írja fő művét, nem egyórásra, amivel ugyebár nehezen lehet büfébevételt termelni, hiszen a nézők az elején beülnek, a végén hazamennek, és otthon esznek-isznak, vagy a környező vendéglátóipari egységekben verik el a pénzüket. Feltéve, hogy maradt még a 9000–17 000 forint között mozgó operajegyek megvásárlása után.

A főigazgató szerint a fogyasztásból származó haszon az operai dolgozók anyagi helyzetén hivatott javítani. Ez is milyen szép mondat, magam sem tudtam volna szebben megfogalmazni, főleg annak tudatában, hogy az operai dolgozók március közepétől sztrájkra készülnek, mert szeretnének legalább annyit keresni, mint egy bolti eladó az Aldiban.

Lám, így kell megnyugtatni őket és persze a felháborodott közvéleményt. De azt is hozzá kell tenni szigorú hangnemben, hogy a házon belüli dolgok szétkürtölése károkozásnak számít. Vagyis a Carmina Burana rendező-karmestere rosszul tette, hogy a Facebookon háborodott fel, amiért főnöke egy SMS-ben közölte vele, hogy legközelebb félórás szünetet kell beiktatnia. Bogányi Tibor erre nem volt hajlandó, mert ez a zenemű fokozatosan építkezik, az előadás látványvilága is ezt a gradációt szolgálja, és öt éve fut sikerrel. Azért írtam le a renitens művész nevét, mert vélhetően utoljára olvashattuk az operaházi repertoárral kapcsolatban – ha csak a bírósági hírekben nem találkozunk majd vele ebben az összefüggésben.

Miklósa Erika, az előadás szólistája is reagált, szerinte nem a büfének van operaháza. Szóval az ő sorsa is kérdéses, főleg annak fényében, hogy tavaly ő is indult a főigazgatói posztra kiírt pályázaton. A bizottságnak tetszett a művésznő koncepciója, másodikként végzett, rögtön Kesselyák Gergely karmester után, aki maximális pontszámot kapott. Az illetékes miniszter mégis az addigi főigazgatót, Ókovács Szilvesztert nevezte ki ismét, aki azonnal ki is rúgta fő riválisát. Ősszel pedig a büfét üzemeltető céget is kirúgta, hiába lobogtatták a sok évre szóló bérleti szerződésüket. Így a szünetekben termelt bevétel most már teljes egészben az operaház kasszájába folyik – ez magyarázza, miért pont most, öt év után vágatta ketté a főnök a Carmina Buranát.

A nézők helyében én bojkottálnám az evés-ivást a szünetben, vinnék magammal nápolyit és kólát, ha nem lesz motozás a bejáratnál, és inkább a mosdó előtti sorba állnék be, ha nem teszik fizetőssé…