Fülöp belga király: aggódom az uniós intézményekbe vetett hit elvesztése miatt
2024. 04. 10., sze – 20:21
A demokrácia és a szabadságjogaink védelmének magától értetődőnek kellene lennie, viszont én aggódom az uniós intézményeinkbe vetett hit és bizalom elvesztése miatt, és amiatt, hogy az autokrácia teret nyer a világban – jelentette ki Fülöp belga király szerdán Brüsszelben az Európai Parlament plénumához intézett beszédében.
„Minden eddiginél nagyobb mértékben kell dolgoznunk azon, hogy értékeinket egységesen védjük meg az unión belül és kívül egyaránt” – hívta fel a figyelmet a belga uralkodó. Mint mondta, az uniós szakpolitikáknak a polgárok legfőbb aggodalmaira kell hatékony választ adniuk, és ehhez magukat a polgárokat is szorosabban be kell vonni a demokratikus folyamatokba.
Az unión belüli megosztottságról szólva hangsúlyozta, hogy például az Ukrajnának nyújtott együttes támogatás mutatta meg, hogy az EU képes együtt határozott döntéseket hozni. „A küzdelem Ukrajnában a mi küzdelmünk is, a mi biztonságunk és értékeink forognak kockán, jogosan érezzük, hogy minket is fenyeget a veszély” – mutatott rá. Felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unióban nemcsak a válságokat kell kezelni, hanem hosszútávú jövőkép kell hogy irányítsa az előrehaladást.
A belga király hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás elleni harcban is közösen kell a továbbiakban is fellépni, mert a 2030-ra és 2050-re kitűzött károsanyagkibocsátás-csökkentési célok eléréséhez még hosszú út vezet. „Az uniós klímapolitikánk hozzájárul ahhoz is, hogy egy további nagyobb célt is kitűzhessünk, nevezetesen az Európai Unió stratégiai függetlenségét. Minél többet használunk megújuló energiaforrásokat, annál kevésbé függünk az importenergiától” – hívta fel a figyelmet. Szavai szerint az önállóság elnyeréséhez a legfontosabb eszköz a saját versenyképesség erősítése.
Az EU bővítésével kapcsolatban azt mondta, hogy a tagállamoknak határozottabban kell majd fellépniük, ha növekszik a tagországok száma. „Elengedhetetlen, hogy fejlesszük az európai döntéshozatali kapacitást az egészségügy, a migráció, a védelem és a biztonság területén” – jelentette ki.
Az uralkodó szerint az EU még mindig túlságosan széttöredezett, ezért „egy új, nagy európai forradalomra lenne szükség, amelynek az a célja, hogy a nemzeti rivalizálás helyébe a szabadságban és sokféleségben megvalósuló unió lépjen”.