Bemutatták az idei Komáromi Napok programját
2024. 03. 21., cs – 16:38
A felvezető programokat is beleszámítva csaknem két és fél héten át zajlanak majd a legkülönfélébb események a Komáromi Napokon.
A két Komárom polgármesterei, Keszegh Béla (független) és Molnár Attila (Fidesz) a Monostori hídnál található látogatóközpontnál fedték fel a leplet az idei rendezvénysorozatról. „Ez tényleg egy olyan, Észak-Komárommal közös kulturális rendezvényünk, amit most már országszerte, sőt talán az európai térségi szinten is elismert fesztivállá nőtte ki magát” – minősítette Molnár a Komáromi Napok egészét, amely szerinte leginkább az összetartozásról szól.
Noha a program hivatalosan csak április 26-án kezdődik, már április 20-ától számolhatnak az érdeklődők némi felvezetéssel. Az első ilyen esemény az Európai Borlovagrend felvonulása lesz Dél-Komáromban. Ami a hivatalos kezdést, vagyis 26-át illeti, a közös képviselő-testületi ülés színhelye ezúttal a Tiszti Pavilon díszterme lesz, itt adják majd az önkormányzatok díjait. Molnár Attila elmondta, ezen a napon nyitják meg a nagyközönség előtt ténylegesen is a nagyobb felújításon átesett Igmándi erődöt.
Összességében városszerte folyamatosan kulturális események és sportrendezvények követik majd egymást. A zenei programok helyszíne ismét a szokásos helyen, a Jókai ligetben lesz az első naptól kezdve egészen május 1-ig. Az ígéretek szerint a kicsiktől az idősekig mindenki megtalálja majd a neki megfelelő zenét. Az ismertebb fellépők között megtalálható Charlie, a Beatrice, a P. Mobil és a Republic is. Ezt követi majd május 3-a és 5-e között az Erődfeszt a Monostori erődben, ahol például a Tankcsapda koncertjére is sor kerül majd.
Keszegh Béla többek között arról beszélt, a Komáromi Napokhoz kapcsolódóan kezdi meg működését az Újvár kaszárnyájában létrehozott új turisztikai központ, amelynek nyitó rendezvénye a komáromi hajógyárról szóló kiállítás lesz. Keszegh hozzáfűzte, ugyanúgy tartalommal szeretnék megtölteni a központi erődöt, ahogyan azt a várrendszer magyarországi részeiben is láthatjuk. A zenei kínálat terén a magyarok mellett szlovák előadókra is, lehet számítani Észak-Komáromban.
Keszegh elmondta, mivel már tavaly is helyszűkével küzdöttek, ezért folyamatosan bővíteni szeretnék a Komáromi Napok által lefedett területet. Nagy hangsúlyt fektetnek majd a fesztivál környezettudatos jellegére is a hulladékszelektálás révén. A szlovákiai oldalon a borászatok közül külön kedvezményekben részesítik majd Hengerics Pétert, akinek nemrég leégett a gazdasága. A gyerekeket a vár parkolójában vidámpark várja majd, illetve a Tiszti Pavilonon belül is folyamatosan gyerekprogramok lesznek.
Május 1-e Észak-Komáromban is kiemelt nap lesz, ekkor kerül majd sor a népművészet ünnepére a Tiszti Pavilonban. Ugyanezen a napon lesz a 48. nemzetközi futóverseny is a két város között, amelyre a korábbi tanulságokból okulva még aznap is be lehet majd nevezni.