Falvanként változik a részvételi arány a Komáromi járásban
2024. 04. 06., szo – 15:28
Noha járási szinten összességében úgy tűnik, hogy az államfőválasztás második köre jobban megmozgatja az embereket, mint az első, a községek szintjén nem mindenhol ez a helyzet.
Paton, Szlovákia legdélebbi településén sikerült úgy felkeresnünk a községi hivatalban található szavazóhelyiséget, hogy csak futólag láttunk egy távozó családot az ottartózkodásunk elején. A választási bizottság részéről azt mondták lapunknak, a részvétel eddig alatta marad az államfőválasztás első fordulójában tapasztalt érdeklődésnek. Érdemes hozzátenni, két hete Paton a falvak átlagához képest sokan (44,3%) járultak az urnák elé.
A patihoz hasonló helyzet tapasztalható a szomszédos Izsán is. Ott 14.30 környékén 21,05%-os részvételről számolt be érdeklődésünkre Domin István polgármester, ami egyébként szerinte sokkal alacsonyabb az első körhöz képest.
Van, ahol nagyjából ugyanolyan részvételi arányt tapasztalnak koradélután, amilyet két hete is. Ezek közé tartozik Karva a helyi választási bizottság információi alapján – vagy mint ahogy azt Csóka Lajos polgármester az Új Szóval közölte, Nagykeszi is.
Nemesócsán mindezzel szemben magasabb fokú érdeklődés tapasztalható. 14.00 után Válek Iván polgármester lapunkkal közölte, már több mint 200-an leadták a voksukat. Az első fordulóban egyébként 424 nemesócsai választó élt a jogával, ami 22,4%-os részvételnek felelt meg.