A pozsonyeperjesi alapiskolában tanítasz. Milyen projekten dolgoztok?

Egy tanösvényt, vagy ha úgy tetszik, ökoudvart készítünk a gyerekeknek. A szülői szövetség pályázott, a DunaVit – Dunamenti Tájvédelmi Társulat pedig a szakmai háttérről gondoskodik. Mi a tanösvény tartalmi részét készítjük, az információs táblákat és a fotókat. Van már ökotanterem, rovarhotel, padokat helyezünk ki, fákat ültetünk. Próbálom élményszerűen megmutatni a gyerekeknek az állatvilágot és a környezetet.

Melyek azok az élmények, amelyek meghatározók voltak a pályád és az életutad szempontjából?

Az ezredfordulón kezdtem el fotózással foglalkozni. Az akkori egyszerű felszerelésemmel nem tudtam nagyobb célpontokat, madarakat, emlősöket fotózni, hiába vágytam rá. Ezért fényképeztem a rovarokat, békákat, gyíkokat. Ma már úgy gondolom, fontos megmutatni a méhet, a darazsat, az apró élőlényeket. A technika fejlődése is sokat jelentett, a drónozásnak köszönhetően egészen más perspektívából mutathatom meg a tájat. De a legmeghatározóbb a kint lét, maga a fotózás, az izgalom.

Több mint húsz, a természetben töltött év után is jelen van az izgalom?

Nevezzük inkább egészséges várakozásnak. Azon izgulok, hogy milyenek lesznek a fények, mi történik majd kint. Nem szeretem ugyanis túlságosan előkészíteni a terepet. Mindig adok esélyt a véletlennek. Amikor a természetben vagyok, belefeledkezek az élménybe, belemélyedek a megfigyelésbe.

Fotóidon leginkább a csallóközi vizes élőhelyek és azok lakói jelennek meg. Van kedvenc fotóhelyed?

A Dunánál és holtágainál van néhány olyan hely, amely igazán kivételes témákat kínál. Előfordul, hogy egy adott élőhely történetére összpontosítok, mondjuk a levonuló árvíz után ott rekedt halakat összegyűjtő madárseregletre. De olyan is van, hogy spontán megörökítek egy témát. Én döntök.

Tanúi vagyunk a környezetünk folyamatos és gyors változásának. Van olyan történet, amit már nem tudnál lefotózni, mert megszűnt, vagy teljesen átalakult az az élettér?

Van olyan hely, ahova szeretek visszajárni, de egyre kevésbé alkalmas a fotózásra. Folyamatos változások zajlanak a Duna mellett is, a terület vizet veszít, kiszárad, másrészt a gazdasági erdőket gyors egymásutánban húszévente kivágják, majd újratelepítik. 

Az ilyen hatások miatt megváltozik a táj, és tanúi vagyunk az élőhelyek elvesztésének.

 Csak kevés élőlény képes alkalmazkodni a gyors változásokhoz. Ez természetesen a fajgazdagság felhígulásához vezet.

Alkotás közben tudatosítod, hogy olyan dolgokat mutatsz meg, amelyeket az átlagember nem venne észre?

Néha igen. De sokkal inkább az érint meg, hogy olyan pillanatokat is sikerül lencsevégre kapnom, amit még én sem láttam. A könyvek nem írnak le mindent, a dokumentumfilmek is erősen torzítanak néha. Lenyűgöz, amikor olyasmit fotózok le, amivel még én sem találkoztam. Nagyon szívesen mutatom meg másnak is ezeket a jelenségeket, hiszen azt vallom, hogy a fotó ez egyik legerősebb kommunikációs eszköz. A fotókkal információkat közlök, és ezzel elősegíthetem a természet védelmét. De egyben kielégíthetem azt a belső igényt is, hogy láttassam magamat, munkámat a világgal.

Könyveid átfogó képet mutatnak a tevékenységéről. Hogyan éled meg az alkotási folyamatnak ezt a részét?

Szeretek kísérőszövegeket írni a fotókhoz, a megjelent könyvek a legszemélyesebb megnyilvánulásaim. Élvezem az anyagok előkészítését, a szövegírást. Korábban egy évet próbáltam felölelni a könyvekben, most más lehetőségek is foglalkoztatnak.

Képeiden láthatjuk a Kárpát-medencei természet legapróbb lényeit, vízimadarakat, vadon élő állatokat, de fotóztad már a Duna egyes szakaszait is. Mi a kedvenc témád?

Nincs ilyen. Inkább a természetben rejlő kapcsolatokat és összefüggéseket szeretném bemutatni. Ez lehet egy közönséges rovar és az, hogy létezése mit jelent a többi fajjal való együttélésben. Vagy egy élőhely, amely eltartja az állatok sokaságát. Inkább jeleneteket, folyamatokat, szerepeket mutatok meg.

Mint a szapi mocsárról készült fotósorozatban, ahol élőlények meglepő sokasága várta. A másik véglet viszont talán a ki-kiszáradt, helyenként felbukkanó Barcs folyó, mint az élet megszűnése.

A Barcs a Csallóközt átszelő régi folyók egyike, amelyek a Duna egykor jóval gazdagabb szárazföldi deltáját alkották. Ma már csak elvétve van jelen a tájban, de fentről egészen más perspektívát mutat. Egyes részeiről nem is gondolnánk, hogy egykor egy folyó volt, azonban a magasból kirajzolódik a medre. Tragikus témának is vehetnénk, pedig lehetőségként kellene rá tekinteni. Lehetőséget kínál arra, hogy revitalizálhassuk.

Látsz erre reális esélyt a mezőgazdasági földek uralta kultúrtájban?

Igen, látok. Vannak még műveletlen területek, és a természet tudja magát a legjobban segítség nélkül meggyógyítani olyan formában, ami a legalkalmasabb. Viszont a Barcs nyomai már olyan vékony sávok a tájban, amelyeket óvni kell, hogy ne legyenek teljesen kitéve a gazdasági nyomásnak. Mindig úgy tekintek az egyes szakaszaira, mint itt maradt természetes szigetekre, amelyek biokorridorként szolgálnak, helyet adnak az állatok vándorlására, a madarak vonulására, és a beporzók szempontjából is igen fontosak.

A vizes élőhelyek körül forog a beszélgetésünk, miért ez a téma áll hozzád a legközelebb?

Talán azért, mert az erdészeti középiskola elvégzése után a Duna mellett kezdtem el dolgozni fakiadóként. Ott találkoztam először az ártéri erdőkkel. A folyók és mocsarak jelene és múltja is foglalkoztat. Azon kívül, hogy honnan indul és hová folyik, arra is kíváncsi vagyok, hogy hogyan változik a folyása, hogyan változtatta meg az ember, és hogyan él együtt vele. A Diverse Danube projekt keretében pedig bemutathatom a Duna legfontosabb élőhelyeit, biodiverzitási gócpontjait, a védett területekre és a szigetek élővilágára fókuszálva.

Az emberi beavatkozást is megmutatod?

A természetből már nem tudjuk kivonni az embert, ott vagyunk mindenhol, és hatással vagyunk a természetre. Eleinte azt akartam, hogy csak a vad táj jelenjen meg a fotóimon, de már nem ez a jellemző rám. Nem elég megmutatni, hogy valami szép, egy fotóval ugyanis jobb, nagyobb célokat is el lehet érni.

Hétről hétre a Vasárnapban is megjelennek a fotóid. Mit láthatnak az olvasók?

Az elsődleges célom mindig az, hogy egy képnek legyen hangulata. Próbálom majd ötvözni a témákat, és bízom benne, hogy a végén kialakul az olvasókban egy egységes kép, ráismernek az összefüggésekre és értelmezni tudják majd a kapcsolatokat.