Belgium 100 millió eurós támogatást küld Ukrajnának vadászrepülőgépei karbantartására
2024. 03. 29., p – 18:09
A belga kormány jóváhagyta az Ukrajnának szánt 25. katonai segélyezési tervet, amely 100 millió eurós segélyt tartalmaz az ukrajnai F–16-os vadászrepülőgépflotta karbantartására – jelentette be pénteken Ludivine Dedonder szövetségi védelmi miniszter.
Belgium az úgynevezett „F–16-os koalíció” része, amely 13 országot tömörít Dánia, Hollandia és az Egyesült Államok vezetésével, azzal a céllal, hogy elősegítse Ukrajnának létrehozni a vadászgépeken alapuló jövőbeli légierejét.
„Belgium a kezdetektől fogva elkötelezte magát e koalíció mellett” – emlékeztetett a miniszter sajtónyilatkozatában.
„Az ukrán technikusok képzését már megkezdtük az F–16-os flotta üzemeltetési karbantartására, és Dániában folyamatosan részt veszünk a leendő pilóták kiképzésében. A belga honvédelem továbbra is támogatni fogja Ukrajnát a területének visszaszerzéséért és lakosságának védelméért folytatott harcában” – tette hozzá a védelmi miniszter.
Tavaly októberben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök brüsszeli látogatása során a belga kormány ígéretet tett arra is, hogy 2025-től belga F–16-osokat bocsát Ukrajna rendelkezésére.